35.rész! ("nemgyerek")

Az év minden napján úgy nézz a tükörbe, hogy az arc, aki visszanéz rád, egy napon azzá fog válni, amivé kell. Soha nem adhatja fel, nem futamodhat meg, harcol, és sohasem hátrál meg, bármi is jöjjön vele szembe. Lehet, hogy fájni fog, a világod is összetörhet, talán össze is fog  addig, amíg fel nem építed az igazit, azt, ami igazán a tiéd, amit neked szántak ott fenn.

Én magam is a hibáimból fejlődök. A mondás igaz: fájdalom nélkül nincs fejlődés. Maradéktalanul rólam szól az előző mondat.

Az idő elvben mindent megváltoztat. A gyakorlatiságot kell nézni az életben. Mert ez nem igaz.A tetteink változtatnak meg minket, azok hozzák a fejlődést, az előrehaladást az életünkben. Ha nem teszel semmit, nem változik semmi.

Az életünkben vannak olyan sebek, amelyeket semmi be nem gyógyíthat.Bizalom ,szerelem. Ezek csak szavak. Egy érzést nem lehet visszahozni egy emberbe, aztán belezárni. 

Az idő soha nem vár ránk. Az csak telik. Az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud. Én tudtam. Túlléptem a hibáimon, azon, hogy ki bántott. Túl rövid ahhoz, ez a pár tucat év, hogy elvesztegessem,saját magamat sajnáltatva.  

Új Deb, új mottó: Aki harcol veszíthet, aki viszont nem, már vesztett is! 

Hunyorogva nyitom ki a szememet. Homályosan látok. Az ágyam végében egy ismerős alak üldögél, engem mustrál.Körvonalai egyre jobban kirajzolódnak..

 Nem gondolkozom egy percre sem.. Azonnal felülök az ágyban - kicsit megszédülök ugyan- , s magamhoz szorítom a mogyoróbarna szemű fiút. Vállgödrébe fúrom a fejemet, közben a hajába túrok. Illata boldogsággal árasztja el egész testemet. Nyugodt szívem, feldübörög. Remegés fut végig a hátamon,  az egész gerincemen. Bátortalanul fonja körém a karjait. Nem mond semmit, csak ölel. Van, hogy szavak nélkül is értjük egymást.. ha szavakkal sem..Ott kezdődik a probléma!

-Elengedsz? - röhög fel, s próbál eltolni magától. Azonban rendíthetetlenül kapaszkodom belé. 

-Elengedhetlek. - hördülök fel a szememet forgatva, s lefejtem derekamról a karját. Vigyorogva néz rám, a szemei csillognak.

Pár pillanatig csendben ülünk egymást mellett. Nem nézek rá, ő sem rám.  Ennek ellenére a következő momentumban Justin rám veti magát. A kanapén eldőlve, kitapintom kockás hasát, izmos karját, amit csípőm köré fon. Incselkedve nézek rá. Nem tudja hová tenni a viselkedésemet - oké, magam sem - , de felajzottan  ráncolja a szemöldökét. Belepuszil a nyakamba, amitől rögtön felvihogok.

- A kanapémon nincs dugás! - csattan fel mögöttünk egy hang. Ki másé? Természetesen Ashley és Ryan állnak az ajtóban, szintén összefonódva.  Justin az ajkát nyaldosva leszáll rólam, hitetlenül mered a "játéka" elrontójára. Vagyis a szerelmespárra a bejáratnál.

- Megoldom a földön is, ha úgy tetszik. - morogja ellenségesen Justin, mire az arcán az én kezem csattan. Hopp! Meglepődöttségétől, azonnal az arcához kap. A turbékoló gerlepár mögöttünk, sikítva nevetni kezd. Justin értetlenül fogja az arcát.

-Ez mégis miért kaptam? 

-Tudtad, hogy a szarkazmus és a nyílt tuskóság között milyen kicsi a határ? Az hiszem átlépted. - jelentem ki vicsorogva. Nem tudom mi váltotta ki belőlem, de a következő pillanatban választ is kaptam a kérdésemre.

- Te meg tudtad, hogy az agresszió és Deborah között milyen aprócska a korlát? - csapja csípőre a kezét, s epés vigyor ül a száján. Tátott szájjal meredek rá.

-Ashley! Küldd el innen! - kiáltok rá a barátnőmre, aki épp a barátja szájában kutatott. Persze, nem fogorvosi beavatkozást végzett...

-El is küldhetne, de nem akarok elmenni. - húz magához Justin egy gyors mozdulattal. Lesütöm a szememet, próbálom elrejteni a szégyenkezésemet. - Akarlak. - súgja a fülembe, nekem meg az összes létező szőrszál feláll a karomon. 

- Van erre egy szebb kifejezés is. - mosolyodom el gúnyosan, karba font kézzel várom a varázsszót. 

-Kívánlak. - vonta fel a szemét, amolyan "Mit szólsz, ez jobb"?  stílusban, mire  felröhögök. Lassan hajolni kezd hozzám. Verdeső szívemmel próbálok a szájára gondolni. Azokra az édes ajkakra. 

Ám az emlékezetem cserben hagy. Nem ugrik be semmi kép vagy emlék, arról, ahogy csókol.

Gyengéden közelebb húz magához, én meg a karjába fészkelem magamat. Lehajol , ajkai óvatosan súrolják enyémet. Nem bírom ki, közelebb húzom magamhoz. Falni kezdjük egymást. Az érzésre új szó kell. Gyöngéd puszikkal árasztja el csupasz vállamat. 

Rá kell jönnöm.... Bennem a remény élt mindeddig. A szememben a tűz, amelyben a bizakodás lángjai csapkodtak ide-oda, elolthatatlan. 

-Ne kertelj! Meséld el, hogy volt... - kérem úgy harmadjára egy perc leforgása alatt. Az ágyamon kuporog. Szemeit szégyenkezve lesüti. Leülök mellé, s megigazítom az ágyamra fektetett rózsaszín lepedőt. 

-Biztos? - néz fel rám egy pillanatra, én meg mosolyogva bólogatok. Úgy is tudom az egészet. Kívánt egy lányt, s elhagyott engem..

-Ariana felhívott az emeletre, miszerint sürgős megbeszélnivalója van velem. Kissé gyanúsnak találtam, de aztán még is felmentem vele. - pislog óriásiakat Juju, a falra mered. - Azt mondta Scooter megkérte, hogy egy sorozat jelenetét velem gyakorolja be, mert valószínűleg benne leszek. Beleegyeztem. Elkezdte levenni az aprócska szoknyát, ami rajta volt, mielőtt viszont megkérdeztem volna miért teszi, válaszolt. A jelenetben meg kell hágnom. - bocsánatkérően rám pillant, én meg elgondolkozom, milyen furcsán hangzik a szájából a "hág" kifejezés. Hágni a kutya szokta a társát.

- Először nem találtam furcsának. Komoly, még szövegkönyv is volt nála. - nevet fel fagyosan, azzal folytatja. - Először "műsmároltunk", csakhogy kezdett átcsapni igaziba. Próbáltam eltolni magamtól, de mint valami pióca, a számra tapadt. Megkért, hogy feküdjünk fel az ágyra, mert a forgatókönyvben ez a következő. Kibaszott hülye voltam, megtettem. Felült az ágyékomra, úgy nyomta le a nyelvét a torkomon. - idegesen tördelni kezdi a kezét. Finom, puha markommal, megérintem az ő kicserepesedett,férfias kézfejét. Azonnal abbahagyja, hangja kicsivel nyugodtabb. 

- Amikor arra kért, hogy vegyem le a boxerem, utána kurvára bűzlött  a dologgal kapcsolatban valami. - mosolyogva elképzeltem, ahogy Ariana a kék Calvin Klein alsónadrágját rángatja le róla. - Nem tettem. Akkor nyitottál be - gondolom- , mikor elkezdte rólam leszedni. Visszafordult hozzám, láttam a tekintetében valamit. Lelöktem magamról, úgy ahogy voltam lerohantam a lépcsőn, ám már te nem voltál ott. Mindenkit hazazavartam. Ashley pár perccel utánad ment el, ő sem volt már ott..- a tenyerébe temeti az arcát. Nem tudok mit mondani erre, a hajába túrva magamhoz húzom.  A dekoltázsomra helyezi a tarkóját, eldőlünk az ágyban. 

-Azért sajnálom. - jelentem ki csendesen. Felkészülve a nagy poénomra, próbálom nem elröhögni magam.

-Mit? - csókol bele a tenyerembe. 

-Hogy nem élvezted Ariana-val. - kuncogok fel bárdolatlanul. Justin hümmögve néz fel rám.

-Most ki is a tahó? - nyújtja rám a nyelvét, mire megcsókolom.

Tudom, egy őrült vagyok. Mérgesnek kéne lennem. Nem szabadna megbocsájtanom. Mikor elhagyott, rémes dolgokat tettem. Most egy idiótának tűnök, aki visszarohant hozzá. Ez külsőség.

Belülről ragyogok. Megtudtam az igazságot, aminek mindennél jobban örülök. A pillangók visszaköltöztek a gyomromba, ami annyit jelent, szerelmes vagyok. Belé.

-Szeretsz még? - pillant fel rám, mire óvatos mosolyra húzom a számat.

-Lehetek  űberkirály romantikus? - vonom fel a szemöldökömet.

-Legyél. - egyezik bele kegyesen, én meg felkacagok.

-Mióta megláttalak, ugyanúgy szeretlek. - felelem. Justin lehunyt szemmel várta, hogy elhülyéskedjem, ehelyett egy komoly, és emellett igaz dolog szaladt ki a számon. 

-Frappáns válasz. - bólogat elégedetten, én meg hozzá hajolok. Nem tudom, hogy el akartam-e hallgattatni avagy hiányzott, hogy valaki szájon csókoljon.. ? 

Egyet elértem. Miután megcsókoltam Justint, nem érdekelte  a beszéd. Csak én.

-Leszbikus idióta! - mutat rám, majd' megpukkadva a nevetéstől Ryan. Ó, ne! A videó.

-Mit nézünk emberek? - hajol le Justin a két kobak közé a kanapéhoz. Ashley egy picit elfordítja a fejét, a szempár az enyémbe mered. Azt üzeni: Minden oké? Pici mosoly jelenik meg az arcomon.

-Te lesmároltad? - kerekedik el Justin szeme, mikor véget ér a videó. Izzó szemekkel fordulok Ashley felé, aki fütyörészve nézelődik. A galád. Most aztán úszom a levesben. Remélem paradicsom vagy ú gyümölcsleves. Azt hiszem, hogy elég rég látott a gyomrom ételt.

- Nézzetek olyan videót, ahol nem voltam spicces! - horkanok fel dühösen,  a fiúk meg értetlenül méregettek. A szemük alapján tudtam, mit gondolnak: Ez, berúgva? 

-Van, ahol karaokézunk, az viccesebb. - kapja ki Ryan kezéből a telót Ashley. A mobilból először halkan szól Katy Perry Wide a Wake-je, aztán Ryan a oldalsó gombokat nyomogatva a maximum hangerőre hangosítja. Szórakozottan figyelem a készüléket.

-Asszem' piásan jobb a hangod.- jelenti ki végül Justin, mikor a felvételnek vége. Egy emberként röhögünk fel. Ezt megkaptam.

-Biztosan vissza mennyek én veled? - tépelődöm a csomagjaimat vizslatva. A legnagyobb, kék bőröndön ülök, amit Justin próbál becipzározni, miközben ilyesmi hangokat hallat, mint például : "grr" vagy "chrhhr". 

-Ne szívass! - csap rá a bőröndre boldogan, mert - nagy munka árán- , de sikerült behúznia. A szeme viszont nem mosolyog, a félelmet és feszültséget látatok benne. 

-Nem szívatlak. - motyogom halkan. Justin leejti a táskát, ami a kezében van. Kételkedve rázza a fejét.

-Szeretsz? - kérdezem olyan halkan, hogy közelebb kell hozzám hajolnia, hogy biztosan meghallja.

-Igen. - válaszolja. Az apró ráncokat elnézve a homlokán, tudom, hogy próbál olvasni a sorok között.

-Igazából? Az emberek mostanság csak úgy odavágják ezt a szót. Nem jelent már semmit. Nem mondják elég hittel, így jelentését vesztette..- hebegem zavartan. Hatalmas mosoly ül ki az arcára. Megértett.

-Akkor kezdjük azzal, hogy visszanyerem a bizalmadat. - kacsint rám, még mindig ott ül az arcán a boldogság jele. Az ajkamba harapok, várom, hogy mit talál ki. - Akarod, hogy kiálljak a világ elé, megmondjam, hogy megcsaltalak, mégis visszafogadtál és mindennél jobban szeretlek? - állt elő az első ötletével. A mondat folytán fájdalomhullám söpör végig rajtam. Lábam megremeg.

-Scooter előbb  engedné meg, hogy mostantól chippendale legyél. - nyugtázom szárazon. Justin vigyorogva körözni kezd a csípőjével. Önkéntelenül elröhögöm magam.

-Hagyjuk. Ezt nem kapják meg. - pöckölöm meg a hasát, ő meg nevetve elkapja a csuklómat, magához húzva megcsókol.

-Mi lenne a chippendale számod?. - tolom el magamtól, mire előre-hátra kezdi ringatni a derekát. 

-Idióta. - csücsörítek, akár egy kiskacsa. Ismét a mellkasára von, és falni kezd.

Úgy kutatok a szájában, mintha új terepet vizsgálnék át. Ő is így tesz. Mind a ketten változtunk. Azt hiszem a kapcsolatunk, egyel magasabb lépcsőfokon áll.

-Deeeeeeeeeeeeb! - kiált fej a termetes méretű, barna bőrű férfi. Dübörgő léptekkel megáll előttem, és.. felemel. A hátát ütögetve, próbálom jelezni, hogy most már végre lerakhatna. 

-Kenny. - ölelem át kedvesen, mikor talajt érzek a lábam alatt. Kennynek a hasa közepéig érek. Körülbelül tíz centivel vagyok kisebb Justinnál. Tulajdonképpen egy törpe vagyok. 

Ez azért érdekes, mert a szüleim égimeszelők voltak. Lehetséges, hogy elcseréltek a kórházban. Nem érdekes.

-Anyáék? - tol félre finoman Justin, így Kenny ő rá néz le nagy mackószemeivel. 

-Egyedül vagyok. Houston-ban vannak,  Jeremy-nél. - biggyeszti le a száját Kenny, amitől rögtön olyan érzésem támad, mintha egy hatalmas, óriás plüssmedve lenne, akit meg kell vigasztalni.

-Ryan Ashleynel szedi szét az ágyat, anyámék pár ezer kilóméterre, Alfred otthon. - ereszt meg Justin egy féloldalas mosolyt. Megjegyzem, iszonyatosan, lélegzetelállítóan, űberelhetetlenül fantasztikusan jól áll neki.

-Ha azt akarod, hogy menjek el, csak egy szavadba kerül. - indul ki az ajtón duzzogva Kenny. Visszatartott nevetéssel konstatáltam, hogy azon az ajtón valahogy mindenki mérgében száguldozik kifelé.

- Desszertet kérek tejszínhabbal vagy eperfagyival. - ölel át hátulról Justin, közben ágyékát fenekemnek tolja. Megperdülök a tengelyem körül.

-Utálom az epret. - ajkam egyenes vonallá keskenyedik.  

-Én meg a csokit. - vonja meg a vállát, olyan nemtörődöm stílusban, amit nem tudok hová tenni.

-A desszert én vagyok? - öltöm ki a nyelvemet, erre incselkedve heherészni kezd.

-Ki más. - kezd el turkálni a zsebében. Vidáman előhalászik egy karikát a nadrágjából. Könnyek csurognak végig az arcomon.

-Másodjára is igen lesz a válasz? - térdel le elém, én meg próbálok felfelé pislogni. 

-Nem. - vigyorodom el.

-Mi az, hogy nem? - zavarodik össze Justin.

-Örökre igen lesz. - javítom ki az iménti tévedését. A fejét rázva, ráhúzza a bal gyűrűsujjamra az ékszert. 

-Asszony! Csináljunk valami kaját. - áll talpra egyhamar, de abban a pillanatban vissza is csücsül a fenekére. Akkorát taszítok rajta, hogy seggre esik.

-Ne nevezz így! - figyelmeztetem, ezek után kihúzza alólam a lábam, ezáltal azonnal rázuhanok. Egyáltalán nem bánja. Magához von, megcsókol. Aztán felrötyög, mikor hasam görcsös hangot hallatva, jelezte, hogy ideje valamit ennem.

-Most figyelj! - kérem Justin érdeklődését egy pillanatra. Leteszi a villáját a hófehér üvegtányér mellé, ami tele van bolognai spagettivel. 

Ha a főzési folyamatot látta volna bárki, kezet csókolt volna nekünk, hogy mennyire ügyesek vagyunk.

Kimért mozdulattal egy nagy adag spagettit tekerek a villámra, aztán elfordítom, s a villa hegyes végét kicsit meghúzva, Jusitnnak hajítom  a kaját. Váratlanul éri a támadás. 

-Ez övön aluli volt. - húzza összes a szemét, így úgy néz ki, mint valami távol-keleti nép egy tagja.

-Tudom, hogy szereted, ha kajával dobálnak.- bólogatok sértetten, de belül majd' ki pukkadok a nevetéstől.

-Nem fecsérelem az időt villára. - markol fel egy adag tésztát a tányérjáról, mire menekülni próbálok. A konyha felé veszem az irányt, ő meg utánam fut. 

A fiókot kirántom, s az első kezem ügyébe eső tárgyat- egy habverőt- tartok Justin felé.

-Justin Drew Bieber! - szólítom fel, ő meg komoly arccal várja, hogy folytassam. - Eszedbe se jusson.- hadonászom ide-oda a konyhai eszközzel. Justin lassan közeledni kezd felém. 

Egy óvatlan pillanatban, elkapja a kezemet, amiben a habverő van, s a hátam mögé csavarja.

-Utállak. - fröcsögöm, de Justint nem hatja meg a váratlan őszinteségi rohamom. Vihogva a fejemre csap a paradicsomszószos, tésztás kezével. A kaja lecsúszik a homlokomra, onnan meg nagy placcsanással földet ér.

-Nagyon utállak. - küldök felé egy haragos pillantást. Kaján mosollyal az arcán felhúzza a szemöldökét. 

-Igen? 

-Aha. - helyeselek. Legszívesebben a nyakába ugranék, s addig csókolnám, amíg van levegőnk.

Két dolog is az utamba áll. Egy: tiszta paradicsomos a fejem, neki is. Kettő:nincs kettő.

-Medencézünk? - támad remek ötlete. A hajamat fújogatva- ami szabadon lóg a szemembe-, gondolkodom el.

-Nem érdemled meg. - vonom meg a vállam közönyösen. 

- Nem-e? - a lehelete csiklandozza a nyakamat, ahogy rálehel.

A gardróbomban le-föl mászkálva keresem a kedvenc fürdőruhámat. Végül megakad a szemem egy hasonló, de kivágottabb fazonon. Szélesen elvigyorodom. 

Mielőtt kimennék a medencéhez, megállok a tükör előtt. Jó ideje nem néztem bele. Ennek ellenére, tetszik, amit a tükörben látok. A csokoládébarna hajam, selymesen omlik a vállamra- kivéve felül, ahol paradicsomos- ,  gombszemem, vidáman csillog,-arcom jó ideje nem látott semmiféle sminket, még is ragyog, széppé teszi a boldogság-, ajkaim nem cserepesek, teltek, dekoltázsomat jól kiemeli a fürdőruha v alakú kivágása, derekam egy félkörre hasonlít, fenekem még mindig nincs, de egészen kidomborodik, lábaim karcsúak. Igaz, Ashleynél a trauma hatására ledobtam legalább öt-hat kilót. 

-Piszkos lesz a medenszí. - huppanok le Justin bal térdére, miközben a francia akcentust próbálom utánozni.

Calvin Klein úszónadrágját igazgatva szól:

-Béna vagy a francia ejtésmódban. 

Döbbenten nézek rá.

-Vas te faire encule!- paskolgatom meg a fejét, ő meg kuncogva áll fel. Igen, a mondandóm rímel a " Csapd be!" mondatra.

-Megkérlek rá, hogy ne lökj be! - fordulok Justin felé, mikor próbálok lassan hozzászokni a víz hűs, egyben kellemes hőfokához. Amint kiszalad a számon a mondat, Justin nagyot taszajt rajtam, én meg a víz alá merülök. Nagyokat prüsszögve jövök fel.

-Utálom a vizet, és téged is! - kiabálok rá, mire döbbenten néz rám. Nem bírom tovább, a vízre csapok- az arcomba csap- , és elnevetem magamat.

-Kérem azt a dühös tekintet! - húzza elő a zsebéből Justin az iPhone-ját, s maga elé tartva várja.., hogy beálljak.

-Rólam? - szalad fel a szemöldököm, úgy a fölöttünk csoportosuló koromsötét égig. 

-A menyasszonyom vagy. - jegyzi meg Justin, én meg a a csípőmre csapom a kezemet, s vidáman mosolygok a kamerába. Hallom, ahogy a fényképező kattog.

-Jó lett?- szűröm át a fogaim közt, még mindig vigyorogva. Justin elismerően elfüttyenti magát.

-Kikapcsolom.

-Miért? - értetlenkedek azonnal, ő meg röhögcsélve a törölközőmre teszi a készülékét.

-Mert a világ leggyönyörűbb lányát túl sokan véleményezik és lájkolják.-  támasztja homlokát az enyémnek, mire elönt a pír.

- Végre visszakaptalak. - suttogja kábán. Felpattan a szeme ezek után, s szenvedélyes csókokkal áraszt el.

-Miért ittál? - kérdezi Justin felém fordulva. Először nem értem, mire céloz, de leesik.

-Tompított, itt legbelül. - emelem a mutatóujjamat a halántékomhoz. 

-Sajnálom.- suttogta megtörten. Elmosolyodom. Nem láttam még, mióta ismerem, ennyire őszintének. 

-Nem kell.

-Nem gyűrött a takaró. - kuncog, s a sötétben csak azt látom, hogy lehúzza magáról a takarót.

-Te szeretnéd, hogy gyűrött legyen. - értettem meg azonnal, hogy mire céloz.

Most először, én is, mint aktív résztvevő, fogok részt venni a szeretkezésben.

Justin ölelő karja közül, gyorsan kicsusszanok. A gardróbban, ami először a kezem ügyébe került, az a vörös bársonyköntösöm, így vidáman öltöm fel.

Nem tudok aludni. A  elmém, hamarabb rájött valamire, mind az agyam. A  Tudatalattim. Nem tetszett, hogy Austin és Ariana... annyira egyszerre érkezett meg. Mármint nem a buliba. Az életünkbe. Justinéba, az enyémbe.

Az agyam kattog. A lépcsőn cammogok lefelé, mikor eszembe jut egy sor Ariana egyik interjújából.

" ...Bármit megteszek, amit kér..." - idézem fel az újságban leírt sorokat. 

Kinyitom a hűtőt. Zavar a fény, ezért csak kikapom belőle a tejes dobozt, azzal egy bögrébe töltök belőle. A csészét berakom a mikróba, benne  a tejjel, az üres dobozt meg a kukába hajítom.

Valami itt nincs rendjén. Tovább töröm a fejemet. 

A mikró csipog kettőt, jelezve, hogy a meleg tejem elkészült.

Bevillan Austin egyik riportja is, a Bravo újságból.

"..Mindig hallgatok rá. De azért bírom, ha lehetnek saját döntéseim." - elevenítem fel az olvasottakat.

A számhoz emelem a bögrét, nagyot kortyolok belőle. A tej keserű, mikor eljut az íze a nyelvem azon pontjáig, ahol érzékelni tudja. Kell pár pillanat, amíg rájövök, hogy nem a tej keserű, a szám íze az.

Leülök a kanapéra. Nem hagy nyugodni a dolog, ismét filózni kezdek.

-Atyaisten! - tágul ki a szemem egy pillanat alatt, mikor leesik egy név, ami minden történet során ott lóg a levegőben.

Próbálok visszagondolni -hátha nem igaz-, arra, amit ma Justin mesélt.

"Azt mondta ,Scooter megkérte, hogy egy sorozat jelenetét velem gyakorolja be.."

Elképesztő erősséggel ver hasba a felismerés.

Scooter. Scooter neve zavar bele mindenbe..

Deb:)