35.rész! ("nemgyerek")

Az év minden napján úgy nézz a tükörbe, hogy az arc, aki visszanéz rád, egy napon azzá fog válni, amivé kell. Soha nem adhatja fel, nem futamodhat meg, harcol, és sohasem hátrál meg, bármi is jöjjön vele szembe. Lehet, hogy fájni fog, a világod is összetörhet, talán össze is fog  addig, amíg fel nem építed az igazit, azt, ami igazán a tiéd, amit neked szántak ott fenn.

Én magam is a hibáimból fejlődök. A mondás igaz: fájdalom nélkül nincs fejlődés. Maradéktalanul rólam szól az előző mondat.

Az idő elvben mindent megváltoztat. A gyakorlatiságot kell nézni az életben. Mert ez nem igaz.A tetteink változtatnak meg minket, azok hozzák a fejlődést, az előrehaladást az életünkben. Ha nem teszel semmit, nem változik semmi.

Az életünkben vannak olyan sebek, amelyeket semmi be nem gyógyíthat.Bizalom ,szerelem. Ezek csak szavak. Egy érzést nem lehet visszahozni egy emberbe, aztán belezárni. 

Az idő soha nem vár ránk. Az csak telik. Az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud. Én tudtam. Túlléptem a hibáimon, azon, hogy ki bántott. Túl rövid ahhoz, ez a pár tucat év, hogy elvesztegessem,saját magamat sajnáltatva.  

Új Deb, új mottó: Aki harcol veszíthet, aki viszont nem, már vesztett is! 

Hunyorogva nyitom ki a szememet. Homályosan látok. Az ágyam végében egy ismerős alak üldögél, engem mustrál.Körvonalai egyre jobban kirajzolódnak..

 Nem gondolkozom egy percre sem.. Azonnal felülök az ágyban - kicsit megszédülök ugyan- , s magamhoz szorítom a mogyoróbarna szemű fiút. Vállgödrébe fúrom a fejemet, közben a hajába túrok. Illata boldogsággal árasztja el egész testemet. Nyugodt szívem, feldübörög. Remegés fut végig a hátamon,  az egész gerincemen. Bátortalanul fonja körém a karjait. Nem mond semmit, csak ölel. Van, hogy szavak nélkül is értjük egymást.. ha szavakkal sem..Ott kezdődik a probléma!

-Elengedsz? - röhög fel, s próbál eltolni magától. Azonban rendíthetetlenül kapaszkodom belé. 

-Elengedhetlek. - hördülök fel a szememet forgatva, s lefejtem derekamról a karját. Vigyorogva néz rám, a szemei csillognak.

Pár pillanatig csendben ülünk egymást mellett. Nem nézek rá, ő sem rám.  Ennek ellenére a következő momentumban Justin rám veti magát. A kanapén eldőlve, kitapintom kockás hasát, izmos karját, amit csípőm köré fon. Incselkedve nézek rá. Nem tudja hová tenni a viselkedésemet - oké, magam sem - , de felajzottan  ráncolja a szemöldökét. Belepuszil a nyakamba, amitől rögtön felvihogok.

- A kanapémon nincs dugás! - csattan fel mögöttünk egy hang. Ki másé? Természetesen Ashley és Ryan állnak az ajtóban, szintén összefonódva.  Justin az ajkát nyaldosva leszáll rólam, hitetlenül mered a "játéka" elrontójára. Vagyis a szerelmespárra a bejáratnál.

- Megoldom a földön is, ha úgy tetszik. - morogja ellenségesen Justin, mire az arcán az én kezem csattan. Hopp! Meglepődöttségétől, azonnal az arcához kap. A turbékoló gerlepár mögöttünk, sikítva nevetni kezd. Justin értetlenül fogja az arcát.

-Ez mégis miért kaptam? 

-Tudtad, hogy a szarkazmus és a nyílt tuskóság között milyen kicsi a határ? Az hiszem átlépted. - jelentem ki vicsorogva. Nem tudom mi váltotta ki belőlem, de a következő pillanatban választ is kaptam a kérdésemre.

- Te meg tudtad, hogy az agresszió és Deborah között milyen aprócska a korlát? - csapja csípőre a kezét, s epés vigyor ül a száján. Tátott szájjal meredek rá.

-Ashley! Küldd el innen! - kiáltok rá a barátnőmre, aki épp a barátja szájában kutatott. Persze, nem fogorvosi beavatkozást végzett...

-El is küldhetne, de nem akarok elmenni. - húz magához Justin egy gyors mozdulattal. Lesütöm a szememet, próbálom elrejteni a szégyenkezésemet. - Akarlak. - súgja a fülembe, nekem meg az összes létező szőrszál feláll a karomon. 

- Van erre egy szebb kifejezés is. - mosolyodom el gúnyosan, karba font kézzel várom a varázsszót. 

-Kívánlak. - vonta fel a szemét, amolyan "Mit szólsz, ez jobb"?  stílusban, mire  felröhögök. Lassan hajolni kezd hozzám. Verdeső szívemmel próbálok a szájára gondolni. Azokra az édes ajkakra. 

Ám az emlékezetem cserben hagy. Nem ugrik be semmi kép vagy emlék, arról, ahogy csókol.

Gyengéden közelebb húz magához, én meg a karjába fészkelem magamat. Lehajol , ajkai óvatosan súrolják enyémet. Nem bírom ki, közelebb húzom magamhoz. Falni kezdjük egymást. Az érzésre új szó kell. Gyöngéd puszikkal árasztja el csupasz vállamat. 

Rá kell jönnöm.... Bennem a remény élt mindeddig. A szememben a tűz, amelyben a bizakodás lángjai csapkodtak ide-oda, elolthatatlan. 

-Ne kertelj! Meséld el, hogy volt... - kérem úgy harmadjára egy perc leforgása alatt. Az ágyamon kuporog. Szemeit szégyenkezve lesüti. Leülök mellé, s megigazítom az ágyamra fektetett rózsaszín lepedőt. 

-Biztos? - néz fel rám egy pillanatra, én meg mosolyogva bólogatok. Úgy is tudom az egészet. Kívánt egy lányt, s elhagyott engem..

-Ariana felhívott az emeletre, miszerint sürgős megbeszélnivalója van velem. Kissé gyanúsnak találtam, de aztán még is felmentem vele. - pislog óriásiakat Juju, a falra mered. - Azt mondta Scooter megkérte, hogy egy sorozat jelenetét velem gyakorolja be, mert valószínűleg benne leszek. Beleegyeztem. Elkezdte levenni az aprócska szoknyát, ami rajta volt, mielőtt viszont megkérdeztem volna miért teszi, válaszolt. A jelenetben meg kell hágnom. - bocsánatkérően rám pillant, én meg elgondolkozom, milyen furcsán hangzik a szájából a "hág" kifejezés. Hágni a kutya szokta a társát.

- Először nem találtam furcsának. Komoly, még szövegkönyv is volt nála. - nevet fel fagyosan, azzal folytatja. - Először "műsmároltunk", csakhogy kezdett átcsapni igaziba. Próbáltam eltolni magamtól, de mint valami pióca, a számra tapadt. Megkért, hogy feküdjünk fel az ágyra, mert a forgatókönyvben ez a következő. Kibaszott hülye voltam, megtettem. Felült az ágyékomra, úgy nyomta le a nyelvét a torkomon. - idegesen tördelni kezdi a kezét. Finom, puha markommal, megérintem az ő kicserepesedett,férfias kézfejét. Azonnal abbahagyja, hangja kicsivel nyugodtabb. 

- Amikor arra kért, hogy vegyem le a boxerem, utána kurvára bűzlött  a dologgal kapcsolatban valami. - mosolyogva elképzeltem, ahogy Ariana a kék Calvin Klein alsónadrágját rángatja le róla. - Nem tettem. Akkor nyitottál be - gondolom- , mikor elkezdte rólam leszedni. Visszafordult hozzám, láttam a tekintetében valamit. Lelöktem magamról, úgy ahogy voltam lerohantam a lépcsőn, ám már te nem voltál ott. Mindenkit hazazavartam. Ashley pár perccel utánad ment el, ő sem volt már ott..- a tenyerébe temeti az arcát. Nem tudok mit mondani erre, a hajába túrva magamhoz húzom.  A dekoltázsomra helyezi a tarkóját, eldőlünk az ágyban. 

-Azért sajnálom. - jelentem ki csendesen. Felkészülve a nagy poénomra, próbálom nem elröhögni magam.

-Mit? - csókol bele a tenyerembe. 

-Hogy nem élvezted Ariana-val. - kuncogok fel bárdolatlanul. Justin hümmögve néz fel rám.

-Most ki is a tahó? - nyújtja rám a nyelvét, mire megcsókolom.

Tudom, egy őrült vagyok. Mérgesnek kéne lennem. Nem szabadna megbocsájtanom. Mikor elhagyott, rémes dolgokat tettem. Most egy idiótának tűnök, aki visszarohant hozzá. Ez külsőség.

Belülről ragyogok. Megtudtam az igazságot, aminek mindennél jobban örülök. A pillangók visszaköltöztek a gyomromba, ami annyit jelent, szerelmes vagyok. Belé.

-Szeretsz még? - pillant fel rám, mire óvatos mosolyra húzom a számat.

-Lehetek  űberkirály romantikus? - vonom fel a szemöldökömet.

-Legyél. - egyezik bele kegyesen, én meg felkacagok.

-Mióta megláttalak, ugyanúgy szeretlek. - felelem. Justin lehunyt szemmel várta, hogy elhülyéskedjem, ehelyett egy komoly, és emellett igaz dolog szaladt ki a számon. 

-Frappáns válasz. - bólogat elégedetten, én meg hozzá hajolok. Nem tudom, hogy el akartam-e hallgattatni avagy hiányzott, hogy valaki szájon csókoljon.. ? 

Egyet elértem. Miután megcsókoltam Justint, nem érdekelte  a beszéd. Csak én.

-Leszbikus idióta! - mutat rám, majd' megpukkadva a nevetéstől Ryan. Ó, ne! A videó.

-Mit nézünk emberek? - hajol le Justin a két kobak közé a kanapéhoz. Ashley egy picit elfordítja a fejét, a szempár az enyémbe mered. Azt üzeni: Minden oké? Pici mosoly jelenik meg az arcomon.

-Te lesmároltad? - kerekedik el Justin szeme, mikor véget ér a videó. Izzó szemekkel fordulok Ashley felé, aki fütyörészve nézelődik. A galád. Most aztán úszom a levesben. Remélem paradicsom vagy ú gyümölcsleves. Azt hiszem, hogy elég rég látott a gyomrom ételt.

- Nézzetek olyan videót, ahol nem voltam spicces! - horkanok fel dühösen,  a fiúk meg értetlenül méregettek. A szemük alapján tudtam, mit gondolnak: Ez, berúgva? 

-Van, ahol karaokézunk, az viccesebb. - kapja ki Ryan kezéből a telót Ashley. A mobilból először halkan szól Katy Perry Wide a Wake-je, aztán Ryan a oldalsó gombokat nyomogatva a maximum hangerőre hangosítja. Szórakozottan figyelem a készüléket.

-Asszem' piásan jobb a hangod.- jelenti ki végül Justin, mikor a felvételnek vége. Egy emberként röhögünk fel. Ezt megkaptam.

-Biztosan vissza mennyek én veled? - tépelődöm a csomagjaimat vizslatva. A legnagyobb, kék bőröndön ülök, amit Justin próbál becipzározni, miközben ilyesmi hangokat hallat, mint például : "grr" vagy "chrhhr". 

-Ne szívass! - csap rá a bőröndre boldogan, mert - nagy munka árán- , de sikerült behúznia. A szeme viszont nem mosolyog, a félelmet és feszültséget látatok benne. 

-Nem szívatlak. - motyogom halkan. Justin leejti a táskát, ami a kezében van. Kételkedve rázza a fejét.

-Szeretsz? - kérdezem olyan halkan, hogy közelebb kell hozzám hajolnia, hogy biztosan meghallja.

-Igen. - válaszolja. Az apró ráncokat elnézve a homlokán, tudom, hogy próbál olvasni a sorok között.

-Igazából? Az emberek mostanság csak úgy odavágják ezt a szót. Nem jelent már semmit. Nem mondják elég hittel, így jelentését vesztette..- hebegem zavartan. Hatalmas mosoly ül ki az arcára. Megértett.

-Akkor kezdjük azzal, hogy visszanyerem a bizalmadat. - kacsint rám, még mindig ott ül az arcán a boldogság jele. Az ajkamba harapok, várom, hogy mit talál ki. - Akarod, hogy kiálljak a világ elé, megmondjam, hogy megcsaltalak, mégis visszafogadtál és mindennél jobban szeretlek? - állt elő az első ötletével. A mondat folytán fájdalomhullám söpör végig rajtam. Lábam megremeg.

-Scooter előbb  engedné meg, hogy mostantól chippendale legyél. - nyugtázom szárazon. Justin vigyorogva körözni kezd a csípőjével. Önkéntelenül elröhögöm magam.

-Hagyjuk. Ezt nem kapják meg. - pöckölöm meg a hasát, ő meg nevetve elkapja a csuklómat, magához húzva megcsókol.

-Mi lenne a chippendale számod?. - tolom el magamtól, mire előre-hátra kezdi ringatni a derekát. 

-Idióta. - csücsörítek, akár egy kiskacsa. Ismét a mellkasára von, és falni kezd.

Úgy kutatok a szájában, mintha új terepet vizsgálnék át. Ő is így tesz. Mind a ketten változtunk. Azt hiszem a kapcsolatunk, egyel magasabb lépcsőfokon áll.

-Deeeeeeeeeeeeb! - kiált fej a termetes méretű, barna bőrű férfi. Dübörgő léptekkel megáll előttem, és.. felemel. A hátát ütögetve, próbálom jelezni, hogy most már végre lerakhatna. 

-Kenny. - ölelem át kedvesen, mikor talajt érzek a lábam alatt. Kennynek a hasa közepéig érek. Körülbelül tíz centivel vagyok kisebb Justinnál. Tulajdonképpen egy törpe vagyok. 

Ez azért érdekes, mert a szüleim égimeszelők voltak. Lehetséges, hogy elcseréltek a kórházban. Nem érdekes.

-Anyáék? - tol félre finoman Justin, így Kenny ő rá néz le nagy mackószemeivel. 

-Egyedül vagyok. Houston-ban vannak,  Jeremy-nél. - biggyeszti le a száját Kenny, amitől rögtön olyan érzésem támad, mintha egy hatalmas, óriás plüssmedve lenne, akit meg kell vigasztalni.

-Ryan Ashleynel szedi szét az ágyat, anyámék pár ezer kilóméterre, Alfred otthon. - ereszt meg Justin egy féloldalas mosolyt. Megjegyzem, iszonyatosan, lélegzetelállítóan, űberelhetetlenül fantasztikusan jól áll neki.

-Ha azt akarod, hogy menjek el, csak egy szavadba kerül. - indul ki az ajtón duzzogva Kenny. Visszatartott nevetéssel konstatáltam, hogy azon az ajtón valahogy mindenki mérgében száguldozik kifelé.

- Desszertet kérek tejszínhabbal vagy eperfagyival. - ölel át hátulról Justin, közben ágyékát fenekemnek tolja. Megperdülök a tengelyem körül.

-Utálom az epret. - ajkam egyenes vonallá keskenyedik.  

-Én meg a csokit. - vonja meg a vállát, olyan nemtörődöm stílusban, amit nem tudok hová tenni.

-A desszert én vagyok? - öltöm ki a nyelvemet, erre incselkedve heherészni kezd.

-Ki más. - kezd el turkálni a zsebében. Vidáman előhalászik egy karikát a nadrágjából. Könnyek csurognak végig az arcomon.

-Másodjára is igen lesz a válasz? - térdel le elém, én meg próbálok felfelé pislogni. 

-Nem. - vigyorodom el.

-Mi az, hogy nem? - zavarodik össze Justin.

-Örökre igen lesz. - javítom ki az iménti tévedését. A fejét rázva, ráhúzza a bal gyűrűsujjamra az ékszert. 

-Asszony! Csináljunk valami kaját. - áll talpra egyhamar, de abban a pillanatban vissza is csücsül a fenekére. Akkorát taszítok rajta, hogy seggre esik.

-Ne nevezz így! - figyelmeztetem, ezek után kihúzza alólam a lábam, ezáltal azonnal rázuhanok. Egyáltalán nem bánja. Magához von, megcsókol. Aztán felrötyög, mikor hasam görcsös hangot hallatva, jelezte, hogy ideje valamit ennem.

-Most figyelj! - kérem Justin érdeklődését egy pillanatra. Leteszi a villáját a hófehér üvegtányér mellé, ami tele van bolognai spagettivel. 

Ha a főzési folyamatot látta volna bárki, kezet csókolt volna nekünk, hogy mennyire ügyesek vagyunk.

Kimért mozdulattal egy nagy adag spagettit tekerek a villámra, aztán elfordítom, s a villa hegyes végét kicsit meghúzva, Jusitnnak hajítom  a kaját. Váratlanul éri a támadás. 

-Ez övön aluli volt. - húzza összes a szemét, így úgy néz ki, mint valami távol-keleti nép egy tagja.

-Tudom, hogy szereted, ha kajával dobálnak.- bólogatok sértetten, de belül majd' ki pukkadok a nevetéstől.

-Nem fecsérelem az időt villára. - markol fel egy adag tésztát a tányérjáról, mire menekülni próbálok. A konyha felé veszem az irányt, ő meg utánam fut. 

A fiókot kirántom, s az első kezem ügyébe eső tárgyat- egy habverőt- tartok Justin felé.

-Justin Drew Bieber! - szólítom fel, ő meg komoly arccal várja, hogy folytassam. - Eszedbe se jusson.- hadonászom ide-oda a konyhai eszközzel. Justin lassan közeledni kezd felém. 

Egy óvatlan pillanatban, elkapja a kezemet, amiben a habverő van, s a hátam mögé csavarja.

-Utállak. - fröcsögöm, de Justint nem hatja meg a váratlan őszinteségi rohamom. Vihogva a fejemre csap a paradicsomszószos, tésztás kezével. A kaja lecsúszik a homlokomra, onnan meg nagy placcsanással földet ér.

-Nagyon utállak. - küldök felé egy haragos pillantást. Kaján mosollyal az arcán felhúzza a szemöldökét. 

-Igen? 

-Aha. - helyeselek. Legszívesebben a nyakába ugranék, s addig csókolnám, amíg van levegőnk.

Két dolog is az utamba áll. Egy: tiszta paradicsomos a fejem, neki is. Kettő:nincs kettő.

-Medencézünk? - támad remek ötlete. A hajamat fújogatva- ami szabadon lóg a szemembe-, gondolkodom el.

-Nem érdemled meg. - vonom meg a vállam közönyösen. 

- Nem-e? - a lehelete csiklandozza a nyakamat, ahogy rálehel.

A gardróbomban le-föl mászkálva keresem a kedvenc fürdőruhámat. Végül megakad a szemem egy hasonló, de kivágottabb fazonon. Szélesen elvigyorodom. 

Mielőtt kimennék a medencéhez, megállok a tükör előtt. Jó ideje nem néztem bele. Ennek ellenére, tetszik, amit a tükörben látok. A csokoládébarna hajam, selymesen omlik a vállamra- kivéve felül, ahol paradicsomos- ,  gombszemem, vidáman csillog,-arcom jó ideje nem látott semmiféle sminket, még is ragyog, széppé teszi a boldogság-, ajkaim nem cserepesek, teltek, dekoltázsomat jól kiemeli a fürdőruha v alakú kivágása, derekam egy félkörre hasonlít, fenekem még mindig nincs, de egészen kidomborodik, lábaim karcsúak. Igaz, Ashleynél a trauma hatására ledobtam legalább öt-hat kilót. 

-Piszkos lesz a medenszí. - huppanok le Justin bal térdére, miközben a francia akcentust próbálom utánozni.

Calvin Klein úszónadrágját igazgatva szól:

-Béna vagy a francia ejtésmódban. 

Döbbenten nézek rá.

-Vas te faire encule!- paskolgatom meg a fejét, ő meg kuncogva áll fel. Igen, a mondandóm rímel a " Csapd be!" mondatra.

-Megkérlek rá, hogy ne lökj be! - fordulok Justin felé, mikor próbálok lassan hozzászokni a víz hűs, egyben kellemes hőfokához. Amint kiszalad a számon a mondat, Justin nagyot taszajt rajtam, én meg a víz alá merülök. Nagyokat prüsszögve jövök fel.

-Utálom a vizet, és téged is! - kiabálok rá, mire döbbenten néz rám. Nem bírom tovább, a vízre csapok- az arcomba csap- , és elnevetem magamat.

-Kérem azt a dühös tekintet! - húzza elő a zsebéből Justin az iPhone-ját, s maga elé tartva várja.., hogy beálljak.

-Rólam? - szalad fel a szemöldököm, úgy a fölöttünk csoportosuló koromsötét égig. 

-A menyasszonyom vagy. - jegyzi meg Justin, én meg a a csípőmre csapom a kezemet, s vidáman mosolygok a kamerába. Hallom, ahogy a fényképező kattog.

-Jó lett?- szűröm át a fogaim közt, még mindig vigyorogva. Justin elismerően elfüttyenti magát.

-Kikapcsolom.

-Miért? - értetlenkedek azonnal, ő meg röhögcsélve a törölközőmre teszi a készülékét.

-Mert a világ leggyönyörűbb lányát túl sokan véleményezik és lájkolják.-  támasztja homlokát az enyémnek, mire elönt a pír.

- Végre visszakaptalak. - suttogja kábán. Felpattan a szeme ezek után, s szenvedélyes csókokkal áraszt el.

-Miért ittál? - kérdezi Justin felém fordulva. Először nem értem, mire céloz, de leesik.

-Tompított, itt legbelül. - emelem a mutatóujjamat a halántékomhoz. 

-Sajnálom.- suttogta megtörten. Elmosolyodom. Nem láttam még, mióta ismerem, ennyire őszintének. 

-Nem kell.

-Nem gyűrött a takaró. - kuncog, s a sötétben csak azt látom, hogy lehúzza magáról a takarót.

-Te szeretnéd, hogy gyűrött legyen. - értettem meg azonnal, hogy mire céloz.

Most először, én is, mint aktív résztvevő, fogok részt venni a szeretkezésben.

Justin ölelő karja közül, gyorsan kicsusszanok. A gardróbban, ami először a kezem ügyébe került, az a vörös bársonyköntösöm, így vidáman öltöm fel.

Nem tudok aludni. A  elmém, hamarabb rájött valamire, mind az agyam. A  Tudatalattim. Nem tetszett, hogy Austin és Ariana... annyira egyszerre érkezett meg. Mármint nem a buliba. Az életünkbe. Justinéba, az enyémbe.

Az agyam kattog. A lépcsőn cammogok lefelé, mikor eszembe jut egy sor Ariana egyik interjújából.

" ...Bármit megteszek, amit kér..." - idézem fel az újságban leírt sorokat. 

Kinyitom a hűtőt. Zavar a fény, ezért csak kikapom belőle a tejes dobozt, azzal egy bögrébe töltök belőle. A csészét berakom a mikróba, benne  a tejjel, az üres dobozt meg a kukába hajítom.

Valami itt nincs rendjén. Tovább töröm a fejemet. 

A mikró csipog kettőt, jelezve, hogy a meleg tejem elkészült.

Bevillan Austin egyik riportja is, a Bravo újságból.

"..Mindig hallgatok rá. De azért bírom, ha lehetnek saját döntéseim." - elevenítem fel az olvasottakat.

A számhoz emelem a bögrét, nagyot kortyolok belőle. A tej keserű, mikor eljut az íze a nyelvem azon pontjáig, ahol érzékelni tudja. Kell pár pillanat, amíg rájövök, hogy nem a tej keserű, a szám íze az.

Leülök a kanapéra. Nem hagy nyugodni a dolog, ismét filózni kezdek.

-Atyaisten! - tágul ki a szemem egy pillanat alatt, mikor leesik egy név, ami minden történet során ott lóg a levegőben.

Próbálok visszagondolni -hátha nem igaz-, arra, amit ma Justin mesélt.

"Azt mondta ,Scooter megkérte, hogy egy sorozat jelenetét velem gyakorolja be.."

Elképesztő erősséggel ver hasba a felismerés.

Scooter. Scooter neve zavar bele mindenbe..

Deb:)

34.réész! ("nemgyerek")

*Deb szemszöge*
Gondoltatok már arra, miért vagyunk itt? Egytől egyig azért vagyunk itt, hogy valamit véghez vigyünk az életünkben. Lehet, hogy egy boldog családapa leszel, lehet, hogy egy gazdag vállalkozó. Az élet lényege, hogy gondtalan légy, szabad, tárd ki valakinek  a szíved. Egy kutya dolga hasonló.Arra rendeltetett, hogy őrizzen egy fémhulladék kereskedést vagy egy család, boldog házikedvence legyen. Mindannyiunknak küldetése van a Földön. Jelezni fogja, ha a hivatást teljesítetted, akkor elenged téged az Ég. A te sorsod lehet, hogy az, hogy ugorj egy autó elé. Akkor nem tisztelted az életedet. Az ajándékot, amivel megajándékozott  Isten. Soha nem kaphatod vissza utána önmagad, Isten leküld  az Alvilág sötét bugyrába. Nincs kulcsod a Mennybe. Nem becsülted meg, amit kaptál. Viszont, ha nem ez a végzeted?! Akkor mi sorsod? Az élet egy útvesztő, úgy járd,hogy egy tükör van a  hátad mögött. Ha valami nem sikerül, a tükör megmutatja, mit is rontottál el. Tégy még egy  próbát, és ne félj! Hisz minden rossz  után valami jó következik.  Van körbelül 32800 nap, 260 óra, amely során megmutathatod az Égnek, hogy mit tudsz, ki is vagy te.. Ez maga a létezés.


- Szia Austin! - intek egyet utoljára az ajtóban ácsorgó fiúnak. Az arcára boldog mosoly ül ki, aztán eltorzul . Mintha fájna neki. Szemügyre veszem az arcát. Kék szemei, akár a tenger, az orra..véres. 
-Akkor megyek. - fordul el azonnal, amint meglátja, hogy feltűnt nekem valami.
Elkapom a vállát, s az ajtón kilépve, a folyóson találom magamat. 
Mrs.Manphy épp a kis Moris-t hozta haza az esti kutyasétából. Mosolyogva intek neki. Ash lakása a legnagyobb az egész lakótelepen. Khm... a városban.
Összefonom a karomat a mellkasomon, s választ várok az idegesen rágóját csattogtató fiútól.
-Elestem. - morogja az orra alatt. Úgy veszem észre, ez a mérgelődés nem nekem szól. 
-Verekedtél? - esik le az állam, ő meg vigyorogva megvonja a vállát.
-Nem tudod kivel. - kacsint rám, aztán futásnak ered, le a lépcsőn.
  Döbbenten bámulok utána a folyosón. Kivel?!

-Ash! - üvöltöm, a hűtőben kutatva.- ASH!!- kiabálok teli torkomból, mire a tarkómnál fogva, az egész fejemet belenyomja egy adag, romlott makaróniba. Undorodva rántom ki a kobakomat a frizsiderből, s tikkelő szemmel meredek Ashleyre, aki kuncogva fürkészik. 
Kinyitom a számat, hogy jól kiosszam, de abban a pillanatban megszólal a csengő. Összeráncolt szemöldökkel kémlelem a bejárót.
-Austin az? - mutogatok az ajtó felé, Ash meg a kiskacsás mamuszában az ajtóhoz csoszog. Újabb kopogás, jóval erőteljesebb, mint az előző. Nagyot nyelek félelmemben. 
A nappali ajtaja mögé bújok, s a kis résen pont rálátok a bejáratra.
A lány kinyitja az ajtót, s egyszerre kapjuk a szánk elé a kezünket. Ott áll. Fekete dzsekiben, kék Supra-sapkában, sötétszürke ülepes gatyában... Justin.
Egy lila folt díszíti, körben a szemét. Összerándul a gyomrom, nem kapok levegőt.
Justin erőtlenül az ajtónak dől.
-Hol van Deb? - suttogja megtörten. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne rohanjak oda hozzá, s öleljem magamhoz, azt sikoltva, hogy "Itt vagyok!". Ám az emlékek erősebbek. Belevésődtek az agyamba.Egy hete történt. Ő meg a vöröske a mi hálószobánkban.
Ashley feltűnésmentesen az ajtóra pillant, ahol vadul kapálódzom. Szerencsére rögtön veszi az adást.
-Nincs itt. - zárná be az ajtót, de Justin kitámasztja a jobb lábával. Ashley mérgesen arrébb rúgja a lábát.
-Beszélnem kell vele. Ashley, kérlek! - leheli az arcába, szinte alig választja el a lánytól pár centiméter. De a barátnőm nem engedelmeskedik a mogyoróbarna, csillogó szempárnak.
-Menj el! - fröcsögi suttogva, szinte alig hallom. Justin homlokán először ideges ráncok jelennek meg . Ezek után reményvesztettbe, csalódottba csap át. Lehunyom a szememet, könnycsepp gördül végig az arccsontomon.
Ashley rácsapja az ajtót, a szótlan Justinra, mire én felzokogok.
Ez a perc úgy fáj. 

-Elmegyek bevásárolni. - kapom fel a zöld öko szatyrot a díványról. Ashley a kanapén elnyúlva, furcsán néz rám. 
-Ne rohanj utána! - lát át rajtam egykönnyen. Sóhajtva felkuporodom a heverő karfájára.
-Azt akarom, hogy ő küzdjön értem. Én nem fogok már érte.- mosolyodom el keserédesen. Ashley válaszként megpaskolgatja a vállamat. Nem tudom, hogy a chipse zsírját kente-e belém, amit épp nassolt vagy mondandója megerősítése képen  ütögetett hátba. Én az elsőre szavazok. 
-Egyébként meg, nasin kívül nincs itthon kaja. Ha azt akarod, hogy pár nap múlva daruval kelljen kiemelni, felőlem. - adok választ arra, hogy pontosan miért is kell egy embernek bevásárolnia, természetes, egészséges élelmiszereket. Csak megvonja a vállát, s tovább tömi magába a papírvékony sültkrumplit.

Dúdolgatva szállok be a liftbe, majd megnyomom az egyes gombot. A felvonó  nyikorogva  kezd gyorsulni. Előkotrom, a kis Gucci táskámból a szájfényemet, ezt követően az ajkaimra kenem. Eloszlatom rajta a csillogó zselét. A lift ajtaja csikorogva kinyílik, én meg kilépek New Jersey zajos főútjára. Begombolom a kék kabátomon a gombokat.
-Jó napot! - integetek vidáman az idős hölgynek, aki a gyönyörű, piros tulipánjainak  árulásával próbálja megkeresni a napi betevőt. Megsajnálom szegényt, visszafordulok, s két csokrot is veszek a virágokból. A hét dollár helyett, majdnem húsz dollárt nyomok a kezébe. Hálásan pillant rám, én meg készségesen  tenyerébe csúsztatok még  egy öt dollárost. Ezután tovább andalgok a hatalmas bevásárló soron.
-Szia! - köszönt vidáman egy kék szemű, barna, - felzselézett- hajú fiú. 
Talán. Ha a szüleim nem haltak volna meg, s nem kerültem volna árvaházba, s nem vitt volna el Justin. Ilyen fiúm lenne. Együtt élnénk a kis panellakásunkban. Csakhogy az életben nincs helye a "ha" szempontnak.
Óvatos mosolyra húzom a számat. 
-Ashley Benson rendelését viszem el.- a srác szemöldöke a homlokáig szalad, majd normális hangnemben ismerteti az árat. Egy termetes Mekis zacskót nyomnak a kezembe, tele fagyasztott almás pitével. Zavaromban felnevetek, aztán gyorsan kiállok a sorból, mert a tömeg egyre nyugtalanabb. 
Az üzletből kilépve, meglepetten látom, hogy besötétedett. Előhalászom a táskámból a hófehér, kötött sálamat, majd a nyakam köré tekerem. Rögvest felmelegít. Sietve neki indulok, szinte futok,  minél előbb végezzek! Csak nem számítok arra, hogy szembe jön velem. Életem megrontója.

Gúnyosan rám kacag, kivillantva az hófehér -fehérített- fogsorát. Az egyik legdrágább virágárus bódéja előtt áll. Mint ,aki várt rám. Nem látok vele senkit, mégis kiráz a hideg.
Földbegyökerezett lábbal megállok az utca közepén. Sokan rám ordítanak, nekem jönnek vagy egyszerűen meglöknek. Míg ,én szemeimet egy fertőzött lány szempárjába fúrom. 
-Helo Deb. - ejti ki a nevemet, olyan undorral a száján, mintha csótányokról beszélne. Végignézek rajta. Vörös haját egy kék, bojtos sapka alá rejtette, hasonló színű sálat visel, hófehér kabáttal. Justin ma nagyon hasonló színösszeállításban tört fel hozzánk..
-Sárga jó lesz? - szól ki egy hang az üzletből. Kidülledt szemmel fordítom el a fejemet, a hang irányába.
Ariana sátánian felkacag. Mivel nem jött válasz Justin kérdésére, kilép a sátor alól. Döbbenten mered rám. 
-Deb!? - vigyorodik el boldogan. Megindul felém. Megviseltnek látszik, csüggedtnek.
Igen.. én sem hittem, hogy itt találkozunk. Még sem félek. Megvetem őket. Szánalmasak. 
A vöröske maga mellé rántja Justint, aki lesütött szemmel lép hozzá. Ariana Justin kezét szétfeszítve, rákulcsolja karimat- bocsánat ujjait- a kezére. Justin egy pillanatra sem néz fel. Mikor kilépett az üzletből, láttam rajta, hogy magyarázkodni akar. Ezt már nem lehet megmagyarázni.
Lesajnálóan elmosolyodom.
-Nem veheted el tőlem. - sziszegi  Ariana , mire idegesen felnevetek. 
Ez egy ideje kikívánkozik belőlem, nem tudom visszafogni. De, hogy megmondjam őszintén, nem is akarom. Az eljegyzési gyűrűmet forgatva kezdek neki.
-Csak azt vetted el, ami soha nem volt az enyém. Tudom, hogy minden álmod az - nem értem miért- , hogy láss engem összeomlani. Már összeomlottam. Nem egyszer, nem kétszer. Viszont mindig sikerült felállnom. Vagy a barátaim segítettek vagy a fogadott rokonaim. Isten nekem adta őt, aztán elvette. Mégis először nekem adta, aztán te elvetted. Isten úgy  tűnik jobban kedvel engem. De tartsd meg, neked lehet, hogy nagyobb szükséged van rá! - nevetek fel a monológom végén, gombóccal a torkomban.
Justin arcán mintha egy könnycsepp csillogna. Észreveszi, hogy arcom érzelemmentes maszkká torzult, felnéz rám, s ajkával a "Ne haragudj!" szót formálja. Felőlem.
Emelett Ariana meg leesett állal  hüledezik. Mosolyogva lerángatom a bal gyűrűujjamról a karikát, s bármiféle magyarázat nélkül Justin elé nyomom.
Kérlelve fúrja szemét enyémbe. Nevetve megrázom a a fejem, végül belenyomom a markába. Ez is letudva. 
Itt nincs kiút, csak bánkódás, csak könnyek, csak bánat...
Ariana kuncogva nézi végig a jelenetet. Justin kitépi a kezét az övéből. Hallom a riporterek fényképezőgépeinek kattogását, elöntenek az emlékek. Egy taxiból is minket fotóznak, az ablakban  egy fotós fekszik.
-Tudod Ariana- fordulok ösztönösen a lány irányába.- Ez a csalódás megerősített. Rájöttem, hogy az élet nem habos torta. Te nem vagy ilyen szerencsés. Majd rájössz mellette. Kívánom nektek a legjobbakat! - ezzel el is búcsúzom. 
Mindentől. Az életemtől, az én angyalomtól. Megmentőmtől. Elengedem.

Eddig az utolsó szálig kapaszkodtam Belé, a múltamba. Most már leteszek róla. Kilépett a jövőmből, nincs helye ott. Örökre őt fogom szeretni, nem lesz más, aki megdobogtatja a szívemet, mégis elengedem. Azt akarom, hogy boldog legyen. Ha én nem vagyok benne az életében, nem véletlen. 
Mit is gondoltam? Egy átlagos  18  éves lány vagyok. Csokoládébarna  hajjal, barna gombszemmel. Tűrhető dekoltázzsal, jó alakkal. Egy mindennapi, unalmas lány. 
Elgondolkozom. Mi van, ha nem ezt szerette bennem? Amennyiben nem ezért volt oda.. a külsőmért. Hogyha ő azt szerette, hogy imádok vele lenni, feltétel nélkül imádom őt. Szeretek enni, szeretek butaságokat beszélni, szeretek jótékonykodni, szeretek vele bármit csinálni, idétlenkedni, játszani, csókolózni, futni egy felbőszült pár elől... 
Faarccal elsétálok mellettük, ők meg a másik irányba mennek. Nem nézek vissza, ám tudom, hogy Justin hátrafelé néz, engem bámul. Viszlát..

Ariana és Justin

Sokat hallottam már Ariana-ról. Mind jó és pozitívum volt. Meglep, hogy ilyen igazából.Érzem a zsigereimben, hogy valami más, több áll a dolgok hátterében. A kanapén ülve, legalább hatvan újság vesz körül. Mindegyikről a kis vörös szörny köszön vissza rám.
-Deb, találtam valamit! - kiállt fel Ashley. Dettó. Őt is újságok kerítik körbe. Csak ő a földön ül. Egy Bravo újságot tart a kezében, s a szeme le-föl cikázik a sorokon. 
-Mit? - guggolok le hozzá, s ügyetlenkedésemben , egy halom újság a földre hull.
-"Scooterrel nagyon közel állunk egymáshoz. Imádom, hogy ő a menedzserem. Bármit megteszek, amit kér, mert mindig a legjobbat akarja nekem." - olvassa fel lassan, néhol megakadva - meglepődött ő is- a sorokat. Kikapom Ashley kezéből. Sokáig nézegetem a sorokat. Nem akar összeállni a kép. Valaminek lennie kell a dolgok hátterében. A számat rágva filózom. 
-Nincs cikk benne Austin-ról? - tördelem a kezem feszülten. Kezdek nagyon rosszat sejteni. Libabőrös lesz a karom.
-De. Miért? - kezd el lapozgatni a magazinban. Átfutja a szöveget. Elképedve néz fel rám, a kezembe nyomja.
-"Nagyon bírom Scootert. Az apám és ő a legjobb haverok. Tudom, hogy a legjobbat akarja nekem, mint magánmenedzser. Mindig hallgatok rá. De azért bírom, ha lehetnek saját döntéseim."- az újságot elhajítva, ráesem Ashleyre.
Vihogva megfordul alattam, pár centi választja el az arcunkat egymástól.
-Ez tök bizarr. - kezd el még jobban röhögni, én meg a hasán feküdve, le-fel emelkedem.  Legurulok róla, ezt követően az újságokban hemperegve, újságangyalkát próbálok kreálni.  Ashley hasát fogva kacag. 
Megrántom a lábát , így elveszíti az egyensúlyát, egyből rám zuhan.
Viháncolva fetrengünk mi, legjobb barátnők az újságokon. Közben több tucat Ariana  vesz minket körbe.

A kanapén eldőlve hamar álomba zuhanok. Mielőtt elaludnék, kitapogatom a pokrócot, amit Ashley hozott nekem, s egészen a nyakamig húzom fel.
Ide-oda sodródok az álom és az éberség között. Azonban mindig visszasüppedek az öntudatlanságba. Érzem, amikor Ashley ujjai a homlokomat simogatják.
Ismered az érzést, mikor nem mersz elaludni? Félsz. Félsz attól, hogy mit fogsz álmodni. Félsz, hogy a megtestesített gonosz belemászik az álmodba, összetöri a szép emlékeket. Elveszi őket. Mint egy agyrázkódás. Mégis, engedelmeskedem a sötétnek..elpilledek. 
A csengő hangos, vinnyogó hangja kelt fel. Riadtan kapom fel a fejemet. Amaz meg visszaesik a kanapé karfájára. Beállt a nyakam. Szuper.
Észbe kapok. Lehunyom a szememet, újra felhúzom a takarót a nyakamig.
Nem tudom kik azok , de Ashley kedélyesen fogadja őket.
-Ryan! - kiállt fel vidáman, minden bizonnyal a fiú nyakába vetette magát, mert halk, cuppogó hangokat hallok. Smárolnak.Valaki felröhög mellettük. 
Megfagy az ereimben a vér.
-Azért nem kéne az ajtóban dugni. - nevet folyamatosan. Vidámnak tűnik a hangja. Ashley egy "pszt!" hangot hallgat, mire mire mindenki elhallgat.
Egy pillanatra síri csend lesz, ám nemsoká Ashley újra megszólal, szinte suttogva: 
-Deb alszik.
Elképzelem Justin arcát. 

A konyhából kiszűrődő hangok alapján, Ashley valami gyorskaját dob össze a fiúknak. Mérgesen ráver egyet a mikróra, mikor nem indul el. A századik pittyegő hang után -ami azt mutatja, hogy Ashley jó ideje a gombokat nyomogatja -, jöttem rá.
-Mennyire bírta rosszul? - kérdezi Justin megnyomva a rosszul szót, a mondat végén. Eddig azt hittem, hogy Ash főzési tudományát cikizik. 
-Őszintén?-sóhajt fel Ashley,aztán dobozos üdítő pezsegését hallom meg.- Rettenetesen. 
Várom, hogy folytassa.
-Hulla részegre itta magát..- kezdi el sorolni lassan Ashley, aztán csikorogva  kihúzza a székét, leül . - Megfenyegettem, hogy ha nem hagyja abba, akkor orvoshoz vitetem. Rögtön elkezdett enni, de még mindig piált. El kellett dugnom az alkoholt előle... - szinte láttam,ahogy megborzong Ashley. Soha nem tudtam átverni, ismer, túlzottan is. Pár másodpercig síri csend lesz, folytatja. - Most valami megváltozott benne. Már nem az a kislány, akit megismertünk. Felnőtt. Sokkal több az önbizalma.. Nem fél. - ecseteli hosszan, de büszkén Ashley. 
-Úgy sajnálom. - feleli Justin szomorúan. Valaki kitolja a székét. 
-Kezd sejteni dolgokat. Hamarabb átlát a dolgokon, mint bárki más. Ismer téged a legapróbb titkaidig. Mikor a kezét felvágta, s nekem kellett belőle kicsikarnom minden szót, felhúzni a földről.. azt hittem örökre elveszítjük és vége lesz. Meglepődtem. Felállt. Újra kezdett mindent. Nem boldog, de nem is olyan élőhalott, mint volt. - fejezi be  Ashley, úgy hiszem jól esik neki, hogy arról beszélhet, hogy újra élek.
Biztos vagyok benne, hogy Justin lágyan elmosolyodik.
-Nincs több olyan,mint ő. - nyugtázza Ryan  kedvesen. Ezek után nagy csörömpölés hallatszik. Úgy hiszem, hogy Ashley mosogatni kezd.
-Odamehetek? - kérdi Justin félszegen, mikor elzárja a csapot Ash. Nem tudom, hogy először miről beszél, végül elakad a lélegzetem.
-Csak tessék. - mondja Ash. Biztos vagyok benne, hogy ehhez a mondathoz, valami grimaszt is társított.
Hegyezem a fülem.Nemsoká halk lépteket hallok meg közeledni a konyha irányából. Rám nehezedik egy újabb takaró. Felmelegszem.
-Mit megtennék érte, hogy ébren is velem légy. - mormogja lágyan. Hangja hallatán szárnyalni kezd a szívem. A neszelése közelségéből ítélve, leguggolt a kanapéhoz. Nagyokat szuszogok. 
Hangja elringat, mégis berezelek.
Érzem a keze melegségét, amint közel kerül az arcomhoz. A jobb orcámat simítja meg. Ahol elhagyja  bőrömet kézfeje,  felforrósodik az arcom. Altatódalként hat rám a közelsége.
Mikor már nem tudom, hogy elaludtam vagy ébren vagyok-e.. esetleg más dimenzióba kerültem, ahol mind a kettő érvényes..az ajkai gyengéd érintését érzem a számon. Azonban már késő. Lehúz a mélybe az álom. Szertefoszlik a pillanat.

Deb öltözete

33.rész! ("nemgyerek")

*JUSTIN szemszöge*

Elkeseredettségemben, újabb SMS-ekkel bombázom Debet. Bizakodva észlelem, hogy vissza ír. Csak nem azt, amit várok. Nincs mit vesztenem alapon, újra próbálkozom, s ismét pötyögni kezdek az érintőképernyőn.
A válasz teljesen szíven üt. Nagyot nyelek, ezenfelül bosszúsan veszem észre, hogy könnycsepp húzódik meg a szemeim sarkában. Elnagyolt mozdulattal letörlöm a nedvességet.
Csalódottan dobom az ágyra a készülékemet, miután nem jön válasz az írásomra. 

Justin és Deb beszélgetése

Justin és Deb beszélgetése magyarul

A "Nothing like us"-t dúdolgatva sétálok le az emeletről.  Fura mód, csak Ursula fáradozik a konyhában. Üres az egész ház.

Vidáman integet nekem, én meg egy keserű mosollyal üdvözlöm. A nő biztató vigyorral az arcán teszi le elém az omlettet. Sokáig szugerálom a kaját, azonban az étvágyam még mindig nincs a helyén. 

-Nem vagy éhes? - simítja meg a vállam kedvesen, mire  elhúzódom. Kitolom magam alól a széket, aztán idegesen felcsörtetek a lépcsőn.

Már négy napja nincs velem Ő.  Még jó, hogy nem vagyok éhes.

-Megvagy? - paskol hátba Khalil. Tárgyilagosan bólintok, ezt követően becsatolom a biztonsági övet. A fekete Mercedes motorja berregve felpörög. 

Lil Twist-hez utazunk, New Orleans-ba, valami szuper partira. Semmi kedvem az egészhez, de nem hagyhatom cserben a haverokat. 

A kettes útra hajtunk,  fájdalmasan lehajtom  a fejemet. Ezen az úton mentünk el először együtt Debbel,mikor megkapta a jogsiját. 

 Khalil kérdően néz rám, azután meg fröcsögve, ráordít egy agyament sofőrre. Nagyokat pislogva meredek rá, végül úgy döntök,  eljátszom, hogy alszom. 

Lil-ékhez érve,  a ház előtt sehol egy hely. Khalil egy ideig szentségel, hogy nincs parkolási lehetőség, végül megunja, s átállt a szomszédos utcába. Felnevetek, mikor meglátom, hogy milyen kacskán állt be a parkolóba. 

-Azért jól vagy? - indul el a ház felé, utána visszafordul hozzám. 

-Nem . - rázom meg a fejemet lomhán, ő meg a vállamba bokszol biztatásként. A villa - talán- , pár szobával nagyobb, mint az enyém. Vajszínű falak, kávészínű kanapék, fotelek , meg persze, mindenhol aranylemezek.

 A kégliben teljes a felfordulás. Félpucér, vagy csak éppen ,hogy kicsit fedett sztriptíztáncosnők rohangálnak, utánuk a megvadult, kanos srácok. A fogadószobában füves cigik sorakoznak a dohányzóasztalon, s vízipipák tömkelege. Lil a kanapén ül, egy seregnyi lány veszi körbe. Perverzen nyalogatja a száját, majd az ölébe ülteti az egyik, kiszemelt lányt. Sűrű füstöt pöfékel. Egy jól irányzott mozdulattal,kirántom a kezéből a marihuánás cigit, s nagyot szívok belőle. 

-J! - kiállt fel vidáman, mikor meglát. A szemeit fekete napszemüveg keretezi, nyakában hatalmas dollárjeles nyaklánc díszeleg. Lehuppanok mellé, nagyokat füstölök a csavart csodából. 

Felém somfordál egy dekoratív, piros ruhás, platinaszőke hajú lány.Rám villantja tíz pontos mosolyát. Ráérősen tűröm, hogy a csillogóruhás csaj , dekoltázsát fejembe dugja. Kedvetlenül félretekintek. A fene sem akar itt lenni. Maradtam volna otthon.

A helységben füst gomolyog, az emberek többsége kidőlt a drogtól  vagy épp elment dugni valamelyik sarokba. A lány lassan, már az ölemben ül.

Oké, tudom, hogy ezért fizetnek neki. Tudom, hogy úgy gondolja, hogy egy ilyen csinos lányra van most szükségem. De ez nem igaz, kicsit sem. Én, csak Őt akarom!

-Haver! - pisszegek Lil-nek, hogy leállíthatná a csajt, nem érdekel a dolog. De ő csak a spanglival foglalkozik, meg a nőjével az ölében. Óvatosan eltolom magamtól a nőcit, nehogy megbántsam. Fel sem tűnik neki, ugyanúgy nyomul tovább.

-Ariana miatt? - biggyeszti le a száját, úgy tűnik végre leszáll rólam.

Viszont megáll bennem az ütő, mikor kiejti az ördög nevét a száján.. Akaratlanul a torkához kapok, s vérben forgó szemekkel válaszolok:

-Az egy bestia... Nem miatta!- engedem el a nyakát.

A csaj riadtan bólogatni kezd, aztán eltipeg a magassarkújában.

Hátrahajtom a fejemet a kanapén, hogy a buli további részét alva folytassam. Ám, a torkomat ingerelni kezdi a füst. Köhögve felállok, s mire visszanézek, már egy srác ül a helyemen. A szememet forgatva , felbaktatok a lépcsőn. Egy pillanatra megállok. Hátrapillantok. Nincs ott senki. Pedig, esküdni mernék rá, hogy valaki, mint valami árnyék, követ. Megvonom a vállam - a joint számlájára írom a képzelődésemet-, és tovább megyek.

Annyira piszkálja a nyelőcsövemet valami, hogy majd' megfullaszt, ezért szinte betöröm a mosdó ajtaját. A fejemmel intek, a slozin dugó párocskának, hogy húzhatnak kifelé. A pasi, úgy , ahogy vannak, felemeli a csajt,  kisétálnak.

Nagyokat kortyolok a jéghideg vízből. 

Elzárom a csapot, aztán felnézek. A saját tükörképemmel találom szemben magamat, de egy cseppet sem hasonlít rám az illető. Szemei össze vannak húzódva, karikásak. Álla borostás. Arca össze van esve. Sürgősen elfordulok a tükör elől, lefröcskölve amazt. 

Átlépek - pár, a földön fetrengő szerelmes páron -, Lil szobája felé.

Az erkélyajtót feltépve, kiviharzom a balkonra. A távolba meredek, ki-be lélegzem a friss levegőt. Az enyhe szél belekap a hajamba. Bár itt lenne ő velem...

Ám, nem vagyok egyedül. Hangot hallok magam mögül.

-Helo Bieber! - ül ki a gúnyos vigyor az arcára. Középső ujjamat a magasba tolva, jelzem, hogy jobb, ha visszamegy oda, ahonnan jött.

-Hogy van Deborah? - kérdi hirtelen. A név akkora fájdalmat idéz elő bennem, hogy megremegnek a lábaim. Ő is észreveszi.

-Mit akarsz? - kérdem tőle közömbösen , mire  közelebb lép. Az erkély karzatát markolászva, próbálok megnyugodni.

-Közölni veled valamit. - nyalja meg a száját. Felpillantok rá,  folytatja. - Nem szeretted. Én megteszem helyetted. Szenvedni fogsz , Bieber! Bele fogsz halni a fájdalomba. Az én karomban fog menedékre találni, ott fog ébredni, aludni. Olyan suta, hogy el is fogja hinni az egészet. Mégis, te össze fogsz törni. - fejezi be szónoklatát, nekem meg eltorzul az arcom. 

A történések felgyorsulnak. 

Nem tudom, hány másodperc, perc vagy óra telik el, de Austin-nak esem.  

Hörgés tör elő a torkomból, akár egy állatnak. Izmaim teljesen megfeszülnek. 

Meglököm, ő meg a lépcsőig repül. Vihogva az orrához emeli az ujját, amelyen piroslani kezd  vér. 

-Első lesz, hogy  jól meghúzóm. - ordítja önkívületi állapotban. 

Vicsorogva, újra püfölni kezdem.Lassú reakcióideje miatt, kicsúszik a könyöke saját maga  alól, s zuhanni kezd lefelé. Egymásba gabalyodva, gurulunk le a lépcsőn.

A lépcső aljára érve, nagyot koppan a feje, de hirtelen helyet cserélünk.

-Emberek, mi van itt!? - löki le rólam, egy mozdulattal Austin-t Khalil. Felpattanok.Megszédülök  egy kicsit.

 Félkörbe állva , mindenki egytől-egyig  körénk gyűlt, felpillantok a lépcsőn, ott is valamennyien  minket néztek.

-Takarodj innen! - löki az ajtónak Khalil a vérző orrú Austin-t. Az egész házban megfagy a levegő. A hajába túrva, felszakítja az ajtót, majd kirohan rajta.

A közönségünk , a fejüket rázva, amolyan "vége a bulinak" sóhajokkal szóródnak újra szét.

-Mit mondott? - hajít nekem egy konyharuhába csavart, jégdarabot Khalil, amit a levegőben rögtön el is kapok. A fejemre nyomom, meglepő módon rögvest nem is lüktet annyira.

-Semmit. - sziszegem dühösen. Khalil lelök egy fotelbe, s rám parancsol, hogy igyak valamit. 

A piros ruhás lányt - aki rám nyomult-, megkérik, hogy hozzon nekem valamit. Egy két decis pohárba, narancslevet tölt, s tündéri mosollyal az arcán a kezembe nyomja.

-Kösz. - biccentek neki, aztán lehúzom az egészet. A jéghideg gyümölcslé csodákra képes, ez ma bebizonyosodott. 

- Tök menő voltál az előbb. - veszi ki a kezemből az üveget, somolyogva. Összeráncolt szemöldökkel bólintok.

Úgy döntök, hogy kicsit pihenek. Ám, a tervemet félbeszakítja Lil. 

Aki, illuminált állapotba rogy le mellém  a másik fotelra.

-Miért verted szét a fejét? - nyihog rám, botladozó nyelvvel. Bólogatva kiveszem a mancsából a whisky-s üveget, aztán válaszolok a kérdésére.

-Deb...miatt. - mondom ki, aztán rájövök, a szavak mögé rejtett tartalomra.

-Uramisten! - pattanok fel,  feldöntve a fotelt. Mindenki kérdőn néz rám.

-Debhez ment! - rántom le a kocsikulcsot, futás közben a fiókon lévő akasztóról.

-Gyerünk,gyerünk,gyerünk kicsim. - dünnyögöm - tulajdonképpen a készüléken keresztül Debnek-, miközben SMS-t írok neki. Csak remélni tudom, hogy megnézi, és hallgat rám. 

Kitolatok a parkolóból, feldöntve magam mögött egy kukát. Nem érhet hozzá.

Justin üzenete Debnek

Justin üzenete Debnek magyarul

*Deb szemszöge*

-Kérlek Ash! - rimánkodom neki, úgy ezredjére. - Kapcsold ki! 

Az eljegyzési gyűrűmet forgatva, bámulok ki az ablakon. Nem volt szívem levenni.Eddig, türelmesen néztem az esőcseppek, egyenletes kopogását.

A TV a rádióra van állítva. Halkan szól ugyan, de a fejemben ordít a dal. 

Iron& Wine-Flightless bird ,American mouth. 

Erre a számra lassúztunk a tizenhetedik születésnapi bulimon Vele... 

Ashley  a televízió előtt térdelve, egyesre halkítja a zeneszót. Már nem szól a dal. Csak a fejemben üvölt tovább, monotonon.

-Elkapcsolnád? - kérlelem újra. Az ajkát rágcsálva bólogat, s másik adóra kapcsol. 

-Ezt nem hiszem el! - kiálltok fel a fejemet fogva.Az új muzsika sem felel meg. Dolly Parton- I will always love you számát Justin énekelte nekem az Ellen Showban. Azóta mennyi minden megváltozott.

-Füldugót veszek neked újévre. - nevet rám Ashley, én meg leugrom az ablakfülkéről. Unalmasak már az esőcseppek.

-Mit vacsizunk? - kezdek el turkálni a frizsiderben, majd grimaszolva a kukába vágok egy penészes citromot.

-Rendelhetnénk. - támad remek ötlete Ashnek, én meg helyeslően bólogatok.

-Ki írt? - kíváncsiskodik Deb, én meg összeráncolt szemöldökkel méregetem a telefonomat. Pontosabban az üzenetet.

Szerencsére - a betörött képernyőn kívül-, kisebb karcolásokkal megúszta, a tegnapi dühkitörésemet.

-Ő. - mutatom felé a telefont, s  próbálom értelmezni az irományát. Csak 3 szó. De nem értem.

Csengetnek. A telóm és az ajtó között kapkodom a fejemet, értetlenül, mikor újabb SMS érkezik. Ismeretlen számtól. Kérdésre  kérdéssel felelek. Mihelyst jön a válasz, értetlenül nyomom le a kilincset. 

-Helo. - ül ki az arcára a boldog mosoly. Hozzám lép, átölel. Önkéntelenül a vállába fúróm a fejemet, mire felnevet.

-Szia.- tolom el magamtól, hogy kérdőre vonjam, miért van itt. Mit keresel itt? - tárom szét a karomat.. Felnéz a plafonra, mintha gondolkodna, aztán rám.

-Téged.

Deb és az "Ismeretlen" üzenete

Deb és az "Ismeretlen" üzenete magyarul