36.rész! ("nemgyerek")

Akkor nincs az emberben félelem, ha várja, hogy elárulják. Igazán rettenetes az, mikor az árulás váratlanul jön. Előjel nélkül, fel sem készülünk rá, hogy akár egy barátunk, szerettünk árulásának fő célpontjai leszünk.

Túl hamar túlléptem Justin hűtlenségén, és simán belesétáltam egy másikba. 

Az árulás megöli az ártatlanságot, ahogy féltve őrzött titkainkat is.

Túl hamar hinni kezdünk a saját fajtánkban. Pedig mi magunk, - emberek-, áruljuk el legtöbbször egymást.A tárgyak,mint például egy telefon, soha nem csapnak be minket, hazudnak nekünk.Ha nem akarok becsapott lenni, meg kell tanulnom becsapni.

Ám, itt merül fel a kérdés. Mi undorítóbb annál, hogy valakit úgy csapsz be, hogy az még csak nem is kérdez semmit?Feltétel nélkül megbízik benned?

Scooterben túl sok volt az - ellenem szóló- bosszúvágy, legyőzte a józan eszét. 

Ő, azt az elvet vallotta, hogy aki árt neki, tüntesse el. Engem kellett eltüntetnie.

Újabbat kortyolok a langyos tejből. Majd még egyet. Mire a bögre aljára érek, eléggé kihűl, hogy rendesen érezzem az ízét. Mi ilyen furcsa a zamatán?Belekukucskálok a bögrémbe, a hófehér tej ide-oda lötyög benne. Ismét nagyot szürcsölök a tejből. Fujj! Ez biztosan romlott. Azonnal a konyhába pattanok, s a mosogatóba köpöm a tejet. Émelyegni kezdek a konyhában lévő szagoktól. Kinyitom a nappaliban lévő hatalmas ablakot, hagyom, hogy megborzongasson a friss, hűvös levegő. A madarak csicseregnek, a hatalmas tölgyfán gubbasztva.
Lehet, hogy azért, mert összesen négy órát aludtam, de nagyon kimerültnek érzem magamat. 
Két alternatíván gondolkozom el. Egy: ha felmegyek, biztosan felkeltem Justint. Ám, nem akarom, hogy ilyen ramaty állapotban lásson. Kettő: lefekszem a kanapéra, s csöndesen szenvedek. Mindenképp a második mellett döntök.
A heverőn elnyúlva, hosszú és mély álomba merülök. 

Mikor újra kinyitom a szememet, a nap magasan jár az égen. Ezek szerint már dél is elmúlt. Justin a karjába vett, s  valami béna sorozat hatszázadik részén kuncog. 
Hirtelen azonban, fájdalom facsarja meg a gyomromat, mint mikor egy embert gyomorszájon vágnak.
-Engedj!- kelek fel gyorsan, lefejtve magamról az ölelő karokat. 
Értetlenül néz rám, de automatikusan elenged.
A jobb kezemet a szám elé kapom, úgy rohanok a mosdó felé. A szemem sarkából látom, hogy Justin utánam lohol. A wc fülé hajolva, sugárba kezdek hányni.
Justin a hajamat hátrafogva, próbál segíteni. Annyira rettenetesen érzem magam, hogy nem is törődöm azzal, hogy itt van velem. 
Nyöszörögve leülök a hideg padlóra, s az arcomat a wc csészéjének döntöm.
-Deb? - méreget Justin feszülten, s leguggol hozzám, hogy egy magasságban legyen a szemünk.
-Rossz volt a tej. - motyogom, s összeszorított szájjal, a hasam köré font karommal, várom, hogy végre enyhüljön a gyomorfacsaró görcs.
-Elvigyelek orvoshoz? - kapja elő a telefonját a Calvin Klein boxere zsebéből, s az érintőképernyőn ide-oda kezdi húzogatni a mutatóujját.
-Ne! - ellenkezem, s egy mosolyt erőltetek az arcomra. Kétkedő pillantással illet, aztán visszacsúsztatja a készülékét a zsebébe.
-Biztosan..- kezd bele a kérdésébe, de tudom mit akar kérdezni, ezért a mondatába vágok.
-Jól vagyok. - mosolyodom el, s megkapaszkodom a bal kezében, amit nekem nyújt. Felhúz, ezek után a mellkasára von. Nem érdekli, hogy előbb hánytam, sem a szám iszonytatóan büdös szaga. Csak ölel.
Meg is feledkezem egy pillanatra Scooter-ről. 

Ragaszkodik hozzá, hogy estig ne egyek semmit, s egy óriási pohár vizet a kezembe nyom. Miután nem hányom ki, kitaláljuk, hogy menjünk ki - elvégre tavasz van- a medencébe. A gardróbomban azonnal megtalálom a tengerkék bikinimet. A melltartópánttal egy darabig elbajlódom, mikor sikerül bekapcsolni. Mielőtt kilépnék a szobából, gyors pillantást vetek a kinézetemre. A változás..szemmel látható. A csokoládébarna hajam, fényesen omlik a vállamra, a szemeim vidáman csillognak, a dekoltázsom ugyanolyan... viszont. A csípőm homokóra formában, kikerekedett, a fenekem jóval formásabb, mint eddig, azt a pár kilót, amit Ashleynel leadtam, most visszaszedtem. Jobban nézek ki, mint valaha.
-Mi tartott ennyi ideig, baba? - vonja fel a szemöldökét Justin, a medencébe csobbanva. A klóros víz, nyomban rám fröccsen. Nevetve ugrok arrébb.
-Jövöök!- figyelmeztetem vidáman, s az orromat befogva, a medencébe ugrok. A víz szinte meg sem moccan,mikor becsapódom, kisebb hullámokat ver a medence falán.
A hűvös víz megcsiklandozza a bőrömet, vizes hajam a derekam közepéig ér le.
Justin hátulról átkarol, adrenalintól izzó teste, átmelegíti az én csöpp,hűs testemet.
-Megtudnám szokni. - dünnyögi lágyan, miközben eldőlünk a vízben. Prüszkölve nyomom fel magamat a medence aljáról, s bosszúsan nézek, a rám - iszonyú huncutul-, meredő csokibarna szempárra.
-Ez mégis mire volt jó? -értetlenkedem. A vállát megvonva vigyorog.
Azonban a választ már nem kaphattam meg a kérdésemre, mert ismét erős fájdalom hasít a gyomromba. Akárcsak délelőtt.
A medence lépcsője felé rohanva, bal kezemet a számra tapasztva, sietek a konyha felé. Tudom, esélyem sincs a mosdóba beérni.
Justin megint csak utánam lohol. A kagylóba hajolva, érzem, ahogy feljön a folyékony hányadék a hasamból. 
Justin fölém hajolva, a hajamat hátrafogva, aggódva méreget.
-El kell vigyelek orvoshoz. - szögezi le, mikor befejezem a rókázást. 
-Nem! - kezdek ellenkezni azonnal. Nagyot nyelek, a szám íze rémes.- Csak engedj, fogat kell mosnom. - tolom félre.
Utánam lépked.
-Maradj itt!- mosolyodom el kedvesen, s a fotelre mutatok, ahol megy még a sorozata. Aggódva, a tévé és én köztem kapkodja a fejét, végül leül.

Gyors gargalizálással, kiöblítem a számat.A neszeszeremben turkálva, olyan létfontosságú dolog után kutatok, amire szükségem van. 
Hosszas keresgélés után, meg is találom a Daedalon-t.
Kettőt pattintok ki a csomagolásból, s a számba dobom őket. A csap fölé hajolok, s tetemes méretű víz mennyiséget folyatok a számba. Nagyokat nyelek, s a tabletták lecsusszannak a nyelőcsövemen.
Elkezdek visszapakolni a kis,piros táskába. Azonban, mielőtt becipzároztam volna, megakad a szemem egy rózsaszín zacskón. Megfeledkezem mindenről, csak azt bámulom.
Számolni kezdek. Egyszer, aztán még egyszer.
Három hete voltunk együtt, mielőtt Ariana közbe jött volna. Próbálom visszaidézni, de sokkol a felismerés. Aznap nem volt elég esemény utáni gyógyszerem, Justin azt mondta, úgysem lesz semmit, nyugodjak meg. 
Szaggatottan veszem a levegőt.  Na jó, igazából, próbálok levegőt venni.
A kopogásra összerezzenek.
-Megint? - néz végig rajtam, ahogy a neszeszerem előtt térdelek,  merev tekintettel bámulva a betétes dobozt.
-Három hete voltunk utoljára együtt...mikor ... Ariana? - kérdezem fojtott hangon. Leguggol mellém, látja, hogy valami nem stimmel velem.
-Három és fél hete. - bólogat, látom rajta, hogy kattog az agya, próbál megérteni.
-Uramisten! - rogyok az ölébe, ő meg velem együtt hátraesik a hideg, márványpadlóra.
-Deb, mi a baj? - helyezi a kezét a homlokomra, amin csillog az izzadtság.
-Jesszuskám, jesszuskám!Az álmok,annyit bőgök, a sok kaja.. meg a piálásom.Ajjaj! Nem ételmérgezésem van. -sorolom fel az elmúlt héten történt különös ügyeimet, s ledöbbenek a mondanivalójukon.
-Még mindig nem értem. - vallja be a száját rágcsálva.
A hasamhoz kapom a kezemet, megsimítom. Lehajtott fejjel, mosolyogva kezdek suttogni.:
-Justin. Azt hiszem, hogy terhes vagyok.

-Szép estét! - köszönök el vidáman, a pult mögött álló, eszelősen vigyorgó idős asszonytól. Justin meg én is annyira izgatottak lettünk, hogy úgy, ahogy voltunk -persze nem fürdőruhában-, de elrohantunk az ügyeletes patikába.
Vasárnap, New Jersey-ben ez az egyetlen gyógyszertár, ami nyitva van és a közelben is van.
A vörös keresztet ábrázoló zacskót  próbálom minél jobban a pólóm alá rejteni, mert egy fekete furgon parkol a bolt előtt. A fényképezőgépek kattogását, egészen a kocsinkig el lehet hallani, ami körbelül hat méterre áll tőle.
Hat perccel később -lerázva a paparazzikat,akik este fél tízkor is fantasztikusan végezték a munkájukat. Pff.-, a mosdóban állva, a csap szélére kipakolom a 10 dollár 99 centes terhestesztet.
A használati utasítást előhalászom, aztán hangosan kezdem olvasni.
-Az esetek kilencvenkilenc százalékában pontos. - olvasom fel a sorokat, aztán a jobb kezemmel megemelem a pohárkát, amibe az utasítás szerint bele kell pisilnem.
A műanyag pohárkát magam alá tolva, szót fogadok az utasításnak.
A következő lépés az , hogy a tesztcsíkot bele kell lógatni a pisibe, ezek után meg át kell tenni egy másik folyadékba, amit a csomaghoz adtak.
-Ha kék lesz, terhes vagy Nyuszi. - ugrál egyik lábáról a másikra izgatottan Justin. A nyugtalansága rám is rám ragad.
Mérni kezdjük az első öt percet, amíg a csík a pisiben van. Aztán türelmetlenségemben megfogom a fecnit, s a másik áttetsző folyadékba lógatom.
-Nem bírok innen elmenni. - rázom meg a fejemet, miután Justin a kezemért nyúl, hogy kimenjünk a nappaliba.
-Igazából én sem. - vallja be kuncogva, de én csak a vékony csíkot vizslatom  mereven, várva, hogy milyen színre vált.
Ingerültségemben mégis elfordulok, mikor látom, hogy kezd felvenni valami színt.
-Milyen színű? - motyogom a kezeimet tördelve, s próbálom megnyugtatni a hasamat, ami egyre jobban görcsöl.
Hallom, amint Justin egyel távolabb lép tőlem, s lötyögő hangot hallatva, kiveszi a papírt. 
Türelmetlenül megfordulok. A tesztcsík mindent kizáróan kék volt. Gyönyörű tengerkék. Semmivel sem összetéveszthető árnyalatú kék.
-Jesszuskám.- döbbenek le, de Justin abban a pillanatban felemel, s megpörget a karjába zárva. 
-Gratulálok! - ordibál önkívületi állapotban. Valami rémes, keringőbe kezdünk, ami fel van gyorsítva. A halovány fürdőszobai fényben, két rettenetesen boldog , táncikáló, nevető  fiatalt láthatnak, akik elmennek a ház előtt.

Csakhogy a sötét árnyak mindenhol ott vannak.Az emberek hisznek abban, hogyha lehunyják a szemüket, nem látják a rosszat. Reménykedünk abban, hogyha felnyitjuk, már nem is léteznek. Csak jót látunk. 
De akármilyen rossz helyzetben vagyunk, a legrosszabb, amit tehetünk az, hogy semmit nem teszünk.
A jóknak félni soha nem lehet, mert a gonoszság, ha él, ha nem.. megtalálja a gyenge pontunkat. A védőburoknak sziklaszilárdnak kell lennie, hogy a gonoszság ne férkőzhessen hozzánk. A gonosz emberek mindig újabb és újabb fortélyokat eszelnek ki, hogy a végén ők nyerjenek.A gonosz soha nem lelhet békét, győzelmet arathat, de békét soha nem lel. 
Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a rossz. Csakis rajtunk áll, hogy melyik énünket vesszük elő egy bizonyos pillanatban.
A csengetésre felkapjuk a fejünket, s abbahagyjuk a táncikálást...