*JUSTIN SZEMSZÖGE*
A függőség egy betegség.A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármiféle csodacseppek. Deb közelében soha nincs szükségem az ártalmas mámorra.
De, gondoljunk csak bele, a világon élő összes ember valamilyen szinten beteg. Playstation4 függő, esetleg pszichopata. Nincs olyan ember, élőlény, aki az életében ne követett volna el, valami rombolót. Az vesse rám az első követ, aki soha nem tett semmi kártékonyt! Ugye?
Igazság szerint, leállnék, ha tudnék. Ezért hívják dependenciának.Nem lehet róla leszokni, a tudatalattink nem engedi. Megtennénk. Mi, betegek.
A New Jersey Studio, máskor - ilyenkor-, tele van. Ám most, csak én meg Chris (Brown) üldögélünk, a hangtechnikai pultra feltett lábbal, két irodai széken.A legkivételesebb alkalmak közé tartozik, hogy Scooter késik, vele együtt meg az egész technikus csapat.
Chris testét jóval több tetoválás díszíti, mint az enyémet, bőre sötét, van vagy száznyolcvan centi magas. Mindezek mellett az arca békés, nyugodt.
-Óvatosan szívj bele! - figyelmeztet, majd miután beleszív, tovább adja nekem a bong-üveget. Pár pillanatig a tüdejében pang, aztán kifújja. A füst némi ideig a stúdióban kavarog, majd eltűnik.
Az üvegben a marihuána füstje kavarog körbe-körbe.Nagy levegőt veszek.
A kör alakú nyíláshoz emelem a számat, ami egy öt centiméter széles cső vége.A bang-üveg két csőből áll. A nagyobból, amelynek az alja egy kúp alakban végződik,akár egy lombik.A másik cső végén, van egy légrés, azt be kell fogni, amíg beszívjuk a gázt.
Nagyot szippantok a gázból, ami egészen a tüdőmig hatol. A szemem keresztbe áll, ezek után meg köhögve leesem a székről. Chris lába mellett fetrengve, felnézek rá, ő meg sikítva röhög rajtam.
-Elég hamar hatott nálad.- nyugtázza végül. A térdeimre küzdöm magam, de a szer már befolyásol.
A barna bőrű férfiből kettőt látok, körvonala kék.
-Haver, jól vagy? - térdel le mellém, most már sárgán pompázó hajkoronával. Felránt a földről, de annyira erősen hat az anyag, hogy fel sem tűnik, hogy száznyolcvan fokos fordulatot vettünk.
-Engedd át Chris! - veszi át Chris helyét, Scooter. Chris kihúzza lassan a kezét a hónom alól.. egy másodpercig újra szabad vagyok. Ezt követően, jóval nagyobb markok ragadnak meg, s vonszolnak tovább, be a pihenőszobába.
-Elég gáz, hogy csak ilyen állapotban tudok beszélni a fejeddel. - ül le vérvörös kanapéra. Elgondolkozom azon, hogy melyik hely tetszik a legjobban, végül a földre huppanok . Ámuldozva nézek körbe a szobába, ahol minden egyes nap jártam, de még soha nem láttam így. A szoba maga, hófehér,az egyszárnyú ablakokon bemásznak a Nap sugarai, a piros fotelek közvetlenül ez előtt helyezkednek el, jobbra mellette a háromszemélyes heverő, -amelyet most Scooter foglalt be-, azzal szemben, a falon a platina lemezeim, albumaim...
-Mi va'? - harapom el a mondatomat, mert egészen furcsa a hangom. Scooter leint, majd törökülésbe vágva magát, elhelyezkedik a díványon.
-Mi újság Debbel? - kérdezi végül, mikor látja, hogy nem fogok megszólalni.A szer kezd kiürülni belőlem, de tovább játszom, mintha még csak most kezdene hatni.Egy harang vészkongatást indít be a fejemben.A mondatát éllel kérdezte.
-Gyóóógyáász!Gyóógyááás! - ordítozom extázisban. Scooter pislogás nélkül mered rám, aztán beleiszik a Cola-jába.
-Nőgyógyásznál van? - mosolyodik el Scooter, valami nem tetszik ebben a mozdulatban. Annyira mesterkélt.
Gonosz dologhoz folyamodom.Behúzom a csőbe, egyenest.
-Most kiderül, lesz-e elég Hit* bennünk. - terülök el a röhögésemben a padlón, amelynek tisztítószer szaga van.Próbálok minél jobb alakítást nyújtani, ám ezzel soha nem volt gond. Scooter velem együtt röhög, végül a példámat követve, -nagy kacajában-, ő is elhasal a rekamién.
-Megmondtam már neked. A nők olyanok, mint az új autógumi, minél hamvasabb, annál jobb.-kezd hahotázni a hatalmas poénján, nekem meg elkerekedik a szemem, s mielőtt gondolkodnék,hozzápattanok.. s az önelégült pofájába locsolom a Cola-t. Csezd meg Scooter!
Gondosan bevágom magam után az ajtót. Megtudtam azt, ami nyilvánvaló volt.
-Szia Kicsim!- nyomom be a fogadás gombot azonnal, amint a világ leggyönyörűbb lányát megpillantom a kijelzőn.
-Isten hisz bennünk. - sikít fel izgatottan . A doki hivatalosan is megerősítette, az otthon elvégzett teszt eredményét.A virágáruspult mögött álló lány ajnározva figyel,mikor tátogva próbálom neki mutogatni, hogy mit vennék.. Természetesen nem érdekli, hogy vásárlási szándékkal jöttem ide, átugrik a standon,mindezek után előkapja a készülékét, s könyörögve néz rám.Gyorsan elvigyorodom, amaz meg kattint kettőt.Ezt követően, tovább hallgatom a hangot, amely az életet jelenti számomra.Felnevetek.A csaj az asztal mögül -ugyanolyan kecsesen ugrott vissza a helyére-, magasztalva, leesett állal bámul.Persze, nem rá mosolyogtam.. a boldogság váltotta ki belőlem, amit a mai nap során nem igazán tapasztaltam még. Deb szája egy pillanatra sem állt be.
Elmeséli, hogy micsoda terhességi vitaminokat kapott, meg, hogy mikorra várnak minket ultrahangos vizsgálatra, ahol először pillanthatom majd meg Deb hasában növekvő apró magzatot.
-Egy hét múlva kell visszamenni. A kezelőorvos azt mondta, hogy vigyünk magunkkal CD-t..hogy megmaradjon az utókornak. - hadarja feltüzelten az én, gyönyörű menyasszonyom.
Ezek után elköszönök, megveszem a lehető legnagyobb, leggyönyörűbb csokor fehér rózsát.Beülök az autóba, s vidáman beírom az időpontot az iPhone-om naptárjába. Egy hét múlva..
A 62-es sztrádán hajtok haza, s Deb pozitív kisugárzására gondolok. Megmosolyogtat a dolog, hogyha lesz egy gyerekünk, akkor is pajkos,fiatalos és élettel teli lesz-e? A fejemben, az ő hangja szólal meg: Hogy a fenébe' ne?
Bekanyarodok az utcánkba, s a slusszkulcs után nyúlok, ami a kesztyűtartóban van.Megmerevedek. A kapu mellett áll - minkét irányban-, három, hatalmas tuja, amely kitakarja a nem illetékes emberek elől a látnivalókat. Csakhogy a bokor aljában egy "árny" gubbaszt. Tűzpiros haját egy kék sapka alá rejtette, fekete széldzsekiben, s ugyanilyen színű gatyában bújt el.
Hatalmasat nyelek. Ariana az életemre tört megint.
Az izmaim megfeszülnek. Az öklöm összeszorítom.Feltépem az autó ajtaját, s kiugrom belőle. A vörös szörnyike meglepetten néz velem farkasszemet, ezek után a nyertesek jól ismert mosolyával, elvigyorodik.
2014. július 29., kedd
2014. július 23., szerda
37.rész! ("nemgyerek")
A félelmünk abból származik, hogy ott kint van valami, amit nem ismerünk, nem látunk, nem érzékelünk.Néha olyan okai vannak a félelmeinknek, amit épp ésszel nem lehet megmagyarázni, s megérteni sem. Csak tartunk valamitől.
Hogy mitől? Attól, hogy valakit, aki fontos nekünk ,elvesztünk..Ha valakinek van valamije, amit meg akar védeni, nem hallgat a félelmeire.Az emberek a következményektől rettegnek. Az életünknek része az aggodalom, nem lehet tőle megszabadulni, mint egy régi ruhától. Van, és kész.
Ugyanakkor, a félelem gyakran tettekre sarkall minket. Egy adrenalin löket van vennünk akkor, izzad a tenyerünk, görcsbe rándul a gyomrunk.Riadtság fog el minket.
Ám a félelmünket magunk kreáljuk. A félelemnek a lakóhelye a jövőbe tekintő gondolataink. Csak egy fantáziálás, visszagondolás..olyan dolog, ami nem létezik egy adott pillanatban.A fóbiánk is csak a saját fejünkben létezik, minden élőlény valami mástól tart. Az aggodalom individualista.
Újabb fülsüketítő sipítás tölti be a házat, ami azt jelzi, hogy a kint lévő ember -aki csönget-, rettenetesen türelmetlen.
A homlokomon gyöngyözni kezd az izzadtság, a kezem nyirkos.
Justinnal egyszerre lépünk ki a mosdóból, de én sietek az ajtó felé.
Lassan a kilincsre helyezem a kezemet, s elfordítom a zárt. Abban a pillanatban, amint nyikorogva kinyílik a fehér keretű ajtó, felsikkantok.
Az ajtóban egy tengerkék szemű, csokibarna hajú fiú áll. Austin. Mielőtt azonban köszönteném, történik egy s más.
-Azt mondtad félre jöjjek. - villant meg egy tíz pontos mosolyt, s a Rolex-órájára mutat.
-Mi van? - kezdek hátrálni Justin felé, mikor neki ütközöm, biztonságérzet fog el. Hátrapillantok a vállam fölött. Szemei vérben forognak, keze ökölben van a teste mellett. Pánik lesz úrrá rajtam, s azonnal a hasamhoz kapom a kezemet, amelyben egy parányi magzat úszkál.
Austin arcán gyilkos mosoly suhan át. Azonnal a testem mellé ejtem a kezemet. Ám, tudom, már elkéstem.
-Kiderült, melyikünké a gyerek? - tesz egy lépést felénk. Úgy érzem magam, mint egy préda, ő meg a vadász.Akkorát nyelek, hogy még az utcában elhaladó emberek is hallhatják.
-Nem teheted ezt velem! - kelek ki magamból, s könnycsepp csorog végig az arccsontomon. Austin szíve kőből van, ez bizonyos.
Félve pillantok fel Justinra.Látom rajta, hogy elhiszi. Austin betudja csapni. Arca meg -megremeg.Érzelemmentes maszkká torzul.
Kilép mögülem.
-Miről beszélsz Mahone? - biccent egyet az említett fiú felé.
-Érdekes, hogy nem mesélte. Tudod, miután volt az a kis összekapásunk..vigasztaltam a férfiasságommal. - ringatja előre-hátra a csípőjét.A pulzusom az egekbe szökik.
Mindenféle előjel nélkül a padlóra zuhanok.
-Nem teheted ezt velem Scooter. Nem teheted.. - motyogom a plafont bámulva, majd fölöttem megjelenik két, aggódó fej. Ezek után elsötétül a világ...
*egy nappal később*
Az egész helységnek fertőtlenítőszer szaga van. Fölöttem halvány fénnyel világítanak a sorlámpák. Kényelmetlen, szétfeküdt ágyban fekszem,feltámasztva.Egy lapos,göröngyös párnán nyugszik a fejem.
Régi barátommal megint közeli kapcsolatba kerültem.. egy tű vége lóg ki a karomból, piros ragasztószalaggal rögzítették, s a tű végéből, átlátszó cső fut végig ,egy infúziós szerelék.Amaz egy kék tasakban végződik, amiben átlátszó folyadék lötyög ide-oda. A testem teljesen el van zsibbadva.
Halk neszre leszek figyelmes.Egy széket nyikorogva végighúznak a kőpadlón.A hangokat hallva, az illető mellém telepedett le.
-Jobban van?
A fiú moraja a szoba távolibb részéről jön. Nem ismerek rá a kilétére..
-Kicsit. - suttogja közelről egy másik fiú. Ez a hang már jóval ismerősebb, mint a másik.
Felpattan a szemem.Két hulla fáradt srác ül a kórteremben. Egyik az ablak mellett, a falat támasztja.. s, úgy néz ki az esőcseppeket számolgatja, a másik meg mellettem ül, széke háttámláján könyökölve vizslat.
-Justin..Justin. - nyekergem, valami egészen felismerhetetlen hangon. Austin is felém fordul.Krákogok kettőt.
-Deborah. - pattan fel a székről Justin, s fölém hajolva egy puszit nyom a homlokomra. Ajkai kicserepesedtek.Nagyokat nyel, miközben száját bőrömön pihenteti.
-Austin?! - billentem meg jobbra a fejemet. A mozdulattól sajogni kezd az egész testem. Justin direkt úgy állt be, hogy véletlenül se lássam, hogy ki van mögötte.
-Szia. - ül ki halvány mosoly az arcára. Hunyorognom kell, hogy rendesen lássam, arcát szürkére festik a gyéren világító lámpák.Nagyon megviseltnek tűnik mind a kettő.Mint valami zombie támadás két ,utolsó túlélője.
Austin az ablak mellett álló asztalra támaszkodik, Justin meg visszaül a székre, s a térdére támaszkodik.
Elgondolkozom azon, hogy ez mennyire ezoterikus helyzet. Legalább négy cső áll ki a testemből, két kifáradt fiú vesz körbe... és engem még csak nem is érdekel, hogy miért kötöztek az ágyhoz.Be kell vallani, hozom a formám.
-Mi történt? - kérdezem végül, s az esőcseppek fentről lefelé menekülni kezdenek az ablakon.
-Leesett a vércukorszinted, elfelejtettük, hogy...- kezdi el mesélni Justin bűnbánóan, de engem egy cseppet sem az zavar, hogy miért vagyok a kórházban. Hanem kettejük között.
-Elmondtam neki.- szólal meg végre Austin, legalább fél percnyi hallgatás után.
-Mit? - fagy meg a vér az ereimben egyhamar.
Ha Austin elmondta neki, hogy Scooter van mind ,ennek a háta mögött...
Nagy szerencsémre, azonban nem látok semmiféle utálatot Justin arcán.
-Azt, hogy engem utál,téged szeret. Ariana-t lefizette, hogy segítsen neki. - morogja Justin, aztán a karját a mellkasa előtt összefonva,maga elé mered morcosan. Ebből a meglátásból úgy néz ki, akár egy dolgát jól végző házőrzőkutya. Megmosolyogtat a gondolat.Mindezek után elgondolkozom azon, hogy valószínűleg Scooter vajon lefizette őket?Megfenyegette? Esetleg bántotta?
-Hozok neked egy Mars-ot.- indul ki ,szinte futva az ajtón Justin. Valószínűleg lefehéredtem a gondolattól, hogy mit tehetett Scooter, azért, hogy elérje a célját. Csak nem gondolt arra, hogy vannak még olyan emberek, akik szeretik, ha hagyják érvényesülni őket. Austin az interjúban is megmondta.
-Te magadra vállaltad a felelősséget? - mosolyodom el boldogan, de ezzel az örömfellángolással hamar fel is hagyok, mert a fejem rögtön hasogatni kezd. Austin nyugtalankodva leül az ágyam szélére.
-Téged bírlak, őt rühellem. - teszi fel elsőként a jobb kezét, majd a balt.
Nem tudok rájönni, hogy az "őt" alatt, Juss-t vagy Scooter-t értette.
-Ezek szerint pro-kontra lista alapján döntöttél? - próbálom megérteni a dolgokat, de nagyon nehezemre esik. Austin a szívére hallgatott.
-Mondjuk. - vonja meg a vállát, nemtörődöm stílusban.Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben. Csakhogy, az én pro-kontra listámon a kontra nyerne. Elég triviális, hogy az első az lenne, hogy csövekre vagyok kötve.
Justin egyik kezében egy marék aprót tart,másikban meg a szelet csokimat, amit a kezembe nyom azonnal, azzal az utasítással, hogy egyem meg. Austin bármiféle kérés nélkül, azonnal átadja a helyét Justinnak. Boldogság áraszt el.
-Sajnálom ,Faith, hogy ezt tették veled.- simítom meg a hasamat, s közben tömöm magamba az édességet.
Mikor felnézek, két ajnározó szempárral találkozom.Tudom, hogy Justin tudja, hogy Austin érez valamit irántam, de megtűri.
-Faith lesz a kislányunk neve? - mosolyodik el Justin lágyan, s az ágyam szélére ülve, megpuszilja a kobakomat, miközben jobb kezét a hasamra helyezi.
-Gyereekeeek! - kiabál fel valaki a földszintről. A hang összetéveszthetetlen.
-Megjöttek! - sikoltom boldogan Justinnak, aki hátulról - meglepve engem- , felkap, s az ölében cipel le a lépcsőn.
-Pattie!- vetem a nyakába magamat, s mélyeket lélegzek az illatából. Nyugalom és szeretet árad belőle. Mikor elenged, szemeiben egészen ismeretlen fény csillog. Büszkeség.
-Jezs kiszhúgom! - futkározik körbe-körbe Jazzy a nappaliban.
Nevetve felkapom, s belesűrítem minden szeretetemet, Jazzy iránt az ölelésbe.
-Gyeb, megfoltasz!- csapkodja a hátamat türelmetlenül. Könnyektől csillogó szemmel lerakom. Ő meg tovább ugrál örömében.
-Mit keres itt Austin? - lép be az ajtón Ryan, fején egy sárga-piros, bojtos sapkával. Austin a fotelben ücsörög, s vidáman nézi az őrjöngő tömeget, aki beözönlik a lakásba.A sapira visszatérve..idén elég hűvös a tavasz New Jerseyben.
-Megfogtad a lényeget. - sietek oda hozzá, s őt is jó erősen magamhoz szorítom.
-Ez kezd fájni! - próbál "kedvesen" ellökni magától, de a karom, kígyóként köré fonódott.
-Nem érdekel.- eresztem el végül, s jókedvemben egy puszival is megajándékozom, amitől elpirul.
-Kereszt anya leszeeek!- táncikál be az ajtón, fura csípőrángással Ashley.
Nevetve a karjába ugrom, s a lábaimat a kacsatáncot járó dereka köré fonom.
-Kik a szerencsések? - csipkelődik halál édesen Justin, aki úgyszintén, mint én, a rokonokat köszönti.
Leugrom Ashley-ről, aki kedvességének bebizonyítása végett, leül Austin mellé, s csevegni kezd vele.
-Hallgatom őket. - zsörtölődik Ryan, s kissé eszelős szemmel mustrálja a barátnőjét, aki készségesen hallgatja a fiút.
-Őrült vagy. - konstatálom végül, mikor Ryan a másik fotellel, beült Ash és Austin közé.
-Elég gáz, hogy nagyapa leszek. - ölel meg Jeremy, miközben nyelvét rám ölti. A nyakáig érek. Egy törpe vagyok, ez már adott.
-Deborah!- hallok meg egy, görcsösen vidám hangot a hátam mögül.
Számolok magamban kettőt, majd megfordulva ,"álvigyort" varázsolok az arcomra.
-Scooter. - mondom ki én is a nevét, de én nem azért, mert felfedeztem, hogy itt van, hanem mert, megerősítem magamban -is-, hogy itt van.
Nagylelkűen,nyomok az arcára két puszit. Nehéz megállnom,hogy ne ordítsam el magamat, hogy ő az. Végre, megvan!
Álságos mosolyomat, levakarom a fejemről. A helyére igazi kerül.
Leírhatatlan, hogy milyen arckifejezés ült ki Scooter fejére, mikor meglátta Austint. Felismerhető volt benne, az ijedelem, a kiábrándultság..s az a tudat, hogy rájött arra, hogy rájöttem.
Leül ő is, a lehető legmesszebb Justintól, s Austintól. Homloka verejtékezni kezd.
Justin, norvég mintás dzsekijét magamra terítem, kisietek a fogsort összekoccantó hidegbe, segíteni a hatalmas "barnamedvének".
-Kenny! - kiáltom boldogan, mire a csomagtartó tetejébe beveri a halántékát, ahogy felkapja a fejét a hangomra.
-Deb! - indul felém a nyakát markolászva.A csomagokat látva, felvásárolták egész Miami-t.
-Hogy vagy? - ölelem át a derekát, mikor újra földet érzek a lábam alatt, s a kocsi felé csámborgunk.
-Fantasztikusan.Alig várom, hogy egy újabb csemete kerüljön a családba. - emel meg egy körbelül akkora súlyú bőröndöt, mint én.. fél kézzel.
-Mit vigyek be? - cikázik ide-oda a szemem, hátha valami olyat találok, ami nem túl súlyos.
-A kismamának nem szabad.- int le engem, a tervemmel együtt, miszerint segítek neki.
-Akkor támogatlak a jelenlétemmel. - egyezem bele, s amíg ő újabb csomagokat szállít, kísérgetem.
Az utolsó táskát, együtt cibáljuk ki a hátsó ülésről. Mikor lecsapom a csomagtartót, az utca végén egy hófehér Porshe-t látok meg. Nem igazán ismerem az autókat, de ezt az egyet azonnal felismerem, nem beszélve az autóban ülő - minket rendíthetetlenül kémlelő-, Ariel-vörös hajú lányról.
-Mindjárt jövök. - fordulok Kenny felé egy pillanatra, de ha a fejét rázta volna, akkor sem tudott volna megállítani, a lábaim már szaporán igyekeztek az utca vége felé. Visszalesek a házra. Az ajtón most megy be Kenny, s gondosan bevágja maga után az ajtót.
-Neked nem fizetett Scooter...- állok meg a járdán, az autó mellett. Ariana, mielőtt odaértem volna, lehúzta az ablakot, s eszelős szemmel pásztáz.
-Justin is azt akarja, hogy velem legyen. - jelenti ki, nem reagálva a vádolásommal, amit úgy veszek, hogy igaz is.
-Hirtelen hermafrodita lettél vagy honnan gondolod? - húzom össze magamon a kabátot, ami vagy még egyszer rám férne. Ariana gúnyosan vigyorogva kiszáll a kocsiból.Azonban a szemén látom, hogy tikkel, mikor feltűnt neki, hogy Justin kabátjában vagyok.
-Te meg megtaláltad az értelmező szótárt? - vág vissza könnyedén, s közben a nyaka köré tekeri azt a sálat, amit akkor láttam rajta, mikor volt a szóváltásunk pár hete. Beleszagol az agyagba, s egészen bizarr pózba áll a szeme.
-Ő illata van. - dobja hátra a haját. Döbbenten meredek rá. Ez az ember beteg.Kezeltetni kéne.
-Képes voltál telefújni a parfümével a sáladat? - húzom el a számat lenézően.
Fellép mellém a járdára. Tudom, hogy szebb, tudom, hogy fél fejjel magasabb nálam, tudom, hogy tud bántani. Mégsem félek.
-Nem. Az ő nyakában volt. - szagol bele újra a ruhadarabba.
Lila Nike-cipőt, fehér csőfarmert,Lila pulcsit, fehér sálat-sapkát visel. Ha nem tudnám, hogy milyen, valószínűleg kedvelném.
-A neved jobb lenne Ariana Rent*-ként. Nem javasolta még senki? - vágok vissza elég keményen. Ám, még a legnyilvánvalóbb kérdést fel sem tettem.Miért van itt?
-Nem érdekel, mit gondolsz. - néz le rám hetykén, hatalmas pillái alól. Nem tudom, hogy mivel fog végződni a beszélgetésünk. Remélem nem fog tettre késztetni.
-Miért jöttél? - elégelem meg végül, hogy nem tudom az ittlétének okát.
-Hozzátok.- vonja meg a vállát tárgyilagosan. Felvont szemöldökkel szugerálom Ms.Önteltet.
-Úgy nézett ki..-kezdenék bele a mondatba, csakhogy belevág.
Vörös haját a szemébe fújja a fagyosan süvítő szél,szájából kiszáll a lehelete,majd az ég felé száll..s egy idő után eltűnik.Akik elhaladnak mellettünk, két didergő lányt látnak, akik esetleg barátnők, összevesztek, s most próbálnak kibékülni. Ők ezt látják.Semmi többet.
-Érte jöttem.-mondja totál természetesen. A hajamba túrva elnevetem magamat.
-Látom nem jöttél rá.- húzom össze résnyire a szemeimet, majd folytatom.-Nem érdekel, hogy mit kell feladnom,mit kell tennem. Vésd az eszedbe! Ami az enyém, azt megvédem, bármi áron.
Hogy mitől? Attól, hogy valakit, aki fontos nekünk ,elvesztünk..Ha valakinek van valamije, amit meg akar védeni, nem hallgat a félelmeire.Az emberek a következményektől rettegnek. Az életünknek része az aggodalom, nem lehet tőle megszabadulni, mint egy régi ruhától. Van, és kész.
Ugyanakkor, a félelem gyakran tettekre sarkall minket. Egy adrenalin löket van vennünk akkor, izzad a tenyerünk, görcsbe rándul a gyomrunk.Riadtság fog el minket.
Ám a félelmünket magunk kreáljuk. A félelemnek a lakóhelye a jövőbe tekintő gondolataink. Csak egy fantáziálás, visszagondolás..olyan dolog, ami nem létezik egy adott pillanatban.A fóbiánk is csak a saját fejünkben létezik, minden élőlény valami mástól tart. Az aggodalom individualista.
Újabb fülsüketítő sipítás tölti be a házat, ami azt jelzi, hogy a kint lévő ember -aki csönget-, rettenetesen türelmetlen.
A homlokomon gyöngyözni kezd az izzadtság, a kezem nyirkos.
Justinnal egyszerre lépünk ki a mosdóból, de én sietek az ajtó felé.
Lassan a kilincsre helyezem a kezemet, s elfordítom a zárt. Abban a pillanatban, amint nyikorogva kinyílik a fehér keretű ajtó, felsikkantok.
Az ajtóban egy tengerkék szemű, csokibarna hajú fiú áll. Austin. Mielőtt azonban köszönteném, történik egy s más.
-Azt mondtad félre jöjjek. - villant meg egy tíz pontos mosolyt, s a Rolex-órájára mutat.
-Mi van? - kezdek hátrálni Justin felé, mikor neki ütközöm, biztonságérzet fog el. Hátrapillantok a vállam fölött. Szemei vérben forognak, keze ökölben van a teste mellett. Pánik lesz úrrá rajtam, s azonnal a hasamhoz kapom a kezemet, amelyben egy parányi magzat úszkál.
Austin arcán gyilkos mosoly suhan át. Azonnal a testem mellé ejtem a kezemet. Ám, tudom, már elkéstem.
-Kiderült, melyikünké a gyerek? - tesz egy lépést felénk. Úgy érzem magam, mint egy préda, ő meg a vadász.Akkorát nyelek, hogy még az utcában elhaladó emberek is hallhatják.
-Nem teheted ezt velem! - kelek ki magamból, s könnycsepp csorog végig az arccsontomon. Austin szíve kőből van, ez bizonyos.
Félve pillantok fel Justinra.Látom rajta, hogy elhiszi. Austin betudja csapni. Arca meg -megremeg.Érzelemmentes maszkká torzul.
Kilép mögülem.
-Miről beszélsz Mahone? - biccent egyet az említett fiú felé.
-Érdekes, hogy nem mesélte. Tudod, miután volt az a kis összekapásunk..vigasztaltam a férfiasságommal. - ringatja előre-hátra a csípőjét.A pulzusom az egekbe szökik.
Mindenféle előjel nélkül a padlóra zuhanok.
-Nem teheted ezt velem Scooter. Nem teheted.. - motyogom a plafont bámulva, majd fölöttem megjelenik két, aggódó fej. Ezek után elsötétül a világ...
*egy nappal később*
Az egész helységnek fertőtlenítőszer szaga van. Fölöttem halvány fénnyel világítanak a sorlámpák. Kényelmetlen, szétfeküdt ágyban fekszem,feltámasztva.Egy lapos,göröngyös párnán nyugszik a fejem.
Régi barátommal megint közeli kapcsolatba kerültem.. egy tű vége lóg ki a karomból, piros ragasztószalaggal rögzítették, s a tű végéből, átlátszó cső fut végig ,egy infúziós szerelék.Amaz egy kék tasakban végződik, amiben átlátszó folyadék lötyög ide-oda. A testem teljesen el van zsibbadva.
Halk neszre leszek figyelmes.Egy széket nyikorogva végighúznak a kőpadlón.A hangokat hallva, az illető mellém telepedett le.
-Jobban van?
A fiú moraja a szoba távolibb részéről jön. Nem ismerek rá a kilétére..
-Kicsit. - suttogja közelről egy másik fiú. Ez a hang már jóval ismerősebb, mint a másik.
Felpattan a szemem.Két hulla fáradt srác ül a kórteremben. Egyik az ablak mellett, a falat támasztja.. s, úgy néz ki az esőcseppeket számolgatja, a másik meg mellettem ül, széke háttámláján könyökölve vizslat.
-Justin..Justin. - nyekergem, valami egészen felismerhetetlen hangon. Austin is felém fordul.Krákogok kettőt.
-Deborah. - pattan fel a székről Justin, s fölém hajolva egy puszit nyom a homlokomra. Ajkai kicserepesedtek.Nagyokat nyel, miközben száját bőrömön pihenteti.
-Austin?! - billentem meg jobbra a fejemet. A mozdulattól sajogni kezd az egész testem. Justin direkt úgy állt be, hogy véletlenül se lássam, hogy ki van mögötte.
-Szia. - ül ki halvány mosoly az arcára. Hunyorognom kell, hogy rendesen lássam, arcát szürkére festik a gyéren világító lámpák.Nagyon megviseltnek tűnik mind a kettő.Mint valami zombie támadás két ,utolsó túlélője.
Austin az ablak mellett álló asztalra támaszkodik, Justin meg visszaül a székre, s a térdére támaszkodik.
Elgondolkozom azon, hogy ez mennyire ezoterikus helyzet. Legalább négy cső áll ki a testemből, két kifáradt fiú vesz körbe... és engem még csak nem is érdekel, hogy miért kötöztek az ágyhoz.Be kell vallani, hozom a formám.
-Mi történt? - kérdezem végül, s az esőcseppek fentről lefelé menekülni kezdenek az ablakon.
-Leesett a vércukorszinted, elfelejtettük, hogy...- kezdi el mesélni Justin bűnbánóan, de engem egy cseppet sem az zavar, hogy miért vagyok a kórházban. Hanem kettejük között.
-Elmondtam neki.- szólal meg végre Austin, legalább fél percnyi hallgatás után.
-Mit? - fagy meg a vér az ereimben egyhamar.
Ha Austin elmondta neki, hogy Scooter van mind ,ennek a háta mögött...
Nagy szerencsémre, azonban nem látok semmiféle utálatot Justin arcán.
-Azt, hogy engem utál,téged szeret. Ariana-t lefizette, hogy segítsen neki. - morogja Justin, aztán a karját a mellkasa előtt összefonva,maga elé mered morcosan. Ebből a meglátásból úgy néz ki, akár egy dolgát jól végző házőrzőkutya. Megmosolyogtat a gondolat.Mindezek után elgondolkozom azon, hogy valószínűleg Scooter vajon lefizette őket?Megfenyegette? Esetleg bántotta?
-Hozok neked egy Mars-ot.- indul ki ,szinte futva az ajtón Justin. Valószínűleg lefehéredtem a gondolattól, hogy mit tehetett Scooter, azért, hogy elérje a célját. Csak nem gondolt arra, hogy vannak még olyan emberek, akik szeretik, ha hagyják érvényesülni őket. Austin az interjúban is megmondta.
-Te magadra vállaltad a felelősséget? - mosolyodom el boldogan, de ezzel az örömfellángolással hamar fel is hagyok, mert a fejem rögtön hasogatni kezd. Austin nyugtalankodva leül az ágyam szélére.
-Téged bírlak, őt rühellem. - teszi fel elsőként a jobb kezét, majd a balt.
Nem tudok rájönni, hogy az "őt" alatt, Juss-t vagy Scooter-t értette.
-Ezek szerint pro-kontra lista alapján döntöttél? - próbálom megérteni a dolgokat, de nagyon nehezemre esik. Austin a szívére hallgatott.
-Mondjuk. - vonja meg a vállát, nemtörődöm stílusban.Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben. Csakhogy, az én pro-kontra listámon a kontra nyerne. Elég triviális, hogy az első az lenne, hogy csövekre vagyok kötve.
Justin egyik kezében egy marék aprót tart,másikban meg a szelet csokimat, amit a kezembe nyom azonnal, azzal az utasítással, hogy egyem meg. Austin bármiféle kérés nélkül, azonnal átadja a helyét Justinnak. Boldogság áraszt el.
-Sajnálom ,Faith, hogy ezt tették veled.- simítom meg a hasamat, s közben tömöm magamba az édességet.
Mikor felnézek, két ajnározó szempárral találkozom.Tudom, hogy Justin tudja, hogy Austin érez valamit irántam, de megtűri.
-Faith lesz a kislányunk neve? - mosolyodik el Justin lágyan, s az ágyam szélére ülve, megpuszilja a kobakomat, miközben jobb kezét a hasamra helyezi.
-Gyereekeeek! - kiabál fel valaki a földszintről. A hang összetéveszthetetlen.
-Megjöttek! - sikoltom boldogan Justinnak, aki hátulról - meglepve engem- , felkap, s az ölében cipel le a lépcsőn.
-Pattie!- vetem a nyakába magamat, s mélyeket lélegzek az illatából. Nyugalom és szeretet árad belőle. Mikor elenged, szemeiben egészen ismeretlen fény csillog. Büszkeség.
-Jezs kiszhúgom! - futkározik körbe-körbe Jazzy a nappaliban.
Nevetve felkapom, s belesűrítem minden szeretetemet, Jazzy iránt az ölelésbe.
-Gyeb, megfoltasz!- csapkodja a hátamat türelmetlenül. Könnyektől csillogó szemmel lerakom. Ő meg tovább ugrál örömében.
-Mit keres itt Austin? - lép be az ajtón Ryan, fején egy sárga-piros, bojtos sapkával. Austin a fotelben ücsörög, s vidáman nézi az őrjöngő tömeget, aki beözönlik a lakásba.A sapira visszatérve..idén elég hűvös a tavasz New Jerseyben.
-Megfogtad a lényeget. - sietek oda hozzá, s őt is jó erősen magamhoz szorítom.
-Ez kezd fájni! - próbál "kedvesen" ellökni magától, de a karom, kígyóként köré fonódott.
-Nem érdekel.- eresztem el végül, s jókedvemben egy puszival is megajándékozom, amitől elpirul.
-Kereszt anya leszeeek!- táncikál be az ajtón, fura csípőrángással Ashley.
Nevetve a karjába ugrom, s a lábaimat a kacsatáncot járó dereka köré fonom.
-Kik a szerencsések? - csipkelődik halál édesen Justin, aki úgyszintén, mint én, a rokonokat köszönti.
Leugrom Ashley-ről, aki kedvességének bebizonyítása végett, leül Austin mellé, s csevegni kezd vele.
-Hallgatom őket. - zsörtölődik Ryan, s kissé eszelős szemmel mustrálja a barátnőjét, aki készségesen hallgatja a fiút.
-Őrült vagy. - konstatálom végül, mikor Ryan a másik fotellel, beült Ash és Austin közé.
-Elég gáz, hogy nagyapa leszek. - ölel meg Jeremy, miközben nyelvét rám ölti. A nyakáig érek. Egy törpe vagyok, ez már adott.
-Deborah!- hallok meg egy, görcsösen vidám hangot a hátam mögül.
Számolok magamban kettőt, majd megfordulva ,"álvigyort" varázsolok az arcomra.
-Scooter. - mondom ki én is a nevét, de én nem azért, mert felfedeztem, hogy itt van, hanem mert, megerősítem magamban -is-, hogy itt van.
Nagylelkűen,nyomok az arcára két puszit. Nehéz megállnom,hogy ne ordítsam el magamat, hogy ő az. Végre, megvan!
Álságos mosolyomat, levakarom a fejemről. A helyére igazi kerül.
Leírhatatlan, hogy milyen arckifejezés ült ki Scooter fejére, mikor meglátta Austint. Felismerhető volt benne, az ijedelem, a kiábrándultság..s az a tudat, hogy rájött arra, hogy rájöttem.
Leül ő is, a lehető legmesszebb Justintól, s Austintól. Homloka verejtékezni kezd.
Justin, norvég mintás dzsekijét magamra terítem, kisietek a fogsort összekoccantó hidegbe, segíteni a hatalmas "barnamedvének".
-Kenny! - kiáltom boldogan, mire a csomagtartó tetejébe beveri a halántékát, ahogy felkapja a fejét a hangomra.
-Deb! - indul felém a nyakát markolászva.A csomagokat látva, felvásárolták egész Miami-t.
-Hogy vagy? - ölelem át a derekát, mikor újra földet érzek a lábam alatt, s a kocsi felé csámborgunk.
-Fantasztikusan.Alig várom, hogy egy újabb csemete kerüljön a családba. - emel meg egy körbelül akkora súlyú bőröndöt, mint én.. fél kézzel.
-Mit vigyek be? - cikázik ide-oda a szemem, hátha valami olyat találok, ami nem túl súlyos.
-A kismamának nem szabad.- int le engem, a tervemmel együtt, miszerint segítek neki.
-Akkor támogatlak a jelenlétemmel. - egyezem bele, s amíg ő újabb csomagokat szállít, kísérgetem.
Az utolsó táskát, együtt cibáljuk ki a hátsó ülésről. Mikor lecsapom a csomagtartót, az utca végén egy hófehér Porshe-t látok meg. Nem igazán ismerem az autókat, de ezt az egyet azonnal felismerem, nem beszélve az autóban ülő - minket rendíthetetlenül kémlelő-, Ariel-vörös hajú lányról.
-Mindjárt jövök. - fordulok Kenny felé egy pillanatra, de ha a fejét rázta volna, akkor sem tudott volna megállítani, a lábaim már szaporán igyekeztek az utca vége felé. Visszalesek a házra. Az ajtón most megy be Kenny, s gondosan bevágja maga után az ajtót.
-Neked nem fizetett Scooter...- állok meg a járdán, az autó mellett. Ariana, mielőtt odaértem volna, lehúzta az ablakot, s eszelős szemmel pásztáz.
-Justin is azt akarja, hogy velem legyen. - jelenti ki, nem reagálva a vádolásommal, amit úgy veszek, hogy igaz is.
-Hirtelen hermafrodita lettél vagy honnan gondolod? - húzom össze magamon a kabátot, ami vagy még egyszer rám férne. Ariana gúnyosan vigyorogva kiszáll a kocsiból.Azonban a szemén látom, hogy tikkel, mikor feltűnt neki, hogy Justin kabátjában vagyok.
-Te meg megtaláltad az értelmező szótárt? - vág vissza könnyedén, s közben a nyaka köré tekeri azt a sálat, amit akkor láttam rajta, mikor volt a szóváltásunk pár hete. Beleszagol az agyagba, s egészen bizarr pózba áll a szeme.
-Ő illata van. - dobja hátra a haját. Döbbenten meredek rá. Ez az ember beteg.Kezeltetni kéne.
-Képes voltál telefújni a parfümével a sáladat? - húzom el a számat lenézően.
Fellép mellém a járdára. Tudom, hogy szebb, tudom, hogy fél fejjel magasabb nálam, tudom, hogy tud bántani. Mégsem félek.
-Nem. Az ő nyakában volt. - szagol bele újra a ruhadarabba.
Lila Nike-cipőt, fehér csőfarmert,Lila pulcsit, fehér sálat-sapkát visel. Ha nem tudnám, hogy milyen, valószínűleg kedvelném.
-A neved jobb lenne Ariana Rent*-ként. Nem javasolta még senki? - vágok vissza elég keményen. Ám, még a legnyilvánvalóbb kérdést fel sem tettem.Miért van itt?
-Nem érdekel, mit gondolsz. - néz le rám hetykén, hatalmas pillái alól. Nem tudom, hogy mivel fog végződni a beszélgetésünk. Remélem nem fog tettre késztetni.
-Miért jöttél? - elégelem meg végül, hogy nem tudom az ittlétének okát.
-Hozzátok.- vonja meg a vállát tárgyilagosan. Felvont szemöldökkel szugerálom Ms.Önteltet.
-Úgy nézett ki..-kezdenék bele a mondatba, csakhogy belevág.
Vörös haját a szemébe fújja a fagyosan süvítő szél,szájából kiszáll a lehelete,majd az ég felé száll..s egy idő után eltűnik.Akik elhaladnak mellettünk, két didergő lányt látnak, akik esetleg barátnők, összevesztek, s most próbálnak kibékülni. Ők ezt látják.Semmi többet.
-Érte jöttem.-mondja totál természetesen. A hajamba túrva elnevetem magamat.
-Látom nem jöttél rá.- húzom össze résnyire a szemeimet, majd folytatom.-Nem érdekel, hogy mit kell feladnom,mit kell tennem. Vésd az eszedbe! Ami az enyém, azt megvédem, bármi áron.
2014. július 12., szombat
36.rész! ("nemgyerek")
Akkor nincs az emberben félelem, ha várja, hogy elárulják. Igazán rettenetes az, mikor az árulás váratlanul jön. Előjel nélkül, fel sem készülünk rá, hogy akár egy barátunk, szerettünk árulásának fő célpontjai leszünk.
Túl hamar túlléptem Justin hűtlenségén, és simán belesétáltam egy másikba.
Az árulás megöli az ártatlanságot, ahogy féltve őrzött titkainkat is.
Túl hamar hinni kezdünk a saját fajtánkban. Pedig mi magunk, - emberek-, áruljuk el legtöbbször egymást.A tárgyak,mint például egy telefon, soha nem csapnak be minket, hazudnak nekünk.Ha nem akarok becsapott lenni, meg kell tanulnom becsapni.
Ám, itt merül fel a kérdés. Mi undorítóbb annál, hogy valakit úgy csapsz be, hogy az még csak nem is kérdez semmit?Feltétel nélkül megbízik benned?
Scooterben túl sok volt az - ellenem szóló- bosszúvágy, legyőzte a józan eszét.
Ő, azt az elvet vallotta, hogy aki árt neki, tüntesse el. Engem kellett eltüntetnie.
Újabbat kortyolok a langyos tejből. Majd még egyet. Mire a bögre aljára érek, eléggé kihűl, hogy rendesen érezzem az ízét. Mi ilyen furcsa a zamatán?Belekukucskálok a bögrémbe, a hófehér tej ide-oda lötyög benne. Ismét nagyot szürcsölök a tejből. Fujj! Ez biztosan romlott. Azonnal a konyhába pattanok, s a mosogatóba köpöm a tejet. Émelyegni kezdek a konyhában lévő szagoktól. Kinyitom a nappaliban lévő hatalmas ablakot, hagyom, hogy megborzongasson a friss, hűvös levegő. A madarak csicseregnek, a hatalmas tölgyfán gubbasztva.
Lehet, hogy azért, mert összesen négy órát aludtam, de nagyon kimerültnek érzem magamat.
Két alternatíván gondolkozom el. Egy: ha felmegyek, biztosan felkeltem Justint. Ám, nem akarom, hogy ilyen ramaty állapotban lásson. Kettő: lefekszem a kanapéra, s csöndesen szenvedek. Mindenképp a második mellett döntök.
A heverőn elnyúlva, hosszú és mély álomba merülök.
Mikor újra kinyitom a szememet, a nap magasan jár az égen. Ezek szerint már dél is elmúlt. Justin a karjába vett, s valami béna sorozat hatszázadik részén kuncog.
Hirtelen azonban, fájdalom facsarja meg a gyomromat, mint mikor egy embert gyomorszájon vágnak.
-Engedj!- kelek fel gyorsan, lefejtve magamról az ölelő karokat.
Értetlenül néz rám, de automatikusan elenged.
A jobb kezemet a szám elé kapom, úgy rohanok a mosdó felé. A szemem sarkából látom, hogy Justin utánam lohol. A wc fülé hajolva, sugárba kezdek hányni.
Justin a hajamat hátrafogva, próbál segíteni. Annyira rettenetesen érzem magam, hogy nem is törődöm azzal, hogy itt van velem.
Nyöszörögve leülök a hideg padlóra, s az arcomat a wc csészéjének döntöm.
-Deb? - méreget Justin feszülten, s leguggol hozzám, hogy egy magasságban legyen a szemünk.
-Rossz volt a tej. - motyogom, s összeszorított szájjal, a hasam köré font karommal, várom, hogy végre enyhüljön a gyomorfacsaró görcs.
-Elvigyelek orvoshoz? - kapja elő a telefonját a Calvin Klein boxere zsebéből, s az érintőképernyőn ide-oda kezdi húzogatni a mutatóujját.
-Ne! - ellenkezem, s egy mosolyt erőltetek az arcomra. Kétkedő pillantással illet, aztán visszacsúsztatja a készülékét a zsebébe.
-Biztosan..- kezd bele a kérdésébe, de tudom mit akar kérdezni, ezért a mondatába vágok.
-Jól vagyok. - mosolyodom el, s megkapaszkodom a bal kezében, amit nekem nyújt. Felhúz, ezek után a mellkasára von. Nem érdekli, hogy előbb hánytam, sem a szám iszonytatóan büdös szaga. Csak ölel.
Meg is feledkezem egy pillanatra Scooter-ről.
Ragaszkodik hozzá, hogy estig ne egyek semmit, s egy óriási pohár vizet a kezembe nyom. Miután nem hányom ki, kitaláljuk, hogy menjünk ki - elvégre tavasz van- a medencébe. A gardróbomban azonnal megtalálom a tengerkék bikinimet. A melltartópánttal egy darabig elbajlódom, mikor sikerül bekapcsolni. Mielőtt kilépnék a szobából, gyors pillantást vetek a kinézetemre. A változás..szemmel látható. A csokoládébarna hajam, fényesen omlik a vállamra, a szemeim vidáman csillognak, a dekoltázsom ugyanolyan... viszont. A csípőm homokóra formában, kikerekedett, a fenekem jóval formásabb, mint eddig, azt a pár kilót, amit Ashleynel leadtam, most visszaszedtem. Jobban nézek ki, mint valaha.
-Mi tartott ennyi ideig, baba? - vonja fel a szemöldökét Justin, a medencébe csobbanva. A klóros víz, nyomban rám fröccsen. Nevetve ugrok arrébb.
-Jövöök!- figyelmeztetem vidáman, s az orromat befogva, a medencébe ugrok. A víz szinte meg sem moccan,mikor becsapódom, kisebb hullámokat ver a medence falán.
A hűvös víz megcsiklandozza a bőrömet, vizes hajam a derekam közepéig ér le.
Justin hátulról átkarol, adrenalintól izzó teste, átmelegíti az én csöpp,hűs testemet.
-Megtudnám szokni. - dünnyögi lágyan, miközben eldőlünk a vízben. Prüszkölve nyomom fel magamat a medence aljáról, s bosszúsan nézek, a rám - iszonyú huncutul-, meredő csokibarna szempárra.
-Ez mégis mire volt jó? -értetlenkedem. A vállát megvonva vigyorog.
Azonban a választ már nem kaphattam meg a kérdésemre, mert ismét erős fájdalom hasít a gyomromba. Akárcsak délelőtt.
A medence lépcsője felé rohanva, bal kezemet a számra tapasztva, sietek a konyha felé. Tudom, esélyem sincs a mosdóba beérni.
Justin megint csak utánam lohol. A kagylóba hajolva, érzem, ahogy feljön a folyékony hányadék a hasamból.
Justin fölém hajolva, a hajamat hátrafogva, aggódva méreget.
-El kell vigyelek orvoshoz. - szögezi le, mikor befejezem a rókázást.
-Nem! - kezdek ellenkezni azonnal. Nagyot nyelek, a szám íze rémes.- Csak engedj, fogat kell mosnom. - tolom félre.
Utánam lépked.
-Maradj itt!- mosolyodom el kedvesen, s a fotelre mutatok, ahol megy még a sorozata. Aggódva, a tévé és én köztem kapkodja a fejét, végül leül.
Gyors gargalizálással, kiöblítem a számat.A neszeszeremben turkálva, olyan létfontosságú dolog után kutatok, amire szükségem van.
Hosszas keresgélés után, meg is találom a Daedalon-t.
Kettőt pattintok ki a csomagolásból, s a számba dobom őket. A csap fölé hajolok, s tetemes méretű víz mennyiséget folyatok a számba. Nagyokat nyelek, s a tabletták lecsusszannak a nyelőcsövemen.
Elkezdek visszapakolni a kis,piros táskába. Azonban, mielőtt becipzároztam volna, megakad a szemem egy rózsaszín zacskón. Megfeledkezem mindenről, csak azt bámulom.
Számolni kezdek. Egyszer, aztán még egyszer.
Három hete voltunk együtt, mielőtt Ariana közbe jött volna. Próbálom visszaidézni, de sokkol a felismerés. Aznap nem volt elég esemény utáni gyógyszerem, Justin azt mondta, úgysem lesz semmit, nyugodjak meg.
Szaggatottan veszem a levegőt. Na jó, igazából, próbálok levegőt venni.
A kopogásra összerezzenek.
-Megint? - néz végig rajtam, ahogy a neszeszerem előtt térdelek, merev tekintettel bámulva a betétes dobozt.
-Három hete voltunk utoljára együtt...mikor ... Ariana? - kérdezem fojtott hangon. Leguggol mellém, látja, hogy valami nem stimmel velem.
-Három és fél hete. - bólogat, látom rajta, hogy kattog az agya, próbál megérteni.
-Uramisten! - rogyok az ölébe, ő meg velem együtt hátraesik a hideg, márványpadlóra.
-Deb, mi a baj? - helyezi a kezét a homlokomra, amin csillog az izzadtság.
-Jesszuskám, jesszuskám!Az álmok,annyit bőgök, a sok kaja.. meg a piálásom.Ajjaj! Nem ételmérgezésem van. -sorolom fel az elmúlt héten történt különös ügyeimet, s ledöbbenek a mondanivalójukon.
-Még mindig nem értem. - vallja be a száját rágcsálva.
A hasamhoz kapom a kezemet, megsimítom. Lehajtott fejjel, mosolyogva kezdek suttogni.:
-Justin. Azt hiszem, hogy terhes vagyok.
-Szép estét! - köszönök el vidáman, a pult mögött álló, eszelősen vigyorgó idős asszonytól. Justin meg én is annyira izgatottak lettünk, hogy úgy, ahogy voltunk -persze nem fürdőruhában-, de elrohantunk az ügyeletes patikába.
Vasárnap, New Jersey-ben ez az egyetlen gyógyszertár, ami nyitva van és a közelben is van.
A vörös keresztet ábrázoló zacskót próbálom minél jobban a pólóm alá rejteni, mert egy fekete furgon parkol a bolt előtt. A fényképezőgépek kattogását, egészen a kocsinkig el lehet hallani, ami körbelül hat méterre áll tőle.
Hat perccel később -lerázva a paparazzikat,akik este fél tízkor is fantasztikusan végezték a munkájukat. Pff.-, a mosdóban állva, a csap szélére kipakolom a 10 dollár 99 centes terhestesztet.
A használati utasítást előhalászom, aztán hangosan kezdem olvasni.
-Az esetek kilencvenkilenc százalékában pontos. - olvasom fel a sorokat, aztán a jobb kezemmel megemelem a pohárkát, amibe az utasítás szerint bele kell pisilnem.
A műanyag pohárkát magam alá tolva, szót fogadok az utasításnak.
A következő lépés az , hogy a tesztcsíkot bele kell lógatni a pisibe, ezek után meg át kell tenni egy másik folyadékba, amit a csomaghoz adtak.
-Ha kék lesz, terhes vagy Nyuszi. - ugrál egyik lábáról a másikra izgatottan Justin. A nyugtalansága rám is rám ragad.
Mérni kezdjük az első öt percet, amíg a csík a pisiben van. Aztán türelmetlenségemben megfogom a fecnit, s a másik áttetsző folyadékba lógatom.
-Nem bírok innen elmenni. - rázom meg a fejemet, miután Justin a kezemért nyúl, hogy kimenjünk a nappaliba.
-Igazából én sem. - vallja be kuncogva, de én csak a vékony csíkot vizslatom mereven, várva, hogy milyen színre vált.
Ingerültségemben mégis elfordulok, mikor látom, hogy kezd felvenni valami színt.
-Milyen színű? - motyogom a kezeimet tördelve, s próbálom megnyugtatni a hasamat, ami egyre jobban görcsöl.
Hallom, amint Justin egyel távolabb lép tőlem, s lötyögő hangot hallatva, kiveszi a papírt.
Türelmetlenül megfordulok. A tesztcsík mindent kizáróan kék volt. Gyönyörű tengerkék. Semmivel sem összetéveszthető árnyalatú kék.
-Jesszuskám.- döbbenek le, de Justin abban a pillanatban felemel, s megpörget a karjába zárva.
-Gratulálok! - ordibál önkívületi állapotban. Valami rémes, keringőbe kezdünk, ami fel van gyorsítva. A halovány fürdőszobai fényben, két rettenetesen boldog , táncikáló, nevető fiatalt láthatnak, akik elmennek a ház előtt.
Csakhogy a sötét árnyak mindenhol ott vannak.Az emberek hisznek abban, hogyha lehunyják a szemüket, nem látják a rosszat. Reménykedünk abban, hogyha felnyitjuk, már nem is léteznek. Csak jót látunk.
De akármilyen rossz helyzetben vagyunk, a legrosszabb, amit tehetünk az, hogy semmit nem teszünk.
A jóknak félni soha nem lehet, mert a gonoszság, ha él, ha nem.. megtalálja a gyenge pontunkat. A védőburoknak sziklaszilárdnak kell lennie, hogy a gonoszság ne férkőzhessen hozzánk. A gonosz emberek mindig újabb és újabb fortélyokat eszelnek ki, hogy a végén ők nyerjenek.A gonosz soha nem lelhet békét, győzelmet arathat, de békét soha nem lel.
Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a rossz. Csakis rajtunk áll, hogy melyik énünket vesszük elő egy bizonyos pillanatban.
A csengetésre felkapjuk a fejünket, s abbahagyjuk a táncikálást...
Lehet, hogy azért, mert összesen négy órát aludtam, de nagyon kimerültnek érzem magamat.
Két alternatíván gondolkozom el. Egy: ha felmegyek, biztosan felkeltem Justint. Ám, nem akarom, hogy ilyen ramaty állapotban lásson. Kettő: lefekszem a kanapéra, s csöndesen szenvedek. Mindenképp a második mellett döntök.
A heverőn elnyúlva, hosszú és mély álomba merülök.
Mikor újra kinyitom a szememet, a nap magasan jár az égen. Ezek szerint már dél is elmúlt. Justin a karjába vett, s valami béna sorozat hatszázadik részén kuncog.
Hirtelen azonban, fájdalom facsarja meg a gyomromat, mint mikor egy embert gyomorszájon vágnak.
-Engedj!- kelek fel gyorsan, lefejtve magamról az ölelő karokat.
Értetlenül néz rám, de automatikusan elenged.
A jobb kezemet a szám elé kapom, úgy rohanok a mosdó felé. A szemem sarkából látom, hogy Justin utánam lohol. A wc fülé hajolva, sugárba kezdek hányni.
Justin a hajamat hátrafogva, próbál segíteni. Annyira rettenetesen érzem magam, hogy nem is törődöm azzal, hogy itt van velem.
Nyöszörögve leülök a hideg padlóra, s az arcomat a wc csészéjének döntöm.
-Deb? - méreget Justin feszülten, s leguggol hozzám, hogy egy magasságban legyen a szemünk.
-Rossz volt a tej. - motyogom, s összeszorított szájjal, a hasam köré font karommal, várom, hogy végre enyhüljön a gyomorfacsaró görcs.
-Elvigyelek orvoshoz? - kapja elő a telefonját a Calvin Klein boxere zsebéből, s az érintőképernyőn ide-oda kezdi húzogatni a mutatóujját.
-Ne! - ellenkezem, s egy mosolyt erőltetek az arcomra. Kétkedő pillantással illet, aztán visszacsúsztatja a készülékét a zsebébe.
-Biztosan..- kezd bele a kérdésébe, de tudom mit akar kérdezni, ezért a mondatába vágok.
-Jól vagyok. - mosolyodom el, s megkapaszkodom a bal kezében, amit nekem nyújt. Felhúz, ezek után a mellkasára von. Nem érdekli, hogy előbb hánytam, sem a szám iszonytatóan büdös szaga. Csak ölel.
Meg is feledkezem egy pillanatra Scooter-ről.
Ragaszkodik hozzá, hogy estig ne egyek semmit, s egy óriási pohár vizet a kezembe nyom. Miután nem hányom ki, kitaláljuk, hogy menjünk ki - elvégre tavasz van- a medencébe. A gardróbomban azonnal megtalálom a tengerkék bikinimet. A melltartópánttal egy darabig elbajlódom, mikor sikerül bekapcsolni. Mielőtt kilépnék a szobából, gyors pillantást vetek a kinézetemre. A változás..szemmel látható. A csokoládébarna hajam, fényesen omlik a vállamra, a szemeim vidáman csillognak, a dekoltázsom ugyanolyan... viszont. A csípőm homokóra formában, kikerekedett, a fenekem jóval formásabb, mint eddig, azt a pár kilót, amit Ashleynel leadtam, most visszaszedtem. Jobban nézek ki, mint valaha.
-Mi tartott ennyi ideig, baba? - vonja fel a szemöldökét Justin, a medencébe csobbanva. A klóros víz, nyomban rám fröccsen. Nevetve ugrok arrébb.
-Jövöök!- figyelmeztetem vidáman, s az orromat befogva, a medencébe ugrok. A víz szinte meg sem moccan,mikor becsapódom, kisebb hullámokat ver a medence falán.
A hűvös víz megcsiklandozza a bőrömet, vizes hajam a derekam közepéig ér le.
Justin hátulról átkarol, adrenalintól izzó teste, átmelegíti az én csöpp,hűs testemet.
-Megtudnám szokni. - dünnyögi lágyan, miközben eldőlünk a vízben. Prüszkölve nyomom fel magamat a medence aljáról, s bosszúsan nézek, a rám - iszonyú huncutul-, meredő csokibarna szempárra.
-Ez mégis mire volt jó? -értetlenkedem. A vállát megvonva vigyorog.
Azonban a választ már nem kaphattam meg a kérdésemre, mert ismét erős fájdalom hasít a gyomromba. Akárcsak délelőtt.
A medence lépcsője felé rohanva, bal kezemet a számra tapasztva, sietek a konyha felé. Tudom, esélyem sincs a mosdóba beérni.
Justin megint csak utánam lohol. A kagylóba hajolva, érzem, ahogy feljön a folyékony hányadék a hasamból.
Justin fölém hajolva, a hajamat hátrafogva, aggódva méreget.
-El kell vigyelek orvoshoz. - szögezi le, mikor befejezem a rókázást.
-Nem! - kezdek ellenkezni azonnal. Nagyot nyelek, a szám íze rémes.- Csak engedj, fogat kell mosnom. - tolom félre.
Utánam lépked.
-Maradj itt!- mosolyodom el kedvesen, s a fotelre mutatok, ahol megy még a sorozata. Aggódva, a tévé és én köztem kapkodja a fejét, végül leül.
Gyors gargalizálással, kiöblítem a számat.A neszeszeremben turkálva, olyan létfontosságú dolog után kutatok, amire szükségem van.
Hosszas keresgélés után, meg is találom a Daedalon-t.
Kettőt pattintok ki a csomagolásból, s a számba dobom őket. A csap fölé hajolok, s tetemes méretű víz mennyiséget folyatok a számba. Nagyokat nyelek, s a tabletták lecsusszannak a nyelőcsövemen.
Elkezdek visszapakolni a kis,piros táskába. Azonban, mielőtt becipzároztam volna, megakad a szemem egy rózsaszín zacskón. Megfeledkezem mindenről, csak azt bámulom.
Számolni kezdek. Egyszer, aztán még egyszer.
Három hete voltunk együtt, mielőtt Ariana közbe jött volna. Próbálom visszaidézni, de sokkol a felismerés. Aznap nem volt elég esemény utáni gyógyszerem, Justin azt mondta, úgysem lesz semmit, nyugodjak meg.
Szaggatottan veszem a levegőt. Na jó, igazából, próbálok levegőt venni.
A kopogásra összerezzenek.
-Megint? - néz végig rajtam, ahogy a neszeszerem előtt térdelek, merev tekintettel bámulva a betétes dobozt.
-Három hete voltunk utoljára együtt...mikor ... Ariana? - kérdezem fojtott hangon. Leguggol mellém, látja, hogy valami nem stimmel velem.
-Három és fél hete. - bólogat, látom rajta, hogy kattog az agya, próbál megérteni.
-Uramisten! - rogyok az ölébe, ő meg velem együtt hátraesik a hideg, márványpadlóra.
-Deb, mi a baj? - helyezi a kezét a homlokomra, amin csillog az izzadtság.
-Jesszuskám, jesszuskám!Az álmok,annyit bőgök, a sok kaja.. meg a piálásom.Ajjaj! Nem ételmérgezésem van. -sorolom fel az elmúlt héten történt különös ügyeimet, s ledöbbenek a mondanivalójukon.
-Még mindig nem értem. - vallja be a száját rágcsálva.
A hasamhoz kapom a kezemet, megsimítom. Lehajtott fejjel, mosolyogva kezdek suttogni.:
-Justin. Azt hiszem, hogy terhes vagyok.
-Szép estét! - köszönök el vidáman, a pult mögött álló, eszelősen vigyorgó idős asszonytól. Justin meg én is annyira izgatottak lettünk, hogy úgy, ahogy voltunk -persze nem fürdőruhában-, de elrohantunk az ügyeletes patikába.
Vasárnap, New Jersey-ben ez az egyetlen gyógyszertár, ami nyitva van és a közelben is van.
A vörös keresztet ábrázoló zacskót próbálom minél jobban a pólóm alá rejteni, mert egy fekete furgon parkol a bolt előtt. A fényképezőgépek kattogását, egészen a kocsinkig el lehet hallani, ami körbelül hat méterre áll tőle.
Hat perccel később -lerázva a paparazzikat,akik este fél tízkor is fantasztikusan végezték a munkájukat. Pff.-, a mosdóban állva, a csap szélére kipakolom a 10 dollár 99 centes terhestesztet.
A használati utasítást előhalászom, aztán hangosan kezdem olvasni.
-Az esetek kilencvenkilenc százalékában pontos. - olvasom fel a sorokat, aztán a jobb kezemmel megemelem a pohárkát, amibe az utasítás szerint bele kell pisilnem.
A műanyag pohárkát magam alá tolva, szót fogadok az utasításnak.
A következő lépés az , hogy a tesztcsíkot bele kell lógatni a pisibe, ezek után meg át kell tenni egy másik folyadékba, amit a csomaghoz adtak.
-Ha kék lesz, terhes vagy Nyuszi. - ugrál egyik lábáról a másikra izgatottan Justin. A nyugtalansága rám is rám ragad.
Mérni kezdjük az első öt percet, amíg a csík a pisiben van. Aztán türelmetlenségemben megfogom a fecnit, s a másik áttetsző folyadékba lógatom.
-Nem bírok innen elmenni. - rázom meg a fejemet, miután Justin a kezemért nyúl, hogy kimenjünk a nappaliba.
-Igazából én sem. - vallja be kuncogva, de én csak a vékony csíkot vizslatom mereven, várva, hogy milyen színre vált.
Ingerültségemben mégis elfordulok, mikor látom, hogy kezd felvenni valami színt.
-Milyen színű? - motyogom a kezeimet tördelve, s próbálom megnyugtatni a hasamat, ami egyre jobban görcsöl.
Hallom, amint Justin egyel távolabb lép tőlem, s lötyögő hangot hallatva, kiveszi a papírt.
Türelmetlenül megfordulok. A tesztcsík mindent kizáróan kék volt. Gyönyörű tengerkék. Semmivel sem összetéveszthető árnyalatú kék.
-Jesszuskám.- döbbenek le, de Justin abban a pillanatban felemel, s megpörget a karjába zárva.
-Gratulálok! - ordibál önkívületi állapotban. Valami rémes, keringőbe kezdünk, ami fel van gyorsítva. A halovány fürdőszobai fényben, két rettenetesen boldog , táncikáló, nevető fiatalt láthatnak, akik elmennek a ház előtt.
Csakhogy a sötét árnyak mindenhol ott vannak.Az emberek hisznek abban, hogyha lehunyják a szemüket, nem látják a rosszat. Reménykedünk abban, hogyha felnyitjuk, már nem is léteznek. Csak jót látunk.
De akármilyen rossz helyzetben vagyunk, a legrosszabb, amit tehetünk az, hogy semmit nem teszünk.
A jóknak félni soha nem lehet, mert a gonoszság, ha él, ha nem.. megtalálja a gyenge pontunkat. A védőburoknak sziklaszilárdnak kell lennie, hogy a gonoszság ne férkőzhessen hozzánk. A gonosz emberek mindig újabb és újabb fortélyokat eszelnek ki, hogy a végén ők nyerjenek.A gonosz soha nem lelhet békét, győzelmet arathat, de békét soha nem lel.
Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a rossz. Csakis rajtunk áll, hogy melyik énünket vesszük elő egy bizonyos pillanatban.
A csengetésre felkapjuk a fejünket, s abbahagyjuk a táncikálást...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)