A Rómeó és Júlia utolsó két mondata jár a fejemben, amit elolvastam.
Egyszerűen nem megy ki a fejemből. Justin második emeleti egyik vendégszobájában alszom.
Magamat sem értem konkrétan. Oda adnám az életem érte.. mindenem. És mégis most ezt teszem. Nagyon bonyolult dolog ez!
Felkelek az ágyról, majd magamra veszem a hófehér selyemköntösömet és a mosdóba megyek. Olyan hajnali fél kettő lehet. De már rég nem izgat az idő,, mert ha az ember nem siet iskolába, vagy dolgozni, akkor nem is kell figyelnie.
Lehúzom a wc-t, majd kezemet mosok. Elzárom a csapot. Végig azon jár az agyam, hogy mi történt volna Rómeóval, ha nem hiszi Júliát halottnak? Bár... ezért lett dráma.
Halk neszre leszek figyelmes. Zihálásra.
Lassan-rettegve attól, hogy ki az , s mit csinál- elindulok, a hang felé.
Justin szobájához közeledve, egyre hangosabban hallom. Most már nem csak a zihálást, hanem a sírást.
Akkor meglátom. A földön fekszik. Körülötte gyógyszerek. Rettentően sír.Elhagyatott.
Nem teszek semmit, csak leguggolok a földre, majd a mellkasomra vonom. Egy erős nő lettem.
Látni rajta, hogy csodálkozik, de tovább zokog, összekönnyezve a köntösömet.
Be sem próbálkozik.. meg semmi, csak felnéz rám.
-Köszönöm!- néz rám hálásan, s egyben olyan szemekkel , mintha én volnék a világ utolsó csodája.
Csak elmosolyodom.
*fél órával később*
Még mindig a karomban fekszik. Csak csöndben dúdolgat, és a mutatóujjával köröket rajzol a kezemre. Mihelyst elhagyja az ujja a bőrömet, azonnal lángolni kezd. Nekem meg bőszen csapkodnak a pillangóim a gyomromban.
-Mi a baj? - kérdezem pár perc múlva, mikor már teljesen megnyugodott, és kellően elzsibbadtak a lábaim.
Kicsúszom alóla, ő meg a könyökére támaszkodik.
-Minden éjszaka ez megy.- vonja meg a vállát, nekem meg elkerekedik a szemem. És senki nem foglalkozik vele? Senki nem vigasztalja meg?
Egy könnycsepp gördül végig az arcomon, amit nagyon benn akartam tartani. Szétesnek körülöttem azok a falak, amelyeket oly sokáig építettem. De nem érdekel.
-Minden.... éjszaka?- csuklik el a hangom, majd egy újabb könnycsepp. Justin aggódva néz rám, majd letörli az ujjával.
Bizseregni kezd az arcom ott, ahol megérintett.
-Ne sírj! - próbál csitítani, de tudom, hogy az első könnycseppet, száz további követi.
-Most még is mit kéne csinálnom? -kérdezem, s olyan utalás képpen a földön fekvő gyógyszerekre mutatok.Pusztán felsóhajt.
-Visszajönni! - kérlel suttogva, mire egy fáradt sóhajjal válaszolok.
A földre ülök, s elkezdem összeszedegetni a szétszórt gyógyszereket. Fájdalomcsillapítók.
Egy újabb könnycsepp.
Összeszedem az összeset, majd felrakom a polcra. Egy remek ötletem támad.
-Nincs kedved esetleg, egy éjszakai fürdőzéshez? -kérdezem, s ettől azonnal felcsillan a szeme.
Az a csillogás, ami egy időre elveszett, újra ott van. Az a kisgyerek, egy férfiban.
Most én tervezem azt, amit ő, mikor utoljára a medencéjükben fürödtünk.Az órára nézek, hajnali négy óra van. Justin egy fekete fürdősortban kilép a terasz ajtaján. Majd értetlenül forgolódni kezd.
Pár lépéssel közelebb megy a parthoz. Mire én oldalról-ahol eddig álltam- nevetve futni kezdek. De nem számítok arra, hogy amit a háta mögé érek, elkap és velem együtt ugrik a vízbe.
Fújtatva jövök fel a víz alól, majd amint felértem..le is nyomom a víz alá Jusst. Hagy gondolkodjon csak!
-Jó, jó leálltam! - adja meg magát, s a hatás kedvéért mint a két kezét felteszi.
Sikítva elmerülök a vízben, mert mikor hátra akarom kulcsolni a kezeit, azonnal megcsikiz. A vízben minden annyira kontúrtalan, lassú. Mintha az idő is csak egy fogalom volna.
Majd felúszom a víz tetejére.
-Ez szabálytalan volt! - mondom "mérgesen". De azonnal elkap és megszorongat.
Nem hinném, hogy többet engedek meg neki, a kelleténél. Úgy játszunk, mint két jó barát.
De nekem annyi is elég, hogy egész éjszaka a karjában voltam. Az agyam nagyobb része azt mondja, hogy adjam át neki magam,hiszen szeretem. Mindennél jobban. De a másik- egy kis része- azt, hogy vigyázzak és legyek óvatos. Én mind a kettőre hallgatok.
"Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig". Én hallgatok erre a Billy-re. ( Hahah)
De egy idő után nem tudok a saját testemnek parancsolni.
Önkéntelen rákulcsolódik a karom a nyakára, s az ölelése egyre forróbb, intenzívebb.
De mikor egy puszit nyomott az arcomra- ami istenien, überelhetetlenül jól esett- ,eltoltam magamtól.
-Justin, ne! - figyelmeztettem komoly hangon. Mire ő megfogta a kezemet, s a gyűrűm helyére- ahol lennie kellene- egy puszit nyomott. Én meg szerelmesen rámosolygok.
Látom rajta, hogy szenved(ett) .... és, hogy megbánta, de még nem tudok úgy bízni benne.
De majd , csak összehozom!
 |
| Justin háza,Deb szobája, és a medence |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése