15.rész!

*4 hónappal később*
El sem hinné senki, ha elmesélném nekik, hogy mi történik velem.Bár.. Néha én is azt hiszem, hogy csak egy nagyon hosszú álom. De nem.
Az igazat megvallva , az első pár itt töltött hetem elég kemény volt, de teljesen beleszoktam. Találkoztam Justin apukájával, Jeremyvel. És a két kis tesójával is, Jaxon-nal és Jazzy-vel. Tündéri gyerekek.
Aztán megtanultam pár ételt elkészíteni. Az első próbálkozásomnál, mikor megakartam mindenkinek mutatni, hogy mit tanultam Mr.Shaun-tól. De mikor szénné égettem a húst és a burgonyakroketteket a grillezőn, mindenki sikítva nevetett rajtam. De én is magamon.
Rengetegszer voltak nálunk Justin barátai, családtagok. Imádtam, hogy ennyi ember vesz körül, egy igazi család.
Khm..Justinnal. Szóval. Nem történt semmi. Mikor azt mondta, hogy vár rám, amíg akarok, szédületesen  boldog lettem.

Most július van,tombol a nyár. Komolyan, kánikula  van! Ebben a kánikulában kell nekem levizsgázni....Hogy megkapjam a jogosítványomat! Justin erőszakolta rám először,én nem akartam, de végül én vettem rá, hogy mégis csak! 

A kezemet rágva ülök a kanapén, s várom, hogy végre megérkezzen a vizsgáztatóm. Természetesen nem én megyek a vizsgáztatóhoz, hanem ő hozzám. Mert az elmúlt pár hónapban csak rólunk szóltak a sztárlapok. Volt olyan, amin a földön elterülve nevettem:"Justin Bieber titokban házasodik?". De volt olyan, ami miatt sírtam: " Deborah Greengras "eteti" Biebert".
Azonban kezdek hozzászokni a fényképezőgépekhez és azoknak a kattogásukhoz.

-Itt van! - kiállt be a nappaliba Pattie, aki Mr. Shaun-nal és a gyerekekkel főzőcskézik  a nappaliban.
-Oké, oké. Megyek! - kelek fel a kanapéról, lesimítom a ruhámat. Egy fekete-fehér csíkos rövidnadrág van rajtam, egy rózsaszín póló és egy fekete szandál. A hajam lófarokban lóg. 
Justin most a stúdióban van, de délutánra hazajön és azt mondta lesz egy meglepetése. Amit irtóra várok, de mivel elvben.. csak elvben 17 éves leszek, felnőttként kell viselkednem. 
Mikor megszülettem, nem voltak benne biztosak az orvosok, hogy megmaradok.Anya minden egyes éjjel sírt, mert 2 héttel előbb születtem meg. De bennem volt az az akart és erő, hogy élni fogok. Anyáék minden szülinapom alkalmából  egy lámpást engedtek a levegőbe, benne egy üzenettel, amit kiskoromban még nem értettem. Az üzenetben ez állt: " A legnagyobb kincs ők".
De mostanra rájöttem, hogy a családra értették. Arra, hogy mi.. négyen, mi voltunk együtt a kincs. Nem voltunk soha milliomosok, de nem is sajnáltam soha. Nekem ők jelentettek mindent, és remélem, hogy nekem Őt ( Justint), a csillagomat ők küldték el nekem.

A vizsgáztatóm kettőt dudál a főbejárat előtt. Ahol pár paparazzi áll. Szuper.
-Drukkoljatok! - hajoltam le Jazzy-hez, hogy egy puszit nyomjak az arcára, aki meg kedvességből megsimította az arcomat, ami tiszta olaj lett. Mivel épp húst pácoltak. Olajos bőr, pipa.
-Ügyes leszel! - dob egy puszit Pattie, amit elkapok. Majd mindketten felnevetünk.
-Vagy..ha nem, akkor szerzünk neked sofőrt! - jutott eszébe Kenny-nek "kedvesen" , majd olyan fejjel nézett rám, mint aki azt várja, hogy bejelentsem ő nyerte meg a Nobel-díjat. Csak a fejemet ráztam értetlenül.

*2 órával később*
Naa. Kinek van vadonatúj jogsija? Nekem! Miután átverekedtem magamat, na jó nem kellett verekedtem.. de eléggé rossz, mikor a paparazzik teljesen az ember képébe másznak, s közben Justinról kérdezgetnek. Szóval utána beültem a BMW vizsgaautóba és lazán levizsgáztam. Tudtam, hogy Justin , mondhatni lekeni az AUTÓISKOLÁT, de nem így. Azonnal megkaptam a jogosítványomat, amin rajta volt, hogy képkocsit vezethet. 
Név: Deborah Greengras 
Születés: 1996.szeptember 8.
Neme:nő
És még rengeteg sok adat rólam. A fotót, még mikor bejelentkeztem a képzésre, akkor csinálták rólam. Büszkén vezettem én haza a BMW-t, majd megköszöntem a vizsgáztatónak ,és szinte kipottyantam az autóból. De gyorsan próbáltam visszaszerezni az egyensúlyomat, mert a ház előtt most jóval több fotós állt. A kezemet az arcom elé tettem, s közben a táskámban turkáltam,  ezalatt a kérdéseket próbáltam hárítani, amelyeket a fotósok tettek fel.
Megnyomtam a kulcson lévő gombot, mire a kapu kinyílt épp akkorára, hogy betudjak rajta csusszanni. A fotósok őrült tempóban kattingattak a gépeikkel.
-Megvaaan! - léptem be a házba, majd önfeledten Justin nyakába ugrottam, aki ott állt előttem.
-Ügyes vagy! - puszilt bele a nyakamba, amitől szokás szerint felvihogtam. A többiek meg jól kinevettek, akik ezalatt körénk gyűltek.
Kenny "szomorkodott" , hogy nem kell nekem szereznie magánsofőrt, de miután kihülyülte magát, ő is gratulált nekem.

*30 perccel később*
*Justin szemszöge*
-Indulhatunk? - kérdezem Debtől, akivel az ágyamban fekszünk. Lassan felkel az ölemből, s érdeklődve néz rám. 
-Mégis hová? - tárja szét a karját, majd felhőz engem is. 
Felveszem a pólómat, majd válaszolok:
-Ez titok!
Nevetve hozzám bújik. Olyan illata van, mint a nyárnak.

*Deb szemszöge* 
-Mondd el! - követelem úgy századszorra, de Justin csak a fejét rázza.
A garázsba tartunk. Ahol meglátok.. valamit. Egy letakart...nem tudom mit.
-Ez a meglepetésed! - rántja le a leplet a...Vadonatúj autóról. Egy kis piros és fekete autó. 
Csillog és villog.Azonnal beleszeretek.
-Ez.. ez az enyém? - dadogok, majd közelebb megyek az autóhoz és megsimítom a motorháztetejét.
-Igen!
-Úristen!Tényleg!?- képedek el, mert nem akarom elhinni, hogy kaptam tőle egy autót.

Deb autója

-Mennyünk vele egy kört? - kérdezi Justin, mert látja, hogy nem tudom magamat türtőztetni.
-Igeen!- majd beülök a vezetőülésbe. Az autónak mesés illata van. Egy kis vanília és "új autó illat".
Húsz perccel később egy autósztrádán hajtok. Nem is figyeltem, hogy merre megyünk. Csak hajtottam. De Justint sem érdekelte, hogy merre tartunk. Egész végig engem figyelt. 
Mikor már egy giringyes-göröngyös úton haladtunk...barna színű sziklafalak mellett, kissé megijedtem. Hol vagyunk?
Majd egy kis leállórésznél megálltam a kocsival.
-Tipp, hogy hol vagyunk? - néztem Justinra ijedten, aki csak legyintett, majd kiszállt az autóból. Én is kiszállok.Itt még jobban tűz a nap, mint náluk. Szóval, eléggé messzire kerültünk New Jersey-től. 
-O... Manhattan.. Oo Manhattan...-kezdett énekelni Justin, majd miután elkapta karomat és megpróbált táncoltatni. Nevetni kezdtem, s rájöttem, hogy semmi értelme sincs aggódni. Justin mellett meg főképp nem is lehet. A vállára hajtottam a fejemet, majd a keringő lépéseit utánozva, körbe-körbe  lépkedtünk. Lehunyom a szememet. Ide-oda ringat a karjában. 
-Szeretlek! - súgom a fülébe, mire eltol magától . Nyugtatóan megcsókol. A szája finoman simul az enyémre. A szívem őrült vágtába kezd, a gyomromban felreppennek a lepkék.

Pár perccel később elővesz a kocsim(!) kesztyűtartójából egy térképet, azt kezdi csekkolni. Jobbra döntöm a fejem. Én őt kezdem nézni. Egyetlen egy tincs haja lóg a szemébe, ami nem lett felzselézve, a szemöldöke furcsa alakzatot vett fel, ahogy koncentrál. Szeme ide-oda cikázik a térképen.Észreveszi, hogy nézem:
-Mi az? - tárja szét a karját nevetve. 
-Semmi. - rázom meg a fejemet, majd én is odamegyek hozzá. Gyorsan becsukja a térképet, rám vigyorog, majd megcsókol. 
-Hazafelé én vezetek! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. "Felháborodva" nézek rá.
-Ez az én autóm! - kezdek akadékoskodni.
-Ja, de két óra haza az út, azaz neked három! - nyújtja rám a nyelvét, mire én leesett állal nézek rá.
-Mi az, hogy...?-némulok meg a mondat végére, s a mellkasomon összefonom a kezemet.
-Tudod, ma gyönyörű vagy! - kezd el stírölni, mire én hátat fordítok neki. De még mindig néz.
-Tudod , nem mindenki ájul el tőled! - kiáltom a hátam mögé, még mindig háttal állva.
Egy pillanatra teljes csönd lesz. Meglátom, hogy a nap kezd lemenni. Mi meg egy prérihegység közepén állunk.
-Nem mindenki? - lép mögém óvatosan Justin, majd átkarol. Jó érzés, hogy ott van velem, átkarol.
-Nem, nem mindenki! - magyarázom a fejemet rázva. Nem mosolyog, de látom a szemén, hogy magában jól szórakozik rajtam. A lepkéim közül meg egy kinyírta magát. Mínusz egy lepke.
-Úgy gondolod? - kérdezi, majd magához húz és szenvedélyesen csókolni kezd. Mikor már nem kapok levegőt, gyöngéden eltolom magamtól.
-Na jó, egy kis ájulásról lehet szó! - kezdek vele egyezkedni, s mielőtt újra magához húzna, nevetve a vállába fúrom a fejemet. Megcsap az illata.
-Szeretlek! - suttogja, most ő halkan, én meg a naplementét nézve, érzem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. 
Mosolyogva letörlöm. A szép dolgok miatt nem szabad sírni. Ezt mindenkinek meg kell jegyezni. El kell raktározni az agyunk képeskönyvébe, hogy amikor csak akarjuk elővehessük ezeket az élményeket.
-Induljunk.- kérem Justintól, majd beülünk a kocsiba. Justin a vezetőülésbe, én meg mellé az anyósba. Ezt a pillanatot is magamba szívom, elrejtem. Mert az emlékeinket senki nem veheti el tőlünk. Amint erre gondolok, Justin megcsókol. Úgy, mint még soha. Annyi szeretettel és hévvel, hogy majdnem kiugrik a szívem.Szeret.Tényleg szeret.