14.rész!

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy soha életemben nem láttam még ekkora embertömeget.
Több száz rajongó állt a kórház előtt és legalább ugyanennyi fotós. A fejem zúgott és sípolt egyszerre a vakutól. A kórház előtt négy őr állt, a rendért voltak felelősek.Pár lánynak feltűnt, hogy egy kocsi megáll a kórház előtt. Igen, ezek voltunk mi. Odarohantak az autóhoz, s majd jött a többi is. Az ajtót verték. Ütötték, mint az állatok, akik jutalomfalatkákat várnak. Egybemosódott minden.A sofőr is elkezdett hozzám beszélni. 
-ÁÁáá!- üvöltöm teli torokból, mert már nem hallok semmit, csak összemosódott szófoszlányokat az emberek beszédéből. 
Aztán lepuffan a fejem a puha bőrülésre.

*Justin szemszöge*
-Mikor jönnek már meg? - sétálgatok le-föl  a lépcsőn, Scooter meg megrökönyödve néz rám. De leszarom. 
Fél egykor ide kellett volna érniük. Scooter fél óránként hívogatja Mr. Marceust. Az az ember is.. csak egyszer érne ide időben.
De ekkor kivágódik a sürgősségi osztályba vezető ajtó, egy hullafehér lányt tolnak egy orvosi asztalon az egyik szobába. 
-Uramisten! - képedek el. Valószínűleg én is olyan fehér leszek, mint az a lány.
Mert az Deb volt!

*Deb szemszöge*
Álmodok. Érzem, hogy álmodom, mert a testemnek nincsen súlya. Szinte repülök. Egy gyönyörű hófehér ruha van rajtam. Pont amilyet elképzeltem már sokszor. Egy gyönyörű tengerparton vagyunk, ott ahová először elvitt, ahol először feküdtem a karjaiban.A másik, ami miatt biztosra tudom, hogy álmodom, az az, hogy ott vannak a halott szüleim és húgom. Csak a szülei, pár barátja, az én szüleim és a volt legjobb barátnőm vannak jelen. Sierra előttem illeg-billeg gyönyörű lila ruhájában, egy ibolyacsokrot szorongatva.
Az én kezemben is egy ugyanolyan ibolyacsokor van. Az egész tengerpartnak ibolya, tenger és szerelemillata van. Aztán meglátom a tengertől pár méterre Justint, öltönyben. Rám mosolyog, azzal az igazi és édes mosolyával. Egy pap is ott van. Rám vár. Az apukám anya mellett ül, nem ő kísér az oltárhoz. 
A kishúgom végre leül , mire a pavilon alá érünk, ahol a pap és Justin vár.
A húgom tátog nekem valamit, amit nem tudok leolvasni a szájáról, de úgy látom valami vicceset mondhatott, mert apa és anya is elmosolyodik.
Aztán visszanézek Justinra, de abban a pillanatban teljes sötét lesz. Csak Justin arcát látom, aki gonoszan rám nevet, majd vaksötét lesz. Én meg felébredek.

Az ágyam mellett ül, elaludt az ágyamra dőlve. Az arca teljesen békés, nyugodt. Ilyenkor nem látni azokat az apró stresszráncait, amit alapjába véve látni.
Aztán leesik. Hogy kerülök egy ágyba? A kórházban? Mi a fene van? Az ajtó nyitva van, hunyorgok egy kicsit, mire kitudom olvasni, hogy mi van az ajtóra írva. Kétszázadik szoba. Az enyém mellett eggyel.
Nem tudom mi történhetett, és miért vagyok itt. De majd kicsattanok. Nem bírok itt maradni. Nagyon óvatosan kihúzom a kezemet Justin feje alól. De felkapja a fejét. 
-Hová készülsz? - dönti el a fejét jobbra ( ami megjegyezném, irtó jól áll neki), majd feláll és odajön hozzám. Egy kórházi köpeny van rajtam. Éljen! Éljen a régi formám.
De Justin nem úgy néz ki , mintha észrevenné a rusnya, undorító és büdös köpenyt rajtam. Odanyújtja nekem a jobb kezét, mire megfogom, de nem számítok rá, hogy magához húz, ezért szinte ráesek. 
-Gyönyörű vagy! - suttogja a fülembe, amitől libabőrös leszek. Eszembe jut az álom. De az csak egy álom volt. Még a jelentését sem értettem. Ah, mindegy is.
Nem akarom elrontani a pillanatot, de legszívesebben azt mondtam volna, hogy "Te is!". 
Aztán maga felé fordít és megcsókol. Intenzíven. Erőteljesen. Szenvedélyesen.
Pár perc múlva nevetve eltolom magamtól.
-Mi olyan vicces? - morogja, mint valami kisgyerek, akinek elvették a kedvenc játékát.Megölelem, beszívom mélyen az illatát.
-Hát az egész. Hogy nem ilyen napunk lett volna, sajnálom! - kezdek el bocsánatot kérni, mert tudom, hogy az egészről én tehetek.
De befogja a számat, amire én automatikusan elhallgatok.

-Nem. Nem szabadott volna egyedül hagyni téged, mert gondolhattam volna rá, hogy ez lesz. Megbocsájtasz nekem? - leszegezett szemmel áll, az utolsó két szót olyan halkan mondta, hogy alig hallottam. Nem értem, hogy miért kér bocsánatot. 
-Akkor legyen az, hogy fele-fele. - egyezek bele végül. De teljesen magaménak tudom a dolgot. Nem kellett volna figyelnem a sikoltozásra.
-Egyébként mi lesz az interjúkkal? - kérdezem, miközben felveszem a kórházi papucsot és kifelé sétálunk a kórtermemből.
-Csak az Ellen Showra maradt idő. De megígérte Scooter nekik, hogy lesz kárpótlása a Klinikának. - nyitotta ki előttem Justin az ajtót, én meg kimegyek előtte. A váróban ott ül Pattie, Ryan, Alfred és Ryan. Scooter le-föl sétál és telefonál.
-Jaaj, jól vagy Édesem? - pattan fel Pattie, amint meglát engem. Megölelem, igazi anya illata van. Egy csepp fiatalsággal.
-Igen. - bólogatok, majd kinyújtom a nyelvemet, amin mindenki nevet. Justin átölel hátulról. 
Már megint hallom a kamerák kattogását, de most nem érdekel. A második emeletre csak a lépcső legvégén látható két fotós, akit pár másodperc múlva le is rángat egy rendőr. 
-Na. Ma minden rólunk fog szólni! - mondom gunyorosan. Justin csak megvonja a vállát. Hát oké.

Scooter vigyorogva jön felénk, ebből azt tudom levonni, hogy jó hírei vannak.
-Gyerekek! Debnél  egy gyengébb Cluster-fejfájást  állapítottak meg, de kiengedik. - közölte, mire mindeni boldogan bólogatni kezdett, Justin meg belepuszilt a hajamba.
Amitől rögtön felvihogtam. 
Mindenki érdeklődve nézett rám, hogy mi dobott fel ennyire, de aztán Scooterre figyeltek.
-Mikor indulunk? - siettette Alfred, aki már nagyon szabadulni akart, ebből a nyomasztó kórházból. Én is.
-Szóval, ez lett volna a következő- bokszolt bele Scooter Alfred vállába játékosan, majd folytatta.-Debnek fel kell öltözni, húsz perced van kislány! Utána indulunk. - mondja, majd a végén tapsol kettőt. 
A szememet forgatva, egy szó nélkül megfordulok és elindulok vissza a 200.-asba, ahol a ruháim vannak.
Justin utánam fut.
-Na, most mi van? 
-Mi lenne? - nézek rá furán. Beérünk a 200-asba.
-Öhm.... Scooterrel ne is foglalkozz, majd beszélek vele! - mosolyodik el, mire én is az arcomra erőltetek egy mosolyt. Becsukom az ajtót, majd elkezdek öltözni. 
Bedobok pár tic tacot a számba, majd az ablakban megpróbálom megigazgatni a hajamat. Végül felveszem a cipőmet, készen is vagyok!

-Készen vagyok! - sétálok oda Justinéhoz, akik egy kört alkotva álldogálnak a váróteremben.
-Az-ta! - esik le Ryan szája, mire Justin nevetve meglöki. Ryan Justinra kacsint, aki konstatálja, hogy Ryan csak viccelt. Persze, hogy viccelt!
-Még, hogy Ariana Grande! - hümmögi Justin oda Scooternek. 
Tudom mire gondol, pedig Juss nem mondta. Scooter Ariana Grande-t akarta beszervezni neki, mert én kevés vagyok. És nem híres.
-Na, indulhatunk! - mosolyog rám(!!) végül Scooter, majd megindulunk.
Juss megfogja a kezemet, de mire kiérünk már Kenny fogja a csuklómat és húz az autó felé. Justin pár autogramot ad, csinál pár képet a Belieberekkel, majd ő is beszáll a kocsiba.

*Fél órával később*

-Azta! - kiáltok fel, majd Justinon "átmászva" kinézek az ablakon. Ott van egy plakáton, hogy "Ellen Show".
-Jó, mi? - húzza fel a szemöldökét Justin. Vidáman bólogatok.
-Akkor kaptok mikroportot, utána van két percetek. - ecseteli Scooter.
Nem akarom megkérdezni, de nem tudom, hogy mi az a mikroport.

Egy negyed órával később meg tudtam mi az, egy mikrofon tulajdonképpen. 
A fejemre lett erősítve, a drótját meg a nagy hajamban dugta el a kedves hölgy.
A stúdió kulisszáinál állunk már Justinnal, kézen fogva. Az én kezem izzad, mert tudom, hogy rengeteg ember lesz ott. És azt is, hogy tőlem is fog kérdezgetni Ellen, mert mondta Justin.
-Ügyes leszel! - nyom egy puszit az arcomra Justin. Hát egy picikét megnyugodtam.
Átnézek a szemben lévő kulisszába, Scooter áll ott. Mindkét hüvelykujját feltartja és mosolyog. Feldobog a szívem, jól esik neki.

Elhangzik, hogy "Köszöntsük nagy szeretettel Justin Biebert és Deborah Greengrass-t!" . Justinnal kézen fogva kivonulunk a fal mögül, mire a stúdióban lévő tömeg sikongatni kezd és tapsolni.
Egy fotelt raktak ki nekünk, ezért leül Justin  , én meg a térdére huppanok le. 
Erre megint csak a tinilányok  tömkelege sikoltozni és ordibálni kezd.
Ekkor következik az a rész, amit be kellett tanulnom. Bármit mondanak mosolyognom kell, vagy bájosan nevetnem.
Megdicsérnek, aztán Ellen a közönséget kérdezi, hogy mennyire vagyok szép, akik megint csak sikítani kezdenek és tapsolni. Ezen mosolygok. Aztán megjegyzi Ellen,hogy milyen szép pár vagyunk. Erre egy köszönömöt is mondok mosolyogva.
De utána jönnek az olyan kérdések, amire nekem is válaszolnom kell.
Pl." Milyen érzés volt Justinnal egy hétig együtt lenni?"
Amire ezt felelem:
-Először nagyon furcsa volt, de aztán egyre könnyebb lett, végül meg... itt kötöttünk ki. - emelem fel az összekulcsolt kezeinket, a nézők ismét őrjöngeni kezdenek.
Aztán Ellen Justintól kérdez csomó mindent, végül megint tőlem.
-Mikor jöttél rá, hogy szereted őt? 
Teljesen leblokkolok. Igazat, vagy hazugságot? Jesszusom. Justin megszorítja finoman a kezemet, tehát az igazat kell mondanom.
-Tulajdonképpen az első pillanattól kezdve, csak saját magam sem tudtam, hogy mi ez az érzés. - felelem diplomatikusan.
Justin erre megölel és egy puszit nyom az arcomra, a kamera meg ránk közelít. A nézők kurjongatnak és visítoznak.
Ellen egy újabb kérdést tesz fel, miután kinevette magát rajtunk.
-Hoztam Deb valamit!- szólít meg, mire kedvesen rámosolygok. - Szerintem imádni fogod!- húz elő elég nagy zacskót a háta mögül. 
Aztán előhúzza , én meg akaratlanul is elnevetem magamat:
-Te jó ég! -  Egy párna, amire Justin és én vagyunk rányomtatva. És ez a szöveg áll rajta: " I will always love You..! <3 "
-Ha nagyon hiányzik, így tudsz rajta aludni! - nyomja az arcához Ellen a párnát,én meg tovább nevetek. 
-Köszönöm! - veszem át tőle a párnát.Látom, hogy Ellen még nem fejezte be.
-Justin! Nagyon örülnénk, ha ezt a gyönyörű számot elénekelnéd nekünk! - kapcsolják be a számot, majd Ellen ringatózni kezd lehunyt szemmel a székében, a közönség nevet.
Justin végül vigyorogva elkezdi a számot énekelni, én meg nevetve a fejemet fogom. 
-"And I will always love Youuu ah". - kezdi el a refrént, erre az összes lány, aki a stúdióban van vagy sírni kezd, vagy vele együtt énekel. A szám legvégén Justin lefeszegeti az arcomról a kezemet. 
Csillog a szeme az izgatottságtól. 
-"And I will always love Youuh".- fejezi be, majd hozzám hajol és megcsókol. Mosolyogva megölelem. Annyira eredetien hangzott a szájából ez a szám, kész öröm volt hallgatni. 
Legalább egy percig tapsolta és éljenezte a közönség Justint, mire Ellen szóhoz tudott jutni.
-És holnaptól, hogy lesz, Deb? - teszi fel a NAGY KÉRDÉST , igen nagybetűkkel a nagy kérdést Ellen.
Az ajkamba harapok és Justinra nézek:
-Hogy lenne? - kérdezi Justin cinikusan, majd folytatja- Ugyanott marad, ahol ezen a héten. Nálam. - ölel át Justint, nekem meg leesik az állam.
Micsoda?? Jó, persze gondoltam, hogy nem küldd vissza a Klinikára, de akkor  is. Te jó ég! Ott fogok lakni nála!
-Wow! - kiállt fel Ellen, miután a tömeg nagyjából lecsendesült. Igen, kb. három perce kezdték el a sikítozást és a harsogást.
-Akkor lesznek új kalandok! - kacsint rám Ellen, amitől rögtön elpirulok, és Justinhoz bújok. - Rengeteg örömet és sikert kívánok nektek! Szép estét mindenkinek! - köszön el Ellen a kamerába, majd Justinnal integetünk a kamerába. Majd valaki elkiáltja magát, hogy "vége". 
Nem törődök semmivel, mikor Justin feláll rögtön a nyakába ugrom és el sem eresztem.
Egy új élet nyílik meg előttem, biztos vagyok benne! 

Justin és "Deb" az Ellen Showban

Deb ruhája:)

Deb és Justin bemutatása!:)

Justin nevet:http://24.media.tumblr.com/0fc76ba90c0fbbcd60397074d58fb38a/tumblr_ml6glmPWtP1rf6nxuo1_500.gif
Az Ellen Showban:http://media.tumblr.com/70aa32af3663964c19581265fc0b5857/tumblr_mi9vmtKFpZ1rsin77o6_500.gif

13.rész!

*3 órával később*
Az álmomban zuhanok, Örökké. Nem érek le, nem érzem magam alatt a talajt, sem az idő múlását. Majd egyszer csak leesek. Levegőért kapkodok, s ijedten gyűrögetem a nedves takarót.
A sötétben látom, hogy Justin megfordul, felém. Az arca kimerültnek tűnik.
-Rosszat álmodtam.. - vontam meg a vállamat, és ennyivel le is tudtam az álmomat. Nem kellett volna.
-Akarod, hogy ezután békésen aludj?- hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a számra. Izmaim teljesen elengedtek, megnyugodtam. Csókja nyugtató hatású volt, s rájöttem Vanessának az én "nyersanyagommal" kell dolgoznia, és megöl, ha holnap karikás szemekkel meglát. 
(http://static.tumblr.com/4ztxhzg/Gbpmf1wi6/tumblr_mezvheypvu1r7ux78o1_400.gif?)

Befészkeltem magamat Justin karjába, majd pillanatokon belül mind a ketten elaludtunk.

Reggel tányér csögésre kelek fel.A szemem még csukva van, de ébren vagyok. Vakon kezdem magam mellett a takarót tapogatni. Justin már elment.
-Kincsem, meghozták a reggelidet! Vanessa meg most állt be a pakolóba, jobban jársz, ha gyorsan felkelsz! - nyit be hozzám Pattie kedvesen, én meg észbe kapok. Ma megyünk a kórházba. Te jó ég! Egy hete pontosan, hogy itt vagyok!
Már-már energiabombaként robbanok ki az ágyból. Kisuhanok a konyhába, mindenkit kedves mosollyal és "jó reggelttel " köszöntök, majd leülök az egyik hatalmas bárszékre és falatozni kezdek. Van itt minden...Úgy tűnik Mr. Shaun nagyon kitett magáért. Csinált nekem fehér forrócsokit, croissant, omlettet, mindenféle gyümölcslevet.
-Milyen frissek vagyunk már kora reggel, Édesem! Csak nem egy fiú miatt? - ölelt meg kedvesen Vanessa, én meg lenyelve a narancs dzsúszt, puszit nyomtam az arcára. Justin is megjelenik. Boxer van rajta és egy fehér póló.
Justin megölel hátulról, mire elpirulok.Illatszer illata van. Vanessa meg jót nevet rajtam.Hát ez van!
-Még nyeld le azt a falatot, aztán indulhatunk!-nyitja ki az ajtót Vanessa, én meg úgy nézek rá, akár egy elmezavarodottra.De gyorsan meg is magyarázza, a hátamon meg feláll tőle a szőr.- Itt van az egész csapat!
A házba egy egész seregnyi ember jön be. Van ott kék hajú, egy kopasz ürge és egy halom ruha. Szuper..
-Inkább nem megyek!-húzom el a számat, lenyelem az utolsó falatot. Egy hapsi megfogja a csuklómat, mielőtt berángatna a szobába, Justin elkap és egy csókot nyom az ajkamra:
-Találkozunk a kórházban!
Aztán becsukódik előtte az ajtó.

Jó, beismerem, a nagy csapattal jóval gyorsabban dolgozott Vanessa, na de akkor is! Minek kell kifesteni mindenemet, mindenemet puhává , selymessé tenni? Úgy sem fog senki engem nézni, akkor meg minek?
Aztán megszólal bennem egy hang: "És mi van akkor, ha esetleg azt akarják, hogy gyönyörűen fess, hogy senki ne bánthasson, hogy ne azt higgyék, hogy te ugyanaz a Deborag Greengrass vagy?!". Ez az én saját hangom.
Végül elfogadom a dolgokat, lehunyom a szememet, és csak Justinra gondolok. Az egész hetünkre, kihagyva belőle a  "nemakaroktöbbérólahallani" részeket.
Csak Justin, senki más.

Legalább egy óra elteltével Vanessa boldogan kiállt fel:
-Úristen! Milyen gyönyörűségesen, ellenállhatatlanul fantasztikus lett! 
Segédei ugyanígy sikoltoznak, örvendenek.
Megrebegtetem a szempilláimat. A kék hajú lány elsírja magát.
-Hát, most aztán nem tudom mi lesz! Deb, ezt magadnak kell látni! - magyaráz ide-oda Vanessa, nem bírja levenni rólam a szemét. Felállok. Nem érzek túl nagy változást, csak a hajamon.
Szembefordítanak a tükörrel,  nekem meg azonnal leesik az állam.
A tükörben egy sötétbarna hajú, kiegyensúlyozott nő néz vissza rám. A haja loknikba lett göndörítve, szemét óriási szempillák övezik. Egy pattanás, egy miteszere nem látszik. 
Vanessa jólelkűen megsimítja a hajam, majd így szól:
-Ez bújt meg benned! Csak eddig nem tudtuk előhozni!
-Köszönöm! - fordultam a kozmetikus csapathoz könnyes szemmel. 
-Már csak a ruha van! - terített le egy hatalmas zacskót Alexis ( kék hajú lány) az ágyamra.
-Nagyon sok sikert, ügyes légy! Annyira drukkolunk! - ömlengtek, egyszóval el is köszöntek tőlem. Puszit dobok utánuk.

-Most az egyszer hozz szerencsét! - húzom le a ruhazacskó cipzárját, amiben egy kék színű csipkés ruha van. Egy fekete telitalpú sportcipő, egy kék méregdrága fülbevaló, egy szív alakú nyaklánc. És egy Dior táska.
Nagy nehezen felveszem a ruhát, a cipőt. Két perc van indulás előtt, mire végre megtudom magamat nézni a tükörben.
Tényleg. Tényleg gyönyörűen festek. Aki való Justin Bieber mellé. Nem egy kórházból kihozott beteg, hanem mondjuk egy modell, vagy énekesnő.
-Indulnunk kell Deb! - kiabál be hozzám Mr. Marceus, a sofőr.
-Megyek!- kiáltok ki, és el is indulunk rögtön régi otthonom felé New Yorkba.

12.réész!

-Atya Úr Isten! - képedek el, amint behajtunk Justinék utcájába. Az égen egy sajtóhelikopter is köröz. De ami az utcában van...
Legalább száz rajongó és több tucat lesifotós legyeskedik a ház előtt és az utcában.
-Megoldjuk! - nyugtat meg Justin, de már a rajongók felénk rohannak. Justin elkezd vagy 110-zel tolatni, én meg belepréselődök a bőrülésbe.

J addig gyorstárcsázza Kenny-t,én meg a fotósokat lesem, meg a helikoptert, ami fölöttünk köröz és minden másodpercben vakuzik. 
-Nyissátok ki most azonnal a kettes kaput! - mondja fojtott hangon Justin a telefonba, majd leteszi. A ház másik végében is van pár fotós, de miután kinyílik a kapu, majd becsukódik mögöttünk, elégedetten sóhajtunk fel.

Justin és "Deb".

Rajongók a kocsi körül.

A garázsba beállva, boldogan fordultam Justinhoz:
-Köszönöm, hogy elvittél! - kezdem el tekergetni az egyik hajtincsemet, Justin nem néz rám, csak kiszáll. Én is követem.
-Aha, majd meglátjuk. - mondja végül.
Tudom, hogy mire céloz.

Már mikor a házba vezető lépcsőn felmentünk, rosszat sejtettem. De be sem értünk a házba, már hallottam, hogy megy a TV... És mi vagyunk benne!
-Fotók is? - kérdezi Justin leülve a kanapé szélére. Teljesen automatikusan Justin mellé ülök le a kanapéra, aki a térdét paskolja, hogy üljek oda, de csak a fejemet rázom. 
-Minden... - sóhajt fel Alfred, majd felhangosítja a TV-t. Mindenki ott van: Ryan,Pettie, Alfred,Scooter,Kenny,  Ursula,Justin és én.

Legfrissebb sztárhírek: Justin és a titokzatos "gyógyítani" való lány! - hangzik egy riporternő szájából, majd képeket mutogatnak RÓLUNK.
Az első képen, csak Justin látszik, én az autó mögött álltam akkor, a volt házunk előtt. A második a tengerparton van(!) és egy az autóban.
-Justin Biebernek különleges gyógyítási módszere lenne, vagy egy új pár van a láthatáron? 
-hangzik el végül a sztárcsatorna utolsó mondata, majd Alfred kinyomja a TV-t.
-Ez most még nem is volt olyan rossz! - mondja Pattie, én meg sem merek szólalni. Szóval ilyen "híresnek" lenni, sehová nem mehetsz, nem fetrenghetsz a tengerparton őrülten? Mindenhol fotósok hada vár?
-Na, én húztam filmet nézni! - áll fel Ryan, majd bemegy egy szobába és becsukja az ajtót. Szóval ilyen egyszerűen túl kell lépni ezen?
Justin feláll, majd bemegy a konyhába és narancslevet tölt magának.
-Újságokban is benne vagyunk már? - kérdezi Scooter-től, aki ugyanolyan fejjel néz rá, mint én. 
-Hát még nem, mivel negyed tizenkettő van, de holnapra biztosan minden újság címlapján lesztek.- vakarja meg a fejét, amolyan " mennyi bajom van" módon.
Justin ledönti az utolsó korty narancslevelet, majd a mosogatóba dobja a poharat. 
-Deb!- szólít meg Scooter, én meg felé fordulok. -Úgy látom, hogy nemsoká aludni mész, szóval gyorsan elmondom, hogy holnap mi vár rátok! - veszi elő az iPhone-ját és sorolni kezd:
Reggel kilencre jön hozzád Vanessa, aztán fél tizenegykor elindulunk New Yorkba, a Kórházba, utána fél háromra megyünk az Ellen Showba! 
Csak pislogok kettőt.Scooter úgy néz rám, mint egy fogyatékosra.
-Megint nem fog megszólalni? - kérdezi Justintól, aki odajön hozzám és leül mellém.
-Békén hagyhatnád! - dorgálja le Scootert, aki bocsánatkérően pillant rám. - Ma elég sokk érte!-fordul körbe úgy, mint valami anyatigris... aki nagyon azt mutatja, hogy ne merjenek bántani.
-Sajnálom, Deb! Igazad van! - célozza az első mondatát nekem, mire megvonom a vállamat. 

Még egy kicsit beszélgetünk a nappaliban. Én Pattie-vel. Elmesélem neki az egész napot, ő is mesél. Jaxon-ról meg Jazzmin-ről. Imádom hallgatnim valahogy a kistesómra emlékeztetnek.
-Na, zúzzatok aludni! Holnap program, megvan?- bokszol bele Justin vállába Alfred.
Pattie mosolyogva áll fel a kanapéról , majd odahajol hozzám, azzal a szándékkal, hogy megöleljen.
Én is felpattanok, majd megölelem.Közben súgok valamit neki:
-Köszönöm Pattie! - suttogom olyan halkan, hogy csak ő hallhatja.
Mosolyogva elenged, majd mindenki pihenést kíván nekünk. 
Átmennek a ház keleti részébe, hogy Justinnal kettesben maradhassunk...

Justin elment tusolni, én addig ( kihasználva a lehetőséget) elslisszoltam a szobámba.
Az ágyon ülök, s próbálom a gyomromat megnyugtatni. Nem ettem ma, szinte semmit, csak azt a szendvicset, amit a benzinkútnál vettünk.
De sosem voltam az a fajta, aki ha nem eszik egy nap háromszor belehal. Nem amiatt aggódom.. 
A mellkasom hullámzik, félek,hogy hányni fogok. A lepkék eszeveszett módon csapkodnak a gyomromban.

-Kész vagyok! - sétált be Juss félpucéran a szobámba, én meg halkan felsikítottam.
Nem tudtam elrejteni a félelmemet. 
Justin kajánul elmosolyodik:
-Félsz tőlem?
-Neem. - csúszom arrébb az ágyon, mert közben leült mellém. 
Kérlek, csak most ne jöjjön ki semmi.
-Amúgy mi a baj? - vigyorodik el Justin, majd a tarkójához kulcsolja mind a két kezét.
Elúszik a félelmem. Gyorsúszásban. Nem tudok betelni a látványával. 
-Gyere ide! - noszogat Juss, én meg beadom a derekamat és mellé fekszem. 
Fel akarom húzni a térdeimet, de eszembe jut, hogy még a szoknya van rajtam.. és khm látni engedné a nem kívánatos ruhadarabomat. 
-Két perc, átöltözöm! - ülök fel az ágyon, magamon érzem Justin tekintetét.
-Oké! - nyomja a be a TV-t lazán és valami sorozatra kapcsol.

Uramisten! Nagy levegőt Deb.. nagy! Már el is fogyott. 
Először is! Nyugodj meg! Mit vegyek fel?
Vegyél fel szépet, cukit.. nem, az nem jó. A szokásosat veszem fel.
Egy fehér atlétatrikót és egy fekete cicanadrágot veszek fel, a ruháimat, ami levetettem bedobom a gardróbban lévő szennyesbe.

Mikor kilépek Justin azonnal rám emeli a tekintetét, végigmér tetőtől talpig. 
-Hm..- nyalja meg a szája szélét kéjencen, amire én a szememet forgatom.
Nem merek neki szólni, de most megrémít. Egy hét alatt ennyi változás...

Deb hálószobája

Lehet, hogy nekem ilyen furcsa, vagy nem is tudom. De.. ennyi idő után lehet már együtt aludni? Vagy? Ez nincs így kikötve?
Justinnak pittyent egyet valami a gatyájában.
Beletúr a zsebébe és kiveszi az iPhone-ját.
-Emlékszel arra a lányra, akivel fotózkodtunk a Good Morning Amerika stúdiójában?- mutatja felém a telefont, amin egy szöveg szerepel kis buborékban. - Ő írt nekünk.- neveti el magát, a szöveget olvasva.
-És mit írt? - kíváncsiskodom, Justin vállára hajtom a fejemet, hogy lássam a telefont.
-"Nagyon örülök nektek, ma én is ott voltam Justin háza előtt, hát hatalmasan néz ki az a ház! És láttalak is titeket a TV-ben, sőt még Justin kocsiját is. Remélem igaz, hogy együtt vagytok és Justin boldog lesz veled, Bár kár, hogy nem én vagyok az!:( - olvasta fel Justin, pár helyen belenevetve a szövegbe.
A homlokomat ráncolva néztem a készüléket.
-Ez ... Kedves. - mondtam végül. Nem tudtam, mit kellett volna mondanom, de ennyi telt ki tőlem. Csak kedves volt, de az ő írásában is érződött, hogy mennyire nagyon irigy és féltékeny.

J megnyomott egy gombot, és a kijelzőn mi lettünk láthatók. Azonnal hátrahőköltem. 
-Na, csak egyet! - kezdett el alkudozni Justin. Visszahajoltam a telefon elé.
Megállapítás: Justin irtó jól néz ki, helyes, szívdöglesztő meg még sorolhatnám..Mellette meg én, smink nélkül, kócos hajjal, egy topban.
Csinált pár képet, de az ötödiknél meguntam és elhajoltam a telefontól, majd a párnára hajtottam a fejemet, hátat fordítva Justinnak.
-Alszol? - kérdezte, majd legurult az ágyról villámgyorsan, gyengéden kihúzta alólam a takarót, majd ráterítette és ő is bebújt alá.
Én vak, megint csak a rosszra gondoltam. Persze olyat nem is képzeltem, hogy Justin csak itt lesz velem.Rögtön a rosszra gondoltam..
-Jó éjt Justin!- fordulok felé, mielőtt lehunynám a szememet, és megcsókolom. Nyugtató a csókja és gyöngéd.Az ajkai lágyak.
-Jó éjt! - csókol meg újra, amint már nem kapok levegőt és el kell hajolnom. 
Pár perccel később finoman eltolom. Ő meg kuncogni kezd.
A bal oldalamra fordulok, Justin meg átkarol.
Így alszom el, Justin Bieber karjában.

11.réész!

Nem túlzok. Egy lepkeraj költözött a hasamba, és nem akarnak megnyugodni.
Justin megcsókolt! És én is őt.. vagyis egymást.
Utána teljesen elpirultam és pár lepke, ami akkor szállt belém, mikor rájöttem, hogy szeretem, valószínűleg elhalálozott. A szívem vadul vert. 

De most a gardróbomban állok és próbálom gyorsan eldönteni, hogy mit vegyek fel. Ugyanis Justin titokzatoskodik, elakar vinni valahová. A tükörben nézegetem magamat, a szám szélét rágcsálom. Justin kinn ül az ágyamon.

Lassan odasétálok a szekrényemhez, kiveszek egy fekete, térd fölé érő(!) szoknyát, egy piros blúzt. Kihúzok egy fiókot, amiből kiveszek pánt nélküli melltartót, bugyit és egy fekete harisnyát. Most a cipőt hagyom utoljára, de mire odaérek tudom is melyiket választom. Egy fűzős fekete szandált. Átfésülöm a hajamat, hagyom, hogy az egész a vállamra omoljon.
Villámgyorsan magamra varázsolok egy kis púdert, szájfényt, majd átöltözöm. 
Egészen tetszik, amit látok.
Mikor kilépek a gardróbból, úgy látom, hogy Justinnak is. 
Mielőtt elindulnánk, még berohanok egy M&M's fülbevalóért. 

Justinon fekete póló, kék ülepes gatya, Supra cipő és egy kereszt nyaklánc van.
-Indulhatunk? - kérdezi mosolyogva,majd megfogja a kezemet. Megint lángolni kezd a kezem,a lepkék újból felélednek a gyomromban és erős civakodásba kezdenek.
-Persze. Hová is megyünk? - kérdezem, miközben Justin leakasztja a harmadik kulcsot a reteszből, majd lemegyünk egy lépcsőn, ami a garázsba vezet.
-Majd meglátod! - kacsint rám, majd kinyitja nekem az anyósülés felőli ajtót, én meg beszállok.
Egy hófehér, belül barna kárpitüléses autóval megyünk.

Félnem kéne talán? Mégis mitől? Nem "olyannak" ismerem én Justint..

Erőltetett nyugalommal helyezkedek ide-oda a kényelmes ülésen.
Érdeklődve ugrottam fel, mikor megláttam egy ismerős táblát: Fairfield 28 km
-Te... haza viszel engem? - rökönyödtem meg, hogy újra kicsit visszatérhetek.
-Igen.- bólint komolyan Justin, majd magához húzva puszit nyom a homlokomra.
-Te is láttad ezt? - fordulok hátra gyorsan, mert észrevettem valamit. Egy vaku villanását.
-Basszameg!- szentségelt Justin, mert ő is észrevette a fekete furgont pár méterrel mögöttünk. 

Pár sarokra járunk a régi házunktól.
-Fordulj le jobbra! - kiabálok Justinra, aki kicsit megrökönyödve, de engedelmeskedik.
Egy földúton ugrál végig a kocsi, amin én minden nap hazajöttem. De rég volt.. Istenem!

Senki sincs az utcánkban, remélhetőleg a paparazzikat is leráztuk. A házunk ott áll.
Még mindig látni pár foltot Sierra művészkedéseiből, mikor a ház falára festett alkoholos filccel. A kerítésre ki van rakva egy eladótábla, meg van kopva. 
A kutyaház még mindig ott áll a kert bal sarkában, nem is tudom mi lett a drága jó Samshon kutyánkkal.
A sírás kerülget, de nem akarok gyengének tűnni. A torkomban gombóc keletkezik, felfelé pislogok, hogy ne gördüljön le az első könnycsepp... Mert azt követi még több.
Csak állok ott. Nem tudok megszólalni. Előtört belőlem minden emlék. Nem tudok mit tenni, elsírom magamat. 
Justin odajön hozzám és átölel.
-Ne sírj!- csitít. Felnézek rá, látom a szemében az aggodalmat.-Utálom, ha sírni látlak. - vallja be halkan. Egy nagy mozdulattal letörlöm a könnyeimet a szemem sarkából.
-Mehetünk? - kérdi Juss, úgy fél óra múlva. Még egyszer visszanézek a házra, majd beülök a kocsiba.

Izgatottan látom, hogy még mindig nem haza vettük az irányt. Hanem a Fairfiel Bech-re. 
-Kimegyünk a tengerhez? - kérdezem ugrándozva, ezt az eléggé egyértelmű dolgot.
Justin csak felnevet, biztosan totál nevetségesnek tart, de nem érdekel.

Kiérünk a partra, felrántom a kocsi kilincsét és elvetem magamat a homokban. Justin nevet rajtam. A part egy olyan részén álltunk meg, ahol senki nincsen.
Majdnem belegurulok vidámságomban a vízbe, de Justin elkap. A fejét csóválja, de tudom, hogy belül szétpukkad a nevetéstől.
Felülünk egy kősziklára, ami a parton áll. A lemenő napot nézzük. Holnap lesz egy hete, hogy Justin Bieberrel először találkoztam. 
És most? Itt ülök vele, kéz a kézben és szeretem. 
Jussal egyszerre fordulunk egymás felé, lehunyom a szememet, hagyom, hogy magához húzzon és megcsókoljon.

-Indulni kéne! - sóhajt fel, mivel már teljesen besötétedett, és hazafelé két óra az út. Hupssz.
-Oké.- kelek fel a szikláról, amin eddig ültem. 
A partot nézem még egy kicsit, mivel nem látom Justin a sötétben, ijedt hangon suttogok:
-Justin! Justin!
-Igen? - hallom meg a hangját magam mögött, átkarolja a derekamat, én meg felsikítok. 
-Ez nem volt vicces! - fonom össze a mellkasomon a karomat,s hozzá sem érek a kezéhez. 
-Naa!- bök meg hátulról a csípőjével . Nevetve megfordulok és a vállgödrébe fúrom   a fejemet. 
-Justin?! - motyogom a pólójába, ami isteni illatú. Érzem, ahogy egy pillanatra megmerevedik, de újból elengedi magát.
-Igen? - kérdezi kéjencen, mert már látja, hogy felé hajolok.
Egy elég hosszú.. és khm szenvedélyes csók után az autóhoz indulok. 
Beülünk és hazaindulunk.

10.rész!

Elfojtott mosollyal üldögélek a Volvoban. Igaz, a sikítozó rajongók ütögették az ablakot, és olyan volt, mint egy akváriumban. De csak a "megőrülök érte" érzést érzem. Scooter ül elöl az anyósülésen, hátul a jobb oldalon egy biztonsági őr, középen mellettem Justin és én. A bal kezem izzik, mintha égne.
Persze nem azért, mert tűzbe dugtam, vagy hirtelen kánikula  lett . A kezemet fogja! 
Nem tehetek róla, de mosolyognom kell. Észreveszi, hogy mosolygok, megsimítja az arcomat. Eláll a lélegzetem, ahol megsimított a kezével, lángolni kezd  az arcom. Elpirulok.  Ő meg felnevet. 

Tudom, nem kéne ezt ilyen lazán vennem. De... talán Justinnak még ez.. Talán tetszik is. Bár ha tudná benn mennyire félek és mérhetetlenül boldog vagyok, biztos kicsit megijedne tőlem. Hahah.

De nem igaz, hogy Justin hétköznapinak venném! Nem. De érthető, hogy két évig.. én voltam egyedül. Most meg minden a feje tetejére állt. Itt van nekem ő, és csak ez számít! Se a múltra,se a jövőre nem akarok gondolni. Egyenlőre a jelen a fontos!

Még egy óra haza az út. A kezem továbbra is bizsereg és eláraszt Justin észveszejtő illata volt. Elálmosodom. Az ablaknak támasztom a fejemet.
Justin halkan beszélget Scooterrel, majd rám néz, én meg lehunyom a szememet. 
Hagyom, hogy elnyomjon az álom..


*Justin szemszöge*
-Elaludt? - kérdezi Scooter hátrabámulva hozzánk. 
Csak bólintok, majd odahajolok Deb-hez és megsimítom az arcát. 
Scooter felfogta, hogy már nincs kedvem beszélgetni, ezért Sean-nel (sofőr) dumál halkan. 
Egy kis időre kizárom Scooteréket.. csak a mai napra koncentrálok.
Vagyis a tegnapra is. El sem hiszem, hogy most itt alszik, a kezemet fogja, az a lány, aki tegnap azt lehet mondani, hogy - igaz nem szavakkal- de lekoptatott elég erőteljesen. 
Deb megmozdul, a vállamra hajtja a fejét. És... Motyog is valamit. A nevemet!
Hitetlenül felnevetek. Scooter is meghallja és ő is felröhög. 
Debnek -úgy is, hogy be van fújva parfümmel- megmaradt a saját természetes illata. Amit először a kórházi szobájában érezhettem.
Egy kevés vanília...és otthonérzet. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de így éreztem magamat. Otthon.

*Deb szemszöge*
Az ágyamban fekszem. Köntösben. Tehát.. Az egész csak egy álom volt? Egy nyomorult fantasztikus, csodálatos álom?!
A párnába temetem az arcomat és sírni kezdek. Ez nem történhet meg. Ma van az utolsó napom. Az nem lehet, hogy nem történt semmi. A torkom elszorul. Levegőért kapkodok. 
A szívemet szét akarja szakítani egy ismeretlen érzés. Rosszabb a fizikai fájdalomnál. Rosszabb minden eddiginél.. majdnem minden eddiginél. Ugyanezt éreztem, mikor megtudtam, hogy odalett a családom. Deja vu érzésem lesz. 
Elképzelem az arcomat, ahogy megint torz, semmitmondó maszkká torzul.
Már fulladozom, csuklom a zokogástól.

Váratlanul egy erős kéz ragad meg. Justin.
-Miért sírsz, mi a baj? - ölel magához, mire még jobban rázendítek. Megmarkolom a pólóját. A sós könnyeim szétáztatják a méregdrága pólóját.
Nem szólal meg, csak a mellkasára von és megvárja míg elhalkul a nyöszörgésem.
Pár perccel később teljes csend lesz a szobában.
-Most már elmondod, hogy miért sírtál? - kérdezi, és próbálja elkapni a tekintetemet. 
Még mindig nem hiszem el, hogy az álmom a valóság volt. 
-Én.. én. - szipogok. -Te tényleg szeretsz? -végül kibököm, ami a szívemet nyomja. Csak nem a megfelelő módon, de már nem tudok mit tenni.
Justin elmosolyodik.
-Igen. - mondja, majd egy puszit nyom az arcomra. Teljesen elpirulok.Érzem az ajkait a bőrömön. Felmelegítenek, biztonságot adnak.

Komolyan azt gondoltam, hogy az egészet álmodtam? Mikor ilyesmiket álmodtam, anya mindig azt mondta, hogy nekem nincsen ekkora képzelőerőm. Hogy is lenne? 
Utána Justin eldől az ágyamban, majd a karjába vesz, a mellkasán pihentetem a fejemet. Hallom a szívének dobolását. Szerencsére ő nem hallja az enyémet, mert néha kimarad egy-egy, néha meg úgy ver, mint a kolibri szárnya.
Csak fekszünk ott némán, de érzem őt. Ott van velem. 

Aztán eszembe jut,ami miatt aggódtam. Letelt  az egy hét. Felkönyökölök az ágyra, Justin meg érdeklődve néz rám.
-Ezután mi lesz? -kérdezem, ő meg értetlenül néz rám.
-Most nem tudlak követni.- vallja be. 
-Letelt az egy hét..-mondom lesütött szemmel. Azt mondta szeret, de visszamegyek a kórházba.... Mi lesz velem? 
-Holnap megyünk a kórházba interjúkat adni.- sóhajt fel gondterhelten, mint aki tudja, hogy nem erre céloztam. - És te? - kérdezi olyan halkan, hogy alig hallom. 
-Én? - kérdezem furán. Nem értem, hogy mire céloz. 
Megböki az oldalamat, mire felnevetek:
-Te szeretsz? 
A nagy nevetésben... És a meghökkenésben.. Egyszerűen leesek az ágyról.
-Jesszusom. Jól vagy? - kérdezi Justin nevetve, majd feláll az ágyról segíteni.
-Nem. Menny innen! Irtó ciki vagyok. -nyomom a fejemet a szőnyegnek és nem szándékozok addig felállni, amíg Justin el nem megy.
-Na, gyere már! - guggol le elém, mire eltakarom az arcomat. 
-Totál ciki vagyok..-motyogom, tulajdonképpen magamnak.
-Szóval ennyire megszédültél a kérdésemtől. - csipkelődött halál édesen, amitől totál vörös lett a fejem.
Megadtam inkább magamat:
-Jó... na, felállok! - támaszkodtam a karomra. Amit Justin abban a pillanatban ki is húzott alólam, én meg elvesztve az egyensúlyomat az ölébe dőltem.
Felnevetünk.
-Szóval? - kérdezi, miközben én az ölében fekve hátrahajtom a fejemet, fejjel lefelé látva őt.
-Igen. - suttogom. És ami eszembe jut, rögtön ki is mondom.- Emlékszel, amikor első nap bejöttél hozzám és én elhúzódtam?- kérdezem behúzott nyakkal, mert szégyenlem amiatt magam, meg még soook más dolog miatt is.
-Persze. - vonja meg a vállát közömbösen, de tudom, hogy nagyon rosszul esett neki. Megpróbálom megvigasztalni:
-Többet nem fogok!- mondom a szemébe, még mindig fejjel lefelé látom, a vonásai teljesen ellágyulnak. Aztán lassan felém hajol. A szívem egy másodperc alatt vagy négyszer annyit ver, mint kellene. A fejem teljesen piros lesz. 
Már csak pár centire van az ajka az enyémtől. Mire én hajolok oda. 
Az ajkunk összeér. Az övé nagyon puha és finom. Elmondhatatlanul boldog vagyok! 

9.rész!

A gyomrom néha megremeg.Látom magam előtt Justint, hogy a kezemet a sajátjába teszi és őszintén néz rám, szeretettel. Megint fojtogat a sírás. A  torkomban gombóc keletkezik.
Úgy saccoltam, hogy kb. négy órája vagyok a szekrényben.Mindenki bejött már hozzám, engem keresve. Még a takarítónő is....De ki akarok innen szabadulni.
Összeszorított fogakkal és behunyt szemmel nyomom ki a szekrény ajtaját. Teljesen sötét van. A gardrób ijesztő ... és hatalmas.
A szobámban sincs változás, csak annyi, hogy valaki az ágyamra tette a pizsamámat.
Ugyanabban a ruhában vagyok. A talpamat még néha egy-egy homokszem csiklandozza.

Halálos lassúsággal kinyitom a szobám ajtaját. Majd majdnem vissza is csukom! A francba! Valaki tévét néz.
Nagy levegőt veszek. Nem érdekel, akkor is ki fogok menni. Nagy szerencsémre a kanapé azon részén ül a személy, akit a tévé világít meg, így nem tudom kivenni, ahol nem látná, ha az ajtóhoz merészkedem.

Félve a lebukás veszélye miatt, lábujjhegyen megyek a kanapé széléig, mire a tévét néző "valaki" felkapja a fejét. Én meg, mint valami katona a földre vetődöm, onnantól meg kúszom. A szőnyegnek tisztítószer és még valamilyen szaga van, amire nem tudok rájönni.

Imádkozom, hogy ne legyen még bekapcsolva a riasztó rendszer, mikor a lépcsőhöz érek. A lépcsőn súlyérzékelő biztonsági rendszer van. Látom, hogy a falon lévő kapcsoló zölden villog. Tehát nincs!

Lassan felállok és lerongyolok a lépcsőn. Lihegve megállok az ajtónál. Másik nagy mákom az, hogy az ajtó kombinált-záras. Lenyomom a kilincset... Már kinn is vagyok. Nem vettem fel sem kabátot, sem cipőt.
Csak futok. El innen. Tudom, hogy kifutni nem tudok erről a hodály telekről. De biztosan van itt valami szimpi hely. Rejtekhely számomra.
Észak felé kezdek futni. Jól lehűlt a levegő. Összekoccannak a fogaim a futástól és a hidegtől.
Hátrafordulok. Csak a ház csúcsát lehet látni. Elnevetem magamat. Megszöktem egy kis időre.

Leülők a kis domb tetejét. Ismét gondolkoznom kell. Sokat.
De a kilátásról annyi minden jut eszembe. A családom.

Visszaemlékszem. nyolc éve volt. Sierra még csak két éves volt. Kirándulni indultunk. Egészen korán reggel, mint most. Kb. négy óra lehetett, vagy öt. Egy rétre mentünk, ami a hegyen volt. Leültem apával, anyával, Sierra-val. Apa mesélt.
-Ugye milyen gyönyörű Kincsem? - mutatott az égre, ami kék,lila és a narancs árnyalatiban játszott.-Lehet, hogy most a nagypapa téged figyel. Talán integet is neked. Az is lehet, hogy eszébe jut minden nap,hogy csokis kekszet loptál a titkos készletéből. - paskolja meg a fejemet nevetve , én elgondolkoztam azon, amit mondott.

Most is ezen gondolkozom. Lehet, hogy figyelnek? Legszívesebben képen törölne Sierra, hogy így viselkedtem Justinnal? Lehetséges. Ő volt és lesz mindig is az én határtalanul bátor, erős és gyönyörű húgom.
Felidézem újból. Akkor voltam rá először igazán büszke. A nálam két évvel idősebb fiúk piszkáltak a fogszabályzóm miatt, mire Sierra, (aki  volt vagy  120cm akkor), beállt elém, és azt mondta:
-Lehet, hogy most nem néz ki a legjobban. De nézzétek meg jól. Pár év múlva ez az arc fog visszamosolyogni gyönyörű fogakkal a címlapokról. Nektek meg még ugyanolyan kampófogatok lesz!-majd elrántott a fiúktól, akik leesett állal figyelték a nyolcéves húgomat.

-Emlékezz vissza!- szól rám egy hang a fejemben. A saját hangom az. 
-Mégis mire? - kérdezem hangosan, mert úgy sem hall senki. Bár az sem érdekelne, ha bolondnak néznének.
-Az álom...- mondaná ki a hang a fejemben, de elsuhan, akár a szél.
Az álmomban mondott nekem valamit Sierra. Talán azt, hogy "edd", vagy "vedd"!
Kidülled a szemem a felismeréstől.Nem azt mondta, hogy "edd", még csak nem is azt, hogy "vedd". Azt mondta "Tedd"! 
Nem, nem vagyok őrült. Csak a halott kishúgom bemászott az álmomba és előre jósolt, megmondott nekem valamit.
Gondterhelten felnevetek. Hogy lehettem ilyen lúzer és vak? Nem láttam át, mit mutatott Sierra.
Azt, hogy én is szeretem Justint. Nagyon!
-Mondtam, hogy nem lesz nehéz, csak gondolkodni kellett! - közli valakivel Sierra hangja a fejemben (!!). 
-Mi? Sierra? - értetlenkedem, majd megfogom a fejemet. 
-Tudod mit kell tenned Kicsikém!- szólal meg anya is, felfedve magát. Elszörnyedek. Megőrültem. Ez bizonyos.
-Öhm, izé. Nem? - teszem fel szarkasztikusan a kérdést. Szinte látom, ahogy anya összenéz Sierraval és a fejüket csóválják.
-Tudod te azt Deb, gondolkozz! - szólítanak fel együtt, majd végleg eltűnnek a fejemből.
Mit kéne tennem? Egyáltalán kéne valamit tennem? Elúszott a hajóm, már Ohio-ba tart.
Bocsánatot kérnem? Nem, azt tuti nem.
Visszamennem a házba? Nem, azt sem hinném.

Feltűnik, hogy a nap már majdnem a fejem fölött jár. Megvan! Uramisten, megvan! Egyébként elég furcsa, hogy fel sem tűnt, hogy több órája kint ülök. A másik ami nem tűnt fel, hogy vagy négy kocsi is eltűnt a garázsból.Lerohanok az emelkedőről. A lépcsőn is felviharzom. Csupán két ember van/maradt a házban.
A takarítónő és még egy fazon. Gondolkozz már Deborah, hogy ki az!Alfred Flores! Igen, ő az!
-Tudtam, hogy előjössz kislány! - néz végig rajtam. Biztosan nem festhetek fényesen.
A hajam úgy áll, mint az antenna. Tiszta homok és sár vagyok. Az arcom meg.. ingerült, rezignált... és izgatott.
-Tudom, tudom rémesen festek! - hadarom el, mire Alfred-nak kiesik a kezéből a tányér, a takarítónőnek meg a seprű. A második nem is olyan nagy baj.
-De segíteniük kell! - esdekeltem. Alfred azonnal felállt, a takarítónő meg elkezdte összeseperni a szilánkokat.
-Miben?- érdeklődött hamiskás mosollyal. - Justinék már legalább egy órája elmentek. Vagy kettő. - nézegette a "legalábbkéterzerdollárosazórám" úrfi az órája számlapját.
-Tudom.-feleltem idegesen. Mert sietnem kellene. -Eltudnátok, vagy tudnál vinni hozzájuk? Egyáltalán hol vannak most? - hadartam. Teljesen le voltam sokkolódva, mert rájöttem arra, amitől tegnap sírógörcsöt kaptam.
-Washingtonba mentek a tizenegy órai előadásra. A washingtoni nagyarénában, Justin kétórás ingyen koncertet tart.-tájékoztat Alfred minden kérdésemre válaszolva.
-Öh..eltudnátok engem vinni?- tettem fel a számomra nagy kérdést. Alfred elnevette magát, én meg összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Ennek mi baja van?
-Igazából rád vártam, de Bizzl' azt mondta úgysem jössz.De én tudtam, hogy nem fogok csalódni.- kacsintott rám nevetve, erre én is elmosolyodtam.
-Adjatok húsz percet! - kiabáltam, miközben a szobámba rohantam. Oké, most nincs itt Vanessa. Deb, ügyesen!

Belépek a hatalmas gardróbba, majd felkapcsolom a villanyt. Először cipőt kellene választanom, egy fekete magassarkú csizmára teszem a voksomat. Továbbiszkolok a szerkényemhez. Tegnap itt bujdostam órákig.
Kiválasztok egy tengerkék blúzt. Majd az alsó részről egy fekete csőnadrágot. Kihúzom az ékszeres fiókomat. Egy fehér gyöngy gyűrűt és egy ugyanolyan fülbevalót választok ki.
A sminkes láda az asztalon hever, szétnyitva. Leülök a székre, előveszek szemceruzát, barna szemfestéket, csillámport, szemspirált, púdert és alapozót. Gyorsan haladok, szinte rám repül a smink.
Ledobom magamról a piszkos ruháimat, új fehérneműt veszek, dezodort fújok magamra, felveszem a ruhákat. Végül egy fantasztikus illatú Dior- parfümöt fújok magamra.
Ismét belenézek a tükörbe. A hajam egy szénakazal, az öltözékem nagyon szép, a magas sarkakon kecsesen járok. Előveszek egy hatalmas fésűt, neki esek a hajamnak. Hajgumit veszek elő. Majd elkezdem halszálkába fonni a hajamat. Gyorsan rám kerül még egy kis szájfény.
-Húsz másodperc!- kopog be a szobámba Alfred,valószínűleg már hozzászokott, hogy ilyen "szervezőmódra" beszél.
-Oké, oké, oké! -  motyogom magamban, és a baloldalamra fonom a hajamat. Utoljára belenézek a tükörbe. Oké, Deb. Sok sikert!

Deb öltözete:)

Egy BMW xg-osban ülök. Ezt is onnan tudom, hogy a volt legjobb barátnőm Alexis rengeteget álmodozott erről az autóról!
Alfred benzinkútnál vásárolt szendviccsel kínál, de félek, hogy kijönne, így elutasítom. Apropó, megtudtam, hogy hogy hívják Justin takarítónőjét. Ursula. Akart nekem csinálni valami kaját, de Alfred goromba módon rászólt, hogy hagyjon békén a kajával.
Fura mi, hogy ezekre is tudok gondolni... Szerintem is. De én másabb vagyok.
Reszket a gyomrom,de nem a félelemtől.Hanem, hogy újra láthatom őt. Irtó gonosz voltam vele tegnap, mert megrémítettek a saját érzéseim.
Megállunk a személyzeti parkolóban, mire őrült tempóban verni kezdett a szívem és olyan volt, mintha légszomjam lenne.
-Jól vagy? - nyugtalankodik Alfred, de nem válaszolok, így felkapja  a nyakba akasztható névjegykártyáját.
Az aréna már kívülről is hatalmas. A parkolóban egymáson állnak az autók. Még az úton is áll pár autó.
Fények villódznak ki az arénából. Már megy a koncert.
Imbolygok a csizma sarkán, pedig nem szoktam.
Egy hátsó ajtónál két biztonsági őr enged be minket, Alfred-nak csak annyit kell mondania, hogy "Velem van!". Szinte az összes ajtón az a felirat található, hogy "Idegeneknek belépni tilos!, vagy "SZEMÉLYZETI".
Egyre hangosabban hallom Justint. A One time felénél jár.Egy folyosón megyünk végig, majd kilépünk a színpad bal oldali kulisszájába.
Az aréna, olyan "justinosan" lett megépítve. Nem is tudom, hogy tudták ennyi idő alatt összeszerelni.

A tömeg két oldalról figyelheti Justint. A kék ülepes gatyája van rajta és Supra-cipő.
 Egyre hevesebben ver a szívem, félek, hogy úgy dönt kijön a helyéről.
Rengeteg ember jött el, dugig van az aréna. Vége van a One time-nak, de Justin nem bal oldalra fut ki, hanem jobb oldalra vízért.
Egy rövidebb dobszóló következik, a túloldalon látni, ahogy Justint öltözteti Ryan és Vanessa.
A kék helyére egy fekete ülepes gatya kerül, fekete kalap,bordó póló , fekete motoros kesztyű és egy fekete mellény.
Akár a sors fintora! Justin arról kezd beszélni, hogy a lányok mennyire szépek és senkinek nem szabadna egyedül lennie. Tudom melyik szám következik: One less lonely girl.
Mindenki ordít,sikoltozik és füttyög.Alig bírják már, hogy megtudják ki is az a lány, aki felmehet Justinhoz. De irigyek, azt kívánják magukban, hogy bár ők lehetnének.
Justin ehhez a részhez ér:
Saw so many pretty faces before I saw you you
Now all I see is you
I'm coming for you (I'm coming for you)
Don't need these other pretty faces like I need you
And when you’re mine in the world.
Kifordul jobbra, látja, hogy Vanessa ezerrel mutogat neki a másik irányba. Vérbeli profi. Vanessára figyel, de közben táncol és énekel.
Végül megérti, hogy mit akar, pár másodperccel később átfordul barra.
Az leírhatatlan, hogy hogy ragyogott fel a szeme, mikor meglátott!
Dobogó szívvel én is elvigyorodtam, majd formáltam a számmal egy "Sziát!".
Justin táncolt egy rövid blokkot a refrén résznél, majd elkezdett kifelé szaladni, felém.
Kicsit előrébb álltam, hogy ne kelljen annyit rohangálnia.Mire megállt előttem, elért a legszebb részhez:
Saw so many pretty faces
Before I saw you you
Now all I see is you
I'm coming for you, I'm coming for you...- közben megsimította az arcomat, majd a nyaka köré fontam a karomat és megöleltem. 
Eláraszt az illata, a teste melege. Az, hogy itt van.
Ahol megérintette az arcomat, izzott a forróságtól... és a gyengédségtől.
Szerelmesen néztem Justin, ahogy önfeledten és vigyorogva énekel.
Ez is eljött.. én vagyok az a "one less lonely girl".

8.réész!

Meg sem szólalok. Valami nem hagy nyugodni.. Mintha titkolnának előlem valamit. Gondolkozom, de nem jut eszembe semmi. Justin másodpercenként rám pillant. Felhúzom a lábamat az ülésre, és teljesen kizárok mindent, csak a gondolataimat nem. 
Reggel, mikor Vanessa öltöztetett, elkaptam Kenny egyik mondatát, amit Justinnak mondott. Valami olyasmi volt, hogy már másképpen érzi-e magát? 
Féltem, hogy Justin meglátja a képzeletbeli villanykörtét, ami felgyulladt a fejem felett, de már az utat nézte.
Tudhattam volna, március elseje. Persze! Justin Biebernek ma van a tizennyolcadik születésnapja!

De meg sem szólaltam. Mögöttünk kettővel jött Kenny.. meg még két biztonsági őr. Szuper napnak nézünk elibe!
Még gondolkodom azon is, hogy hogy jutottunk ki ilyen könnyen a kapun, hiszen ma 18 éves! Aztán visszagondolok, és rájövök, hogy egy titkos sövénykapun mentünk ki.

Az út elég hosszú, már vagy két órája egyfolytában megyünk. Én úgy teszek mintha aludnék, és mintha nem venném észre, hogy Justin percenként néz.

Megérintek egy szivárványt. Érdekes a tapintása, mint egy gumikesztyűnek. A semmiben állok. A húgommal, Sierra-val együtt. Amint meglátom, odarohanok hozzá. Megakarom kérdezni, hogy apáék jól vannak-e, és hogy ő is. De nem jön ki a hang a torkomon.Ő is tátog valamit. Talán azt, hogy "edd", vagy "vedd".De nem hallom.Inkább belekapaszkodom és megölelem, de után csak a sötétet látom, próbálok belekapaszkodni.Az álmomba.

-Deeeb!-dörzsölgeti a hátamat Justin, amitől libabőrös leszek. Most, hogy közelebb hajolt hozzám, (átjött az én oldalamra keltegetni) érzem az illatát. Olyan volt, mint a koriander illata.
-Hm? - nézek rá totál kómás fejjel. Ezek szerint ezért kellett ilyen korán indulni ebédelni, elkezdett sötétedni.
-Itt vagyunk!-mutat a háta mögé, látom Kenny-t, meg sok-sok lányt, de csendben várakoznak, gondolom minket figyelnek.
-Jövök. - nyögöm ki végül, mert nem tudom mit kéne mondanom. Justin elmosolyodik és nekem nyújtja a bal kezét. Gondolkodás nélkül megfogom, majd hagyom, hogy kihúzzon az autóból.

Justin a derekamra helyezte a karját, nekem meg kihagyott a légzésem. De úgy láttam, annak a húsz-harminc rajongónak is , aki odagyűlt hozzánk.
Kenny  jobb oldalról védelmezően mellém állt, én meg biccentettem neki. Visongva kívántak Justinnak boldog születésnapot és a nyakába ugrottak, egy kép erejéig.   Elvette a rajongóitól a telefonjukat, képeket csinált velük, autogrammot osztogatott. 


Pár perccel később Juss is csatlakozott hozzánk. Nagy meglepetésemre az étterem  elegáns volt, tele volt felnőttekkel, vagy estebédelő családokkal. De a családokból nem volt sok.
-Akkor hármas pluszplusz a kód, ha van valami!-mondta Kenny Justinnak, aki már ment is volna a pincérhez. -Ünnepeljetek aztán! - kacsintott ránk, de Justin mérgesen nézett ránk, ő meg beült egy sarokban lévő asztalhoz.

A szívem meg -megremegett , féltem, hogy kidobom a taccsot. 
-Jó estét Uram, Kisasszony! - köszöntött minket,egy ötvenes éveiben járó pincér. 
-Jó estét! A 21-es van lefoglalva fél ötre! -mondja Justin. 
A pincér begépeli a számítógépbe az adatokat, majd így szól:
-Kellemes Estét, és boldog születésnapot Mr. Bieber! 
Majdnem elnevetem magam, hogy ennyire bolondnak hisznek a többiek, de csak óvatosan elmosolyodom.
Justin meg természetesen idegesen néz a pincérre.

Egy lifthez képünk, nem szokványos lift. Teljesen átlátszó. Még soha nem láttam ilyen, először félek is bele lépni, de Justin segítségképpen a derekamnál fogva behúz a liftbe.
Megnyomja a hármas gombot, és már megyünk is felfelé. Rémlik, hogy tanultuk jó pár éve fizikából, hogy mikor lefelé megyünk a lifttel egy másodpercig súlytalanok vagyunk. Igaz, felfelé mentünk, de sebaj!

A harmadik szinten egy ajtó van csak. Szemben a lifttel. A gyomrom is liftezni kezd, a tüdőm mintha gázzal telne meg, szinte fuldokolni kezdek.
-Jó estét kívánok! - nyitja ki a kétszárnyú ajtót egy pincér. Justin csak biccent.

A terem nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Egy asztal van a közepén.Gyönyörű óarany színű a szék, az asztal és a teríték is.
A terem tele van ablakokkal. Sok-sok ablakkal. Erről eszembe jut Olaszország, mikor nyolc évesen elmentem anyával. Az ablakok a tengerpartra néznek, ami gyönyörűen kivan világítva lámpásokkal. Különös módon senki nincs a tengerparton, pedig fél öt van. 
-Hogy tetszik? - kérdezi Justin halkan, a hátam mögött állva.
-Meseszép.- felelem nevetve, majd közelebb lépek az ablakhoz. A tenger hullámzik, de csak picit. A homok  a lámpások miatt fehérnek tűnik. 
Végül ellököm magam az ablaktól és elpirulva hagyom, hogy Justin kihúzza nekem a széket. Eddig éhes voltam, de remeg a gyomrom, és a tüdőmben lévő levegő néha kiszökik.
Kopognak az ajtón.
Egy pincér jön be, és letesz elénk két étlapot:
-Tudom ajánlani a mai speciális milánóit és ma van egy olasz-oldalunk is. A tizenhatodik oldalon található!
Majd kimegy.

Tudtam, hogy Justin miatt van az egész olasz-oldal.. meg minden. Viszont tudtam, hogy a lámpások nem miatta, hanem miattam vannak. Lefoglaltatta az egész partot és kivilágíttatta lámpásokkal.
-Megvan, hogy mit szeretnél? - kérdezi kedves mosollyal Justin, valószínűleg a teljes eszmecserémet látta, amit a fejemben vittem véghez.
-Spenótos Gnocchi-t! - mondom ki teljesen nyugodtan.  Neki kimerem mondani. 
Szerencsére meg sem remegett a hangom, pedig belül szétestem. Nagyon félek. Sohaaaaa nem voltam még így, együtt fiúval. Nem, hogy egy hírességgel. De megpróbálom nem úgy kezelni.
-Rendben.- mosolyodik el Justin. Előveszi a hiperszuper telefonját, és irkál valamit, majd elteszi.
Furán méregetem.
-Így rendeltem.- magyarázza lassan, mintha fogyatékos volnék.
Érzem, hogy izzad a tenyerem, de kibukik belőlem:
-Boldog születésnapot Justin! 
Mintha egy titkot mondtam volna ki, a szám elé kapom a kezemet. 
Justin röhögcsélve néz rám.:
-Köszönöm Deb!
Lágyan elmosolyodom, és megint csak olyat mondok, amire se ő, sem én nem számítottunk.
-Énekelj! 
Döbbenten néz rám.
-Itt? 
Csak bólintok, mert nem vagyok biztos a hangomban.
-"No no 
Don't need these other pretty faces 
Like I need you 
And when your mine in the world 

There's gonna be one less lonely girl 
I’m coming for you 
One less lonely girl 
I’m coming for you 
One less lonely girl 
I’m coming for you 
One less lonely girl 
There's gonna be one less lonely girl".

Ámultan figyelem, el is veszek benne. A hangjában. Abban, hogy menyire tiszta. És gyönyörű.

-Köszönöm!-lehelem lehunyt szemmel. Az egészt dalt így hallgattam végig.Olyan volt, mint egy álom.Ami nem is velem történik meg.

Pár perc múlva megjött a vacsoránk. Gondolom a konyhán egymáson tapostak át, hogy nekünk minél hamarabb készen legyen az ételünk.

-Jó étvágyat kívánunk!- tette le elénk a gőzölgő tányért a pincér.

Majd kiment, és becsukta az ajtót.

Justin szeme egy ideig rajtam időzött.

-Mi a kedvenc színed? -kérdezte tőlem tök váratlanul. Elkezdek a kajámban turkálni, és fel sem nézek, mikor válaszolok.

-A smaragzöld.És neked?

-A lila, de mostanában az arany is tetszik.- feleli.Ismét kiszorul a levegő a tüdőmből, mikor a szemembe néz. Ha sokáig folytatja ,megfogok fulladni.

Deborah! Ő csak egy átlagos fiú!Viselkedj úgy!Szólt rám egy eléggé ijesztő hang a fejemben. De megszólalt egy másik is: Ez nem igaz! A világ legkülönlegesebb fiúja ül veled szemben! Ne viselkedj vele közönségesen!

Justin a makarónija felénél járt, mikor felnézett rám.

-Figyelj! Én szeretnék rólad több dolgot megtudni... a gyógyulásod érdekében! - mondta, majd hozzátette gyorsan, hogy a gyógyulásom érdekében.

-Oké. Mit szeretnél? - egyeztem bele, de a "tudni-t" lefelejtettem a kérdésem végéről.

-Legyen az, hogy kérdezek te meg igennel, avagy nemmel válaszolsz! - dőlt hátra a székén, engem vizslatott.

Bólintottam.

-A szüleid öt éve haltak meg?- tette fel az első kérdést, ami a szívemig hatolt.

-I-i-igen.

-A nagymamád vitt be az árvaházba?-tette fel a következőt. Nekem meg könny szökött a szemembe, eszembe jutott, hogy mondta el, hogy meg kell tennie, nem tud mást tenni, félt, nagyon félt.

-Igen. - szipogtam.

-Miért?

-Igen, vagy nem.- hümmögök az orrom alatt.- Nem tudott volna ételt venni, se gyógyszereket nekem, semmit sem.

-Nem volt más választása? - kérdezi kissé ingerülten.

-Nem, mindenkim meghalt. Ő volt csak. Senkim nincs. De legalább én élek. - nevetek fel, de semmi boldogság nincs a hangomban, csak szomorúság.

-Nagyon sajnálom. 

-Ne! Nem kell. Így kellett ezek szerint lennie. - kezdtem el tiltakozni. 

Látta már rajtam, hogy degeszre ettem magamat fél tál kajával, mialatt ő benyomott egy egészet. 

-Együnk esetleg desszertet? Vagy koktélt kérsz? Bármit?...- kezdte el sorolni mit kérhetek.

-Justin! - szóltam rá finoman, ő meg abbahagyta a beszédet.- Iszunk egy Acapulcot?

-Akkor Kenny-ékkel kell hazamennünk.- húzta el a száját, mire inkább tovább keresgéltem.

-Úúú akkor egy Pomolát! - lelkesedtem azonnal, mert megláttam, hogy alkoholmentes.

-Jójóó.- Justin megint pötyögött valamit a telefonján, egy picivel hosszabban.

-Nincs kedved egy kicsit kint sétálni? - vetette fel Justin, én meg vidáman bólintottam. Úgy is le kéne mozogni ezt a sok kaját. 

-Köszönjük szépen! - fizette ki lent Justin a több, mint  300$-t a pincérnek. Amaz meg mosolyogva nézett ránk.

-A koktélokat kiviszik önöknek a partra! Köszönjük, reméljük máskor is betérnek! Boldog születésnapot Mr. Bieber, viszont látásra! - köszönt el tőlünk hosszan a pincér. 

Egy ajtó pontosan a tengerpartra nyílt , az étterem keleti szárnyánál. Kenny a lasagne-jét habzsolva intett csak nekünk.

A part egyszerűen lélegzetelállítóan nézett ki.:

A tengerhez sétáltunk. Magához vonzott. A friss levegő, az élet. Nagyon rég éltem ennyire. 

De az idilli pillanatomat elrontotta, hogy megbotlottam egy kis sziklában, eltaknyoltam, magammal rántva Justint. Pár másodpercig csak bámultuk egymást, majd kitört belőlünk a nevetés.

Nem volt nedves a homok. A só állagára emlékeztetett.

Lehunytam a szememet és csak ki-be szívtam a levegőt. 

Váratlanul egy kéz fogta meg a karomat és magához húzott. Justin vállán volt a fejem, a pulzusom az egekbe szökött, a levegő nem ment be a tüdőmbe, éreztem, hogy izzad a tenyerem.

-Köszönöm. - szívtam egy nagyot..Nem, most nem a levegőből, hanem az illatából. Justin-illata volt. Legalábbis azt hiszem.

-Én is. - suttogta úgy, hogyha nem figyeltem volna rá, azt hiszem, hogy a szél szólalt meg. 

-Khm..khm!-szólalt meg mögöttünk egy női hang. Majdnem szívrohamot kaptam, éreztem, hogy a nyakam vérvörössé változik.

-Csak tegye le ide, Köszönjük! - mondta Justin, hátra sem nézve. 

A nő valamit motyogott maga elé, de lerakta mellém a homokba, egy tálcára rakva a koktélokat.

Még mindig kellemesen vörös fejjel ültem fel, mikor Justin megmozdította a karját a fejem alatt. Kettőnk közé tettem a tálcát, ő meg odaadta nekem az egyiket.

-Rád! - emelte fel, majd hozzákoccintotta a poharamhoz. Elvigyorodtam.

-Rám?! - koccintottam én is a poharához. 

Liftezik a gyomrom. Fáj a fejem. A gyomromban, mintha egy madárraj lenne bezárva. Na, próbáljuk még egyszer. Két korty koktél, egy levegő, két korty koktél, egy levegő. Két korty koktél, levegő nincs.

-Ezt nekem csináltattad? - kérdezem a lámpásokat nézegetve. Most nem féltem. Csak egyszerűen volt bennem valami megérzés... ha ez mondható annak.

-Öhm.., a vacsorához. - tért ki a válasz elől. 

Felnevetek.

-Mi olyan vicces? 

-Tele ment a cipőm homokkal.- húzom el a számat, miközben leveszem a lábamról a cipőt, és a zoknit. 

-Indulhatunk? - kérdezi Justin kissé türelmetlenül. Igaz, hogy már másodjára állok fel úgy, hogy mehetünk, de nem tudom eléggé kicsodálkozni magamat. Teljesen besötétedett, a csillagok is fenn vannak. Nem mindennap lát az ember ilyet. Ez már a harmadik nap.

-Aham. - indulok el a parkoló felé mezítláb, de cseppet sem zavar. Úgy látom Justin sem. Gyorsan visszafutok, és felkapom a tálcát a homokról és az egyik kinti asztalra teszem. 

Justin a fejét csóválja. 

Kenny már az autónál vár minket, az óráját próbálja leolvasni.

-Biebs, mindjárt negyed tizenkettő lesz! - néz  Justinra meglepett fejjel. Ő meg csak a vállat vonogatja. 

Beszállok a kocsiba. Megint elálmosodom, és bealszom. Most magamtól kelek fel.

Teljesen sötét van. Annyit látok, vagyis érzek, hogy a kocsiban vagyok.

Egy kicsit hunyorgok, végül észreveszem, hogy a bal oldalon ott ül Justin, nyitva van a szeme.

-Te jó ég! Ne ijesztgess! - kapok a szívemhez, túljátszva a szerepemet. 

Úgy látom elmosolyodik, de nem tudom biztosra.

-Ez nagyon nehéz!-mondja előzmény nélkül.

-Micsoda?

-Deb! El kell neked mondanom, mert nagyon nehéz. Tökre kiakaszt már ez a .. -harapja el,már kérdezném, hogy mikor folytatja. - Beléd zúgtam Deb, nagyon!- vallja be, majd átnyúl a sebváltón és megfogja a bal kezemet. 

Teljesen lesokkolódtam. 

Mint, az álmomban. Nem jön ki hang a torkomon, csak tátogok.

-M...i?!- ennyit tudok kinyögni. De nem hallgatom meg a választ, kitapogatom a nyitógombját a kocsinak. Kirántom a kezemet Justin kezéből. Felkapcsolódik a mozgásérzékelő lámpa. A garázsban vagyok. Megnyomom gyorsan a gombot, amitől kinyílik a garázsajtó, látom, hogy már Justin is kiszállt és épp utánam jön. 

Felrohanok az ajtóhoz vezető lépcsőn, kivágom az ajtót, tovább rohanok a szobámhoz.

Mindenki ijedten néz, vagy éppen hüledezve. Nem érdekel!

Feltépem az ajtót,majd bebújok a gardróbom szerkényébe.

Deb gardróbja

Nedvesség csurog végig az arcomon. Sírok. Fáj. A madárraj odabenn elhallgatott, a tüdőm ismét nem hajlandó működni. Lelkileg teljesen kikapcsoltam. Megint.