29.rész! ("nemgyerek")

Justin ruhája:)

*1 héttel később*

Valaki elgondolkozott már az életen? Megfoganunk, aztán fejlődünk körbelül 270 napon át, megszületünk, felcseperedünk. Iskolába kerülünk, megházasodunk, gyerekeink lesznek, megöregedünk, s a Földnek ajándékozzuk lelkünket,  testünket. Ez az élet.

De, mi van ha, valaki máshogy fogja fel? Hogy, azért van itt, mert Isten adott neki egy ajándékot, hogy maradandó dolgok maradjanak saját magunk után. Hogy, az utókor, a következő generáció emlékezzen ránk. Ott legyünk mindenhol, a számítógépekben, könyvekben, az emlékekben, a történelemben. 

Minden lehetséges helyen. 

Szokták mondani,: egy ember addig él, ameddig emlékeznek rá! Mert, semmi sem lehetetlen!

Én nem vagyok sem Washington elnök, sem Nicole Kidman.Az emberek azért tisztelnek, kedvelnek, mert én vagyok. Örülök, hogy én, én lehetek. Nekem Isten nem olyan bónuszt adott, mint szuperképesség, avagy írói tudomány. Nekem egy angyalt adott, aki, bárhol vagyok is, mindig ott van a fejemben. Nekem adta  őt, Justint!

Justin az utolsó New Yorkban töltött éjszakát, egy hatalmas lefekvéssel akarta zárni. Amire, ugyancsak nehéz volt rávennie, de egy hét alatt ez az első. Ő meg fiúból van..

-Ne mondd, hogy nem volt jó!- dől ki mellettem, zihálva. 

A hajába túrva -szintén lihegve,-, átölelem. 

-Justin, kérlek! -  esdekelek, mert a nyakamhoz emelte száját, s olyan erővel kezdte szívni a nyakamat, hogy féltem, a végén  vámpírrá válik.

-Ne haragudj! - kapja el a fejét a nyakamról, s nyugtalanul nézi a nyakamon azt a helyet, amit az imént sanyargatott.

-Lila? - rebegtetem meg a pilláimat, Justin meg a száját elhúzva csóválja a fejét.

-Véraláfutásos..Remélem azért nem bánod. - áll fel az ágyról, s felhúzza az alsógatyáját. Hirtelen engem is zavarni kezdett, hogy én meztelenül ülök az ágyon, ezért magam köré tekerem a takarót.

-Most, be kéne vallanom, hogy az eddigi legjobb volt? - teszem fel a kérdést szarkasztikus hangsúllyal, ő meg lehajol hozzám, s a hajamra nyom egy puszit.

Az utolsó nap lévén, elmentünk még egyet a Central Parkba sétálni.

-Megtudnám szokni. - jelentem ki, Justin karjába karolva. 

-Ezt a piszok hideget, kösz nem! - hümmög mogorván, én meg a szememet forgatom. 

-Nincs is olyan hideg. - mondom magamban, de a következő lépésemnél, egy jégtócsán elcsúszom, és lőttek az érvelésemnek. Rettentő zimankós idő van.

-Fáj? - siet a segítségemre azonnal Justin, én meg a karjába kapaszkodva, hagyom, hogy felhúzzon.

-Tiszta lila leszek mindenhol. - panaszkodom, ő meg tudja, hogy nem csak a fenekemre, hanem a nyakamra is értettem.  Tovább csellengünk a mínusz fokokban.

Mivel Justinnak további eszmecserét folytattam a lila foltokról, magamon, felajánlotta, hogy megtorolhatom.

-Három alkalmad van, ha egyszer sem találsz el, én jövök! - kezd el hátrálni, én meg teniszlabda nagyságú hógolyókat gyúrok.

-Mehet? -kérdezem, s próbálom célba venni a hasát, vagy a jobb lábát. 

Értelemszerűen a golyó Justin lába mellett, a földön ér célba.

-Még kettő! - figyelmeztet, hogyha még kettőt elszúrok, eléggé nedves helyzetbe fogok  kerülni. Szó szerint.

Egy fiatal pár nevetve sétált el mellettünk.

-Nehogy leégj! - kötekedik Justin, én meg elhajítom a hógolyót. Nevetve nézi, amint leesik a földre, fél méterre tőle.

Az utolsó hógolyót is felemelem a hóból, s J fejét veszem célba. 

Karba tett kézzel, vigyorogva néz rám. Összeszűkült szemmel nézek vissza.

Elhajítom a hógolyót, ami eltalálta volna Justint, ha..Ha nem hajol el előle. És ha nem egy idős néni hátán landol. Azonnal a szám elé kapom a kezem. Az idős hölgy a férje kezét fogva, rettentő zabosan néz ránk. Azt követően megindulnak felénk.

Justin felröhög.

-Gyere, gyere, futás! - kiállt rám, majd a kezemet megragadva, rángatni a kezd a hóban. A torkom tüzel, s alig kapok levegőt. 

J vihogva hátranéz, a néni -jóval- lemaradva a bácsi után rohan, amaz meg az öklét rázva rendíthetetlenül utánunk.

-Erre gyere! - kurjant rám Justin, pedig pár centire állok tőle. Biztosan még ma beszakad a dobhártyám. 

Mögöttünk a bácsi, egyre jobban lemarad, s nehezen veszi a levegőt. 

Mi meg, -élve a fiatalok erejével-, kitartóan iszkolunk.

Elcsúszom a hóban,  magammal rántva Justint, mindketten a hóba dőlünk.

-Szerintem elég szívós a kisöreg. - mondja "ijedt" hangon Justin, majd felránt a hóból. Az említett, úgy tíz méterre van tőlünk. S rohan felénk , akár egy veszett kutya.

-Elnézést! - kiáltom oda neki, hátha felhagy az tébolyult üldözésünkkel. 

-És kellemes Ünnepeket! - egészíti ki a mondandómat Justin vidáman, aztán  nevetve tovább futunk. 

A férfi pár méterre van tőlünk, mikor szikrázó szemmel, összerogynak a térdei és elterül a hóban.

-Szerinted jól van? - kezdek aggodalmaskodni, de látom, hogy a férfi hatalmas levegőket vesz, de közben is nekünk ordibál. 

-Biztosan. - legyint Justin, amolyan " kit érdekel" stílusban, majd a kezemet fogva magához húz, és megcsókol. A lepkék hatalmas csapkodásba kezdenek a gyomromban, s már nem is fázom. Ez lehet, hogy a szerelemnek tudható be  , de lehet, hogy azért, mert a Central Park egyik végéből a másikba rohangáltunk. Ki tudja!?

-Azt hiszem, hogy menni kéne. - húzódik el tőlem Justin, s az elhivatott bácsira néz, akihez most ért oda a felesége. Megpróbálta felhúzni, de megcsúszott a jégen, s ráesett a nem kis darab nő, a pálcikavékony férjére. 

-Imádom a telet. - mondja Justin gonoszan, én meg egy marék havat összegyúrok, s a képébe dobom. Majd menekülni kezdek. Hihi.

-Olyan jó lenne itt tölteni az ünnepeket! - ábrándozom a bőröndömet ráncigálva a folyosón. Justin persze a kétszer ekkora táskáját, simán elbírja. 

-Majd egyszer itt fogjuk. - békít meg   az ígéretével. Persze csak azért mondta, hogy ne nyüstöljem tovább, de én megjegyeztem, amit mondott.

-Jó reggelt kívánunk Mr.Bieber és Ms. Greengras! - köszöntenek minket vidáman a recepción. Egy szőke ( egyszer kellene barnával viaskodnom, ah!)  lány van a recepciós pultnál, tőle kell kijelentkeznünk. Viháncolva veszi el a kulcsokat Justintól, aki észre sem vesz semmit az egészből. Összeráncolt szemöldökkel nézek a lányra, aki azonnal stílust vált, amint meglátja, hogyan nézek rá. A száját rágva elidőzött rajtam a tekintete, majd az összekulcsolt kezünkön. Végül, egészen normálisan szép ünnepeket kívánt.  

A külsőmben semmi érdekes nem volt, úgy egyébként. Egy fekete jegging-set viseltem, szénfekete magassarkú csizmát, fekete  kabátot, egy szintén fekete sálat és egy fekete kötött sapit, barna bojttal a tetején. 

Justin meg.. Na, ő az egyetlen, aki egy teljesen átlagos cuccban is, lélegzetelállítóan tud festeni. Fekete térd alattig érő  kabátot viselt, kék farmert, és egy téli világoskék Supra-cipőt, végül megspékelte a szettjét egy fekete napszemcsivel is.

Deb ruhája:)

Feketeözvegynek öltöztünk, vagy kémnek. Kinek, hogy tetszik.

Egy londiner segít bepakolni a taxiba a cuccainkat, majd ő is elköszön tőlünk , s tovább fagyoskodik a hotel előtt. Justin a kezemet szorongatva magyaráz a sofőrnek, hogy hová megyünk. Magángéppel haza.

Amint felszállunk az ismerős illatú és kinézetű gépre, ledobom magamat a középen lévő széksor egyik ülésére. Azonnal lehúzom a lábamról a magassarkút, s az extra puha és meleg zoknit húzok fel. Justin gyorsan felhívja Pattie-t, hogy most indulunk haza, majd beül mellém, az ablakhoz. A lábamat felhúzva, befészkelem magamat a karjába. Egy puszit nyom a homlokomra, majd a fejemre dönti a sajátját. A gép meg lassan emelkedni kezd.

-Édes otthon! - hallom meg Justin álmoskás hangját, aztán felnyitom a szemeimet. A nap már kelet felé vándorolt, tudatva velünk, hogy délután van.

-Mennyi az idő? - dörzsölöm meg a szememet,  nyakkörzéseket végzek, mert kissé beállt a nyakam.

-Fél négy múlt. - ásít akkorát Jusint, hogy azt hiszem, hogy bekap.

Ennyi az idő? Jézusom. A gép nagy puffanással, leereszkedett a betonra, jelezve, hogy megérkeztünk.

A cipőmbe belebújva, csoszogtam végig a kijárati ajtóhoz. 

-Baby, itt hagytad a telódat! - emeli fel a Justin a fehér készüléket az ülőhelyemről. Én meg visszacsoszogtam érte.:D

A repülőről leszállva, azonnal érzem a klímaváltozást.A bőröm könyörög, hogy szabaduljak meg a fekete kabátomtól. Justin ugyancsak így tesz.

-Érjünk már haza!- hisztiztem a kocsiba ülve,mint egy ovis. Justin meg  meghökkenve nézett rám. Ahogy Mr. Marceus is.Meg mindenki. 

-Úúú! - dobódom fel, mert meglátok egy benzinkutat, az út szélén. A hasam egy fél órája korgott, azóta zenél. Mr. Marceus vonakodva lekanyarodik, majd leállítja a motort a parkolóban.

-Sean?- kukucskál vissza Justin az ablakon, miután kiszállt. 

-Sajtosat.- vigyorodik el a sofőr, akinek ezek szerint a teljes neve Sean Marceus. 

Justin azonnal a kész szendvicsekhez lép, én meg körbe sétálok a boltban  és nézelődöm.

A telefontokokhoz lépve, azonnal kiszúrom, hogy melyik kell nekem.

-Találtál valamit? - áll meg mögöttem Justin, én meg kacagva feltartom a telefontokot, amin ő van. Vigyorogva lesüti a szemét, majd a kasszához siet. S önelégült mosollyal köszönöm meg, mikor kilépünk az üzletből, és a kezembe nyomja.

Örömmel veszik tudomásul, hogy végre - az út további részén- csendben leszek. Kaptam Mars csokit meg telefontokot. Az utóbbit azonnal feltettem a készülékemre. Mr. Marceus rám nézve, nevetésben tört ki. De miután Juss, szúrós pillantással illette, azonnal disztingvál.

-Add ide a telefonodat! - nyújtom előre a karomat, az anyósülésre, Justin meg értetlenül a kezembe nyomja az övét.

Azonnal leesik neki, hogy mit akarok, s a fejét fogva néz rám.

-Sean! Őrült a barátnőm. - mutat rám nevetve , 'Sean" meg a visszapillantóba pillantva elmosolyodik.

Van selfiem, Justin Bieber-tokkal a telefonomon.

Deb tokja:)

-De szépen fel van díszítve! - kiálltok fel, amint meglátom a házat. Az egész ki lett világítva, fényfüzérekkel, amelyek a szivárvány minden színében világítanak. Egy óriási műhóember várakozik a télre a ház előtt, az ajtón egy karácsonyi koszorú áll, melyen az "Üdvözlünk itthon!" felirat olvasható.

- December negyedikén? Nem csoda. - emeli ki Justin a csomagokat a kocsiból. 

Mr. Marceus-tól elköszönve, bemegyünk a házba. Síri csönd volt. Abban a pillanatban, mikor meg akarom kérdezni Justintól, hogy hol vannak a többiek, a nappaliból  nagy sokadalom özönlik felénk, azt kántálva, hogy "Üdv itthon!". 

-Ryan! - kiált  fel Justin, s azonnal az említett személy felé veszi az irányt. Mosolyogva nézem Ryan Butlert, eddig még nem láttam őt, viszont rengeteget hallottam róla.

Engem addig a többiek üdvözölnek. Pattie, Jeremy, Jaxon,Jazzy, Kenny ( ő mindig felemel), Alfred, Ryan, Ashley és Vanessa Hudgens. Utóbbi annyira meglepett, hogy leesett állal tűröm, hogy mindenki megöleljen, puszit adjon.

-Milyen volt az út, jó volt?- kérdezi Pattie, átkarolva engem, s visszafordul egy pillanatra,  Jeremynek mutogat a mutatóujjával a bőröndömre. Amaz meg morcosan kezdi húzni.

-Deb! - kiált ki nekem Justin a nappaliból. Mindenki ott ül, csak én gyorsan elszaladtam kezet mosni. Mosolyogva teszem le az asztalra a felvágott fahéjas pitét. Jeremy és Ryan rögtön lecsapnak rá. Nem akartam Justint és Ryan-t megzavarni, de Juss odahívott.

-Ő az, akiről annyi retteneteset hallottál! - mutat rám Justin, én meg megpöckölve az orrát, lehajolok hozzá, hogy meg tudjon csókolni.  

Persze, ezek után rendesen bemutatkozunk, majd mikor Justin kiment mosdóba, elfoglalva a helyét ,tovább csacsogtam Ryannel, aki úgy tűnt, nem bánja.

-Elfoglaltad a helyem!- "háborodik" fel Justin. Rögvest felpattanok, s miután leült, ráhuppanok a térdére. Ő meg lazán magához húz, s ráérősen megcsókol. Nem is zavartatja magát, egy idő után én sem.

-Srácok, úgy néztetek ki New Yorkban, mikor jöttetek haza, mint Edward meg Bella a Twilightban. - néz fel Ryan a telefonjából, minket meg nagyon kedvesen mindenki kiröhög.

-És, ezt te pontosan honnan is tudod, hogy hogy néznek ki ők? - vágja rá kapásból Justin. Ryan akart égetni, de ő égett. Ez vicces.

Mosolyogva nézek körbe a családomon. A Karácsony hangulata itt van a levegőben. Szeretet, szerelem, boldogság.