Reggel, mikor Vanessa öltöztetett, elkaptam Kenny egyik mondatát, amit Justinnak mondott. Valami olyasmi volt, hogy már másképpen érzi-e magát?
Féltem, hogy Justin meglátja a képzeletbeli villanykörtét, ami felgyulladt a fejem felett, de már az utat nézte.
Tudhattam volna, március elseje. Persze! Justin Biebernek ma van a tizennyolcadik születésnapja!
De meg sem szólaltam. Mögöttünk kettővel jött Kenny.. meg még két biztonsági őr. Szuper napnak nézünk elibe!
Még gondolkodom azon is, hogy hogy jutottunk ki ilyen könnyen a kapun, hiszen ma 18 éves! Aztán visszagondolok, és rájövök, hogy egy titkos sövénykapun mentünk ki.
Az út elég hosszú, már vagy két órája egyfolytában megyünk. Én úgy teszek mintha aludnék, és mintha nem venném észre, hogy Justin percenként néz.
Megérintek egy szivárványt. Érdekes a tapintása, mint egy gumikesztyűnek. A semmiben állok. A húgommal, Sierra-val együtt. Amint meglátom, odarohanok hozzá. Megakarom kérdezni, hogy apáék jól vannak-e, és hogy ő is. De nem jön ki a hang a torkomon.Ő is tátog valamit. Talán azt, hogy "edd", vagy "vedd".De nem hallom.Inkább belekapaszkodom és megölelem, de után csak a sötétet látom, próbálok belekapaszkodni.Az álmomba.
-Deeeb!-dörzsölgeti a hátamat Justin, amitől libabőrös leszek. Most, hogy közelebb hajolt hozzám, (átjött az én oldalamra keltegetni) érzem az illatát. Olyan volt, mint a koriander illata.
-Hm? - nézek rá totál kómás fejjel. Ezek szerint ezért kellett ilyen korán indulni ebédelni, elkezdett sötétedni.
-Itt vagyunk!-mutat a háta mögé, látom Kenny-t, meg sok-sok lányt, de csendben várakoznak, gondolom minket figyelnek.
-Jövök. - nyögöm ki végül, mert nem tudom mit kéne mondanom. Justin elmosolyodik és nekem nyújtja a bal kezét. Gondolkodás nélkül megfogom, majd hagyom, hogy kihúzzon az autóból.
Justin a derekamra helyezte a karját, nekem meg kihagyott a légzésem. De úgy láttam, annak a húsz-harminc rajongónak is , aki odagyűlt hozzánk.
Kenny jobb oldalról védelmezően mellém állt, én meg biccentettem neki. Visongva kívántak Justinnak boldog születésnapot és a nyakába ugrottak, egy kép erejéig. Elvette a rajongóitól a telefonjukat, képeket csinált velük, autogrammot osztogatott.
Pár perccel később Juss is csatlakozott hozzánk. Nagy meglepetésemre az étterem elegáns volt, tele volt felnőttekkel, vagy estebédelő családokkal. De a családokból nem volt sok.
-Akkor hármas pluszplusz a kód, ha van valami!-mondta Kenny Justinnak, aki már ment is volna a pincérhez. -Ünnepeljetek aztán! - kacsintott ránk, de Justin mérgesen nézett ránk, ő meg beült egy sarokban lévő asztalhoz.
A szívem meg -megremegett , féltem, hogy kidobom a taccsot.
-Jó estét Uram, Kisasszony! - köszöntött minket,egy ötvenes éveiben járó pincér.
-Jó estét! A 21-es van lefoglalva fél ötre! -mondja Justin.
A pincér begépeli a számítógépbe az adatokat, majd így szól:
-Kellemes Estét, és boldog születésnapot Mr. Bieber!
Majdnem elnevetem magam, hogy ennyire bolondnak hisznek a többiek, de csak óvatosan elmosolyodom.
Justin meg természetesen idegesen néz a pincérre.
Egy lifthez képünk, nem szokványos lift. Teljesen átlátszó. Még soha nem láttam ilyen, először félek is bele lépni, de Justin segítségképpen a derekamnál fogva behúz a liftbe.
Megnyomja a hármas gombot, és már megyünk is felfelé. Rémlik, hogy tanultuk jó pár éve fizikából, hogy mikor lefelé megyünk a lifttel egy másodpercig súlytalanok vagyunk. Igaz, felfelé mentünk, de sebaj!
A harmadik szinten egy ajtó van csak. Szemben a lifttel. A gyomrom is liftezni kezd, a tüdőm mintha gázzal telne meg, szinte fuldokolni kezdek.
-Jó estét kívánok! - nyitja ki a kétszárnyú ajtót egy pincér. Justin csak biccent.
A terem nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Egy asztal van a közepén.Gyönyörű óarany színű a szék, az asztal és a teríték is.
A terem tele van ablakokkal. Sok-sok ablakkal. Erről eszembe jut Olaszország, mikor nyolc évesen elmentem anyával. Az ablakok a tengerpartra néznek, ami gyönyörűen kivan világítva lámpásokkal. Különös módon senki nincs a tengerparton, pedig fél öt van.
-Hogy tetszik? - kérdezi Justin halkan, a hátam mögött állva.
-Meseszép.- felelem nevetve, majd közelebb lépek az ablakhoz. A tenger hullámzik, de csak picit. A homok a lámpások miatt fehérnek tűnik.
Végül ellököm magam az ablaktól és elpirulva hagyom, hogy Justin kihúzza nekem a széket. Eddig éhes voltam, de remeg a gyomrom, és a tüdőmben lévő levegő néha kiszökik.
Kopognak az ajtón.
Egy pincér jön be, és letesz elénk két étlapot:
-Tudom ajánlani a mai speciális milánóit és ma van egy olasz-oldalunk is. A tizenhatodik oldalon található!
Majd kimegy.
Tudtam, hogy Justin miatt van az egész olasz-oldal.. meg minden. Viszont tudtam, hogy a lámpások nem miatta, hanem miattam vannak. Lefoglaltatta az egész partot és kivilágíttatta lámpásokkal.
-Megvan, hogy mit szeretnél? - kérdezi kedves mosollyal Justin, valószínűleg a teljes eszmecserémet látta, amit a fejemben vittem véghez.
-Spenótos Gnocchi-t! - mondom ki teljesen nyugodtan. Neki kimerem mondani.
Szerencsére meg sem remegett a hangom, pedig belül szétestem. Nagyon félek. Sohaaaaa nem voltam még így, együtt fiúval. Nem, hogy egy hírességgel. De megpróbálom nem úgy kezelni.
-Rendben.- mosolyodik el Justin. Előveszi a hiperszuper telefonját, és irkál valamit, majd elteszi.
Furán méregetem.
-Így rendeltem.- magyarázza lassan, mintha fogyatékos volnék.
Érzem, hogy izzad a tenyerem, de kibukik belőlem:
-Boldog születésnapot Justin!
Mintha egy titkot mondtam volna ki, a szám elé kapom a kezemet.
Justin röhögcsélve néz rám.:
-Köszönöm Deb!
Lágyan elmosolyodom, és megint csak olyat mondok, amire se ő, sem én nem számítottunk.
-Énekelj!
Döbbenten néz rám.
-Itt?
Csak bólintok, mert nem vagyok biztos a hangomban.
-"No no
Don't need these other pretty faces
Like I need you
And when your mine in the world
There's gonna be one less lonely girl
I’m coming for you
One less lonely girl
I’m coming for you
One less lonely girl
I’m coming for you
One less lonely girl
There's gonna be one less lonely girl".
Ámultan figyelem, el is veszek benne. A hangjában. Abban, hogy menyire tiszta. És gyönyörű.
-Köszönöm!-lehelem lehunyt szemmel. Az egészt dalt így hallgattam végig.Olyan volt, mint egy álom.Ami nem is velem történik meg.
Pár perc múlva megjött a vacsoránk. Gondolom a konyhán egymáson tapostak át, hogy nekünk minél hamarabb készen legyen az ételünk.
-Jó étvágyat kívánunk!- tette le elénk a gőzölgő tányért a pincér.
Majd kiment, és becsukta az ajtót.
Justin szeme egy ideig rajtam időzött.
-Mi a kedvenc színed? -kérdezte tőlem tök váratlanul. Elkezdek a kajámban turkálni, és fel sem nézek, mikor válaszolok.
-A smaragzöld.És neked?
-A lila, de mostanában az arany is tetszik.- feleli.Ismét kiszorul a levegő a tüdőmből, mikor a szemembe néz. Ha sokáig folytatja ,megfogok fulladni.
Deborah! Ő csak egy átlagos fiú!Viselkedj úgy!Szólt rám egy eléggé ijesztő hang a fejemben. De megszólalt egy másik is: Ez nem igaz! A világ legkülönlegesebb fiúja ül veled szemben! Ne viselkedj vele közönségesen!
Justin a makarónija felénél járt, mikor felnézett rám.
-Figyelj! Én szeretnék rólad több dolgot megtudni... a gyógyulásod érdekében! - mondta, majd hozzátette gyorsan, hogy a gyógyulásom érdekében.
-Oké. Mit szeretnél? - egyeztem bele, de a "tudni-t" lefelejtettem a kérdésem végéről.
-Legyen az, hogy kérdezek te meg igennel, avagy nemmel válaszolsz! - dőlt hátra a székén, engem vizslatott.
Bólintottam.
-A szüleid öt éve haltak meg?- tette fel az első kérdést, ami a szívemig hatolt.
-I-i-igen.
-A nagymamád vitt be az árvaházba?-tette fel a következőt. Nekem meg könny szökött a szemembe, eszembe jutott, hogy mondta el, hogy meg kell tennie, nem tud mást tenni, félt, nagyon félt.
-Igen. - szipogtam.
-Miért?
-Igen, vagy nem.- hümmögök az orrom alatt.- Nem tudott volna ételt venni, se gyógyszereket nekem, semmit sem.
-Nem volt más választása? - kérdezi kissé ingerülten.
-Nem, mindenkim meghalt. Ő volt csak. Senkim nincs. De legalább én élek. - nevetek fel, de semmi boldogság nincs a hangomban, csak szomorúság.
-Nagyon sajnálom.
-Ne! Nem kell. Így kellett ezek szerint lennie. - kezdtem el tiltakozni.
Látta már rajtam, hogy degeszre ettem magamat fél tál kajával, mialatt ő benyomott egy egészet.
-Együnk esetleg desszertet? Vagy koktélt kérsz? Bármit?...- kezdte el sorolni mit kérhetek.
-Justin! - szóltam rá finoman, ő meg abbahagyta a beszédet.- Iszunk egy Acapulcot?
-Akkor Kenny-ékkel kell hazamennünk.- húzta el a száját, mire inkább tovább keresgéltem.
-Úúú akkor egy Pomolát! - lelkesedtem azonnal, mert megláttam, hogy alkoholmentes.
-Jójóó.- Justin megint pötyögött valamit a telefonján, egy picivel hosszabban.
-Nincs kedved egy kicsit kint sétálni? - vetette fel Justin, én meg vidáman bólintottam. Úgy is le kéne mozogni ezt a sok kaját.
-Köszönjük szépen! - fizette ki lent Justin a több, mint 300$-t a pincérnek. Amaz meg mosolyogva nézett ránk.
-A koktélokat kiviszik önöknek a partra! Köszönjük, reméljük máskor is betérnek! Boldog születésnapot Mr. Bieber, viszont látásra! - köszönt el tőlünk hosszan a pincér.
Egy ajtó pontosan a tengerpartra nyílt , az étterem keleti szárnyánál. Kenny a lasagne-jét habzsolva intett csak nekünk.
A part egyszerűen lélegzetelállítóan nézett ki.:
A tengerhez sétáltunk. Magához vonzott. A friss levegő, az élet. Nagyon rég éltem ennyire.
De az idilli pillanatomat elrontotta, hogy megbotlottam egy kis sziklában, eltaknyoltam, magammal rántva Justint. Pár másodpercig csak bámultuk egymást, majd kitört belőlünk a nevetés.
Nem volt nedves a homok. A só állagára emlékeztetett.
Lehunytam a szememet és csak ki-be szívtam a levegőt.
Váratlanul egy kéz fogta meg a karomat és magához húzott. Justin vállán volt a fejem, a pulzusom az egekbe szökött, a levegő nem ment be a tüdőmbe, éreztem, hogy izzad a tenyerem.
-Köszönöm. - szívtam egy nagyot..Nem, most nem a levegőből, hanem az illatából. Justin-illata volt. Legalábbis azt hiszem.
-Én is. - suttogta úgy, hogyha nem figyeltem volna rá, azt hiszem, hogy a szél szólalt meg.
-Khm..khm!-szólalt meg mögöttünk egy női hang. Majdnem szívrohamot kaptam, éreztem, hogy a nyakam vérvörössé változik.
-Csak tegye le ide, Köszönjük! - mondta Justin, hátra sem nézve.
A nő valamit motyogott maga elé, de lerakta mellém a homokba, egy tálcára rakva a koktélokat.
Még mindig kellemesen vörös fejjel ültem fel, mikor Justin megmozdította a karját a fejem alatt. Kettőnk közé tettem a tálcát, ő meg odaadta nekem az egyiket.
-Rád! - emelte fel, majd hozzákoccintotta a poharamhoz. Elvigyorodtam.
-Rám?! - koccintottam én is a poharához.
Liftezik a gyomrom. Fáj a fejem. A gyomromban, mintha egy madárraj lenne bezárva. Na, próbáljuk még egyszer. Két korty koktél, egy levegő, két korty koktél, egy levegő. Két korty koktél, levegő nincs.
-Ezt nekem csináltattad? - kérdezem a lámpásokat nézegetve. Most nem féltem. Csak egyszerűen volt bennem valami megérzés... ha ez mondható annak.
-Öhm.., a vacsorához. - tért ki a válasz elől.
Felnevetek.
-Mi olyan vicces?
-Tele ment a cipőm homokkal.- húzom el a számat, miközben leveszem a lábamról a cipőt, és a zoknit.
-Indulhatunk? - kérdezi Justin kissé türelmetlenül. Igaz, hogy már másodjára állok fel úgy, hogy mehetünk, de nem tudom eléggé kicsodálkozni magamat. Teljesen besötétedett, a csillagok is fenn vannak. Nem mindennap lát az ember ilyet. Ez már a harmadik nap.
-Aham. - indulok el a parkoló felé mezítláb, de cseppet sem zavar. Úgy látom Justin sem. Gyorsan visszafutok, és felkapom a tálcát a homokról és az egyik kinti asztalra teszem.
Justin a fejét csóválja.
Kenny már az autónál vár minket, az óráját próbálja leolvasni.
-Biebs, mindjárt negyed tizenkettő lesz! - néz Justinra meglepett fejjel. Ő meg csak a vállat vonogatja.
Beszállok a kocsiba. Megint elálmosodom, és bealszom. Most magamtól kelek fel.
Teljesen sötét van. Annyit látok, vagyis érzek, hogy a kocsiban vagyok.
Egy kicsit hunyorgok, végül észreveszem, hogy a bal oldalon ott ül Justin, nyitva van a szeme.
-Te jó ég! Ne ijesztgess! - kapok a szívemhez, túljátszva a szerepemet.
Úgy látom elmosolyodik, de nem tudom biztosra.
-Ez nagyon nehéz!-mondja előzmény nélkül.
-Micsoda?
-Deb! El kell neked mondanom, mert nagyon nehéz. Tökre kiakaszt már ez a .. -harapja el,már kérdezném, hogy mikor folytatja. - Beléd zúgtam Deb, nagyon!- vallja be, majd átnyúl a sebváltón és megfogja a bal kezemet.
Teljesen lesokkolódtam.
Mint, az álmomban. Nem jön ki hang a torkomon, csak tátogok.
-M...i?!- ennyit tudok kinyögni. De nem hallgatom meg a választ, kitapogatom a nyitógombját a kocsinak. Kirántom a kezemet Justin kezéből. Felkapcsolódik a mozgásérzékelő lámpa. A garázsban vagyok. Megnyomom gyorsan a gombot, amitől kinyílik a garázsajtó, látom, hogy már Justin is kiszállt és épp utánam jön.
Felrohanok az ajtóhoz vezető lépcsőn, kivágom az ajtót, tovább rohanok a szobámhoz.
Mindenki ijedten néz, vagy éppen hüledezve. Nem érdekel!
Feltépem az ajtót,majd bebújok a gardróbom szerkényébe.
 |
| Deb gardróbja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése