37.rész! ("nemgyerek")

A félelmünk abból származik, hogy ott kint van valami, amit nem ismerünk, nem látunk, nem érzékelünk.Néha olyan okai vannak a félelmeinknek, amit épp ésszel nem lehet megmagyarázni, s megérteni sem. Csak tartunk valamitől.
Hogy mitől? Attól, hogy valakit, aki fontos nekünk ,elvesztünk..Ha valakinek van valamije, amit meg akar védeni, nem hallgat a félelmeire.Az emberek a következményektől rettegnek. Az életünknek része az aggodalom, nem lehet tőle megszabadulni, mint egy régi ruhától. Van, és kész.
Ugyanakkor, a félelem gyakran tettekre sarkall minket. Egy adrenalin löket van vennünk akkor, izzad a tenyerünk, görcsbe rándul a gyomrunk.Riadtság fog el minket.
Ám a félelmünket magunk kreáljuk. A félelemnek a lakóhelye a jövőbe tekintő gondolataink. Csak egy fantáziálás, visszagondolás..olyan dolog, ami nem létezik egy adott pillanatban.A fóbiánk is csak a saját fejünkben létezik, minden élőlény valami mástól tart. Az aggodalom individualista.

Újabb fülsüketítő sipítás tölti be a házat, ami azt jelzi, hogy a kint lévő ember -aki csönget-, rettenetesen türelmetlen.
A homlokomon gyöngyözni kezd az izzadtság, a kezem nyirkos. 
Justinnal egyszerre lépünk ki a mosdóból, de én sietek az ajtó felé.
Lassan a kilincsre helyezem a kezemet, s elfordítom a zárt. Abban a pillanatban, amint nyikorogva kinyílik a fehér keretű ajtó, felsikkantok. 
Az ajtóban egy tengerkék szemű, csokibarna hajú fiú áll. Austin. Mielőtt azonban köszönteném, történik egy s más.
-Azt mondtad félre jöjjek. - villant meg egy tíz pontos mosolyt, s a Rolex-órájára mutat. 
-Mi van? - kezdek hátrálni Justin felé, mikor neki ütközöm, biztonságérzet fog el. Hátrapillantok a vállam fölött. Szemei vérben forognak, keze ökölben van a teste mellett. Pánik lesz úrrá rajtam, s azonnal a hasamhoz kapom a kezemet, amelyben egy parányi magzat úszkál.
Austin arcán gyilkos mosoly suhan át. Azonnal a testem mellé ejtem a kezemet. Ám, tudom, már elkéstem. 
-Kiderült, melyikünké a gyerek? - tesz egy lépést felénk. Úgy érzem magam, mint egy préda, ő meg a vadász.Akkorát nyelek, hogy még az utcában elhaladó emberek is hallhatják.
-Nem teheted ezt velem! - kelek ki magamból, s könnycsepp csorog végig az arccsontomon. Austin szíve kőből van, ez bizonyos.
Félve pillantok fel Justinra.Látom rajta, hogy elhiszi. Austin betudja csapni. Arca meg -megremeg.Érzelemmentes maszkká torzul.
Kilép mögülem. 
-Miről beszélsz Mahone? - biccent egyet az említett fiú felé.
-Érdekes, hogy nem mesélte. Tudod, miután volt az a kis összekapásunk..vigasztaltam a férfiasságommal. - ringatja előre-hátra a csípőjét.A pulzusom az egekbe szökik.
Mindenféle előjel nélkül a padlóra zuhanok.
-Nem teheted ezt velem Scooter. Nem teheted.. - motyogom a plafont bámulva, majd fölöttem megjelenik két, aggódó fej. Ezek után elsötétül a világ...

*egy nappal később*
Az egész helységnek fertőtlenítőszer szaga van. Fölöttem halvány fénnyel világítanak a sorlámpák. Kényelmetlen, szétfeküdt ágyban fekszem,feltámasztva.Egy lapos,göröngyös párnán nyugszik a fejem.
Régi barátommal megint közeli kapcsolatba kerültem.. egy tű vége lóg ki a karomból, piros ragasztószalaggal rögzítették, s a tű végéből, átlátszó cső  fut végig ,egy infúziós szerelék.Amaz egy kék tasakban végződik, amiben átlátszó folyadék lötyög ide-oda. A testem teljesen el van zsibbadva.
Halk neszre leszek figyelmes.Egy széket nyikorogva végighúznak a kőpadlón.A hangokat hallva, az illető mellém telepedett le.
-Jobban van? 
A fiú moraja a szoba távolibb részéről jön. Nem ismerek rá a kilétére..
-Kicsit. - suttogja közelről egy másik fiú. Ez a hang már jóval ismerősebb, mint a másik.
Felpattan a szemem.Két hulla fáradt srác ül a kórteremben. Egyik az ablak mellett, a falat támasztja.. s, úgy néz ki az esőcseppeket számolgatja, a másik meg mellettem ül, széke háttámláján könyökölve vizslat.
-Justin..Justin. - nyekergem, valami egészen felismerhetetlen hangon. Austin is felém fordul.Krákogok kettőt.
-Deborah. - pattan fel a székről Justin, s fölém hajolva egy puszit nyom a homlokomra. Ajkai kicserepesedtek.Nagyokat nyel, miközben száját bőrömön pihenteti.
-Austin?! - billentem meg jobbra a fejemet. A mozdulattól sajogni kezd az egész testem. Justin direkt úgy állt be, hogy véletlenül se lássam, hogy ki van mögötte.
-Szia. - ül ki halvány mosoly az arcára. Hunyorognom kell, hogy rendesen lássam, arcát szürkére festik a gyéren világító lámpák.Nagyon megviseltnek tűnik mind a kettő.Mint valami zombie támadás két ,utolsó túlélője.
Austin az ablak mellett álló asztalra támaszkodik, Justin meg visszaül a székre, s a térdére támaszkodik.
Elgondolkozom azon, hogy ez mennyire ezoterikus helyzet. Legalább négy cső áll ki a testemből, két kifáradt fiú vesz körbe... és engem még csak nem is érdekel, hogy miért kötöztek az ágyhoz.Be kell vallani, hozom a formám.
-Mi történt? - kérdezem végül, s az esőcseppek fentről lefelé menekülni kezdenek az ablakon.
-Leesett a vércukorszinted, elfelejtettük, hogy...- kezdi el mesélni Justin bűnbánóan, de engem egy cseppet sem az zavar, hogy miért vagyok a kórházban. Hanem kettejük között.
-Elmondtam neki.- szólal meg végre Austin, legalább fél percnyi hallgatás után.
-Mit? - fagy meg a vér az ereimben egyhamar.
Ha Austin elmondta neki, hogy Scooter van mind ,ennek a háta mögött...
Nagy szerencsémre, azonban nem látok semmiféle utálatot Justin arcán.
-Azt, hogy engem utál,téged szeret. Ariana-t lefizette, hogy segítsen neki. - morogja Justin, aztán a karját a mellkasa előtt összefonva,maga elé mered morcosan. Ebből a meglátásból úgy néz ki, akár egy dolgát jól végző házőrzőkutya. Megmosolyogtat a gondolat.Mindezek után elgondolkozom azon, hogy valószínűleg Scooter vajon lefizette őket?Megfenyegette? Esetleg bántotta?
-Hozok neked egy Mars-ot.- indul ki ,szinte futva az ajtón Justin. Valószínűleg lefehéredtem a gondolattól, hogy mit tehetett Scooter, azért, hogy elérje a célját. Csak nem gondolt arra, hogy vannak még olyan emberek, akik szeretik, ha hagyják érvényesülni őket. Austin az interjúban is megmondta.
-Te magadra vállaltad a felelősséget? - mosolyodom el boldogan, de ezzel az örömfellángolással hamar fel is hagyok, mert a fejem rögtön hasogatni kezd. Austin nyugtalankodva leül az ágyam szélére.
-Téged bírlak, őt rühellem. - teszi fel elsőként a jobb kezét, majd a balt.
Nem tudok rájönni, hogy az "őt" alatt, Juss-t vagy Scooter-t értette. 
-Ezek szerint  pro-kontra lista alapján döntöttél? - próbálom megérteni a dolgokat, de nagyon nehezemre esik.  Austin a szívére hallgatott.
-Mondjuk. - vonja meg a vállát, nemtörődöm stílusban.Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben. Csakhogy, az én pro-kontra listámon a kontra nyerne. Elég triviális, hogy az első az lenne, hogy csövekre vagyok kötve.
Justin egyik kezében egy marék aprót tart,másikban meg a szelet csokimat, amit a  kezembe nyom azonnal, azzal az utasítással, hogy egyem meg. Austin bármiféle kérés nélkül, azonnal átadja a helyét Justinnak. Boldogság áraszt el.
-Sajnálom ,Faith, hogy ezt tették veled.- simítom meg a hasamat, s közben tömöm magamba az édességet. 
Mikor felnézek, két ajnározó szempárral találkozom.Tudom, hogy Justin tudja, hogy Austin érez valamit irántam, de megtűri. 
-Faith lesz a kislányunk neve? - mosolyodik el Justin lágyan, s az ágyam szélére ülve, megpuszilja a kobakomat, miközben jobb kezét a hasamra helyezi. 

-Gyereekeeek! - kiabál fel valaki a földszintről. A hang összetéveszthetetlen.
-Megjöttek! - sikoltom boldogan Justinnak, aki hátulról - meglepve engem- , felkap, s az ölében cipel le a lépcsőn.
-Pattie!- vetem a nyakába magamat, s mélyeket lélegzek az illatából. Nyugalom és szeretet árad belőle. Mikor elenged, szemeiben egészen ismeretlen fény csillog. Büszkeség.
-Jezs kiszhúgom! - futkározik körbe-körbe Jazzy a nappaliban. 
Nevetve felkapom, s belesűrítem minden szeretetemet, Jazzy iránt az ölelésbe.
-Gyeb, megfoltasz!- csapkodja a hátamat türelmetlenül. Könnyektől csillogó szemmel lerakom. Ő meg tovább ugrál örömében.
-Mit keres itt Austin? - lép be az ajtón Ryan, fején egy sárga-piros, bojtos sapkával. Austin a fotelben ücsörög, s vidáman nézi az őrjöngő tömeget, aki beözönlik a lakásba.A sapira visszatérve..idén elég hűvös a tavasz New Jerseyben. 
-Megfogtad a lényeget. - sietek oda hozzá, s őt is jó erősen magamhoz szorítom. 
-Ez kezd fájni! - próbál "kedvesen" ellökni magától, de a karom, kígyóként köré fonódott. 
-Nem érdekel.- eresztem el végül, s jókedvemben egy puszival is megajándékozom, amitől elpirul.
-Kereszt anya leszeeek!- táncikál be az ajtón, fura csípőrángással Ashley. 
Nevetve a karjába ugrom, s a lábaimat a kacsatáncot járó dereka köré fonom.
-Kik a szerencsések? - csipkelődik halál édesen Justin, aki úgyszintén, mint én, a rokonokat köszönti.
Leugrom Ashley-ről, aki kedvességének bebizonyítása végett, leül Austin mellé, s csevegni kezd vele.
-Hallgatom őket. - zsörtölődik Ryan, s kissé eszelős szemmel mustrálja a barátnőjét, aki készségesen hallgatja a fiút.
-Őrült vagy. - konstatálom végül, mikor Ryan a másik fotellel, beült Ash és Austin közé. 
-Elég gáz, hogy nagyapa leszek. - ölel meg Jeremy, miközben nyelvét rám ölti. A nyakáig érek. Egy törpe vagyok, ez már adott.
-Deborah!- hallok meg egy, görcsösen vidám hangot a hátam mögül.
Számolok magamban kettőt, majd megfordulva ,"álvigyort" varázsolok az arcomra.
-Scooter. - mondom ki én is a nevét, de én nem azért, mert felfedeztem, hogy itt van, hanem mert, megerősítem magamban -is-, hogy itt van.
Nagylelkűen,nyomok az arcára két puszit. Nehéz megállnom,hogy ne ordítsam el magamat, hogy ő az. Végre, megvan!
Álságos mosolyomat, levakarom a fejemről. A helyére igazi kerül.
Leírhatatlan, hogy milyen arckifejezés ült ki Scooter fejére, mikor meglátta Austint. Felismerhető volt benne, az ijedelem, a kiábrándultság..s az a tudat, hogy rájött arra, hogy rájöttem. 
Leül ő is, a lehető legmesszebb Justintól, s Austintól. Homloka verejtékezni kezd.
Justin, norvég mintás dzsekijét magamra terítem, kisietek a fogsort összekoccantó hidegbe, segíteni a hatalmas "barnamedvének".
-Kenny! - kiáltom boldogan, mire a csomagtartó tetejébe beveri a halántékát, ahogy felkapja a fejét a hangomra.
-Deb! - indul felém a nyakát markolászva.A csomagokat látva, felvásárolták egész Miami-t.
-Hogy vagy? - ölelem át a derekát, mikor újra földet érzek a lábam alatt, s a kocsi felé csámborgunk.
-Fantasztikusan.Alig várom, hogy egy újabb csemete kerüljön a családba. - emel meg egy körbelül akkora súlyú bőröndöt, mint én.. fél kézzel.
-Mit vigyek be? - cikázik ide-oda a szemem, hátha valami olyat találok, ami nem túl súlyos.
-A kismamának nem szabad.- int le engem, a tervemmel együtt, miszerint segítek neki.
-Akkor támogatlak a jelenlétemmel. - egyezem bele, s amíg ő újabb csomagokat szállít, kísérgetem.
Az utolsó táskát, együtt cibáljuk ki a hátsó ülésről. Mikor lecsapom a csomagtartót, az utca végén egy hófehér Porshe-t látok meg. Nem igazán ismerem az autókat, de ezt az egyet azonnal felismerem, nem beszélve az autóban ülő - minket rendíthetetlenül kémlelő-, Ariel-vörös hajú lányról.
-Mindjárt jövök. - fordulok Kenny felé egy pillanatra, de ha a fejét rázta volna, akkor sem tudott volna megállítani, a lábaim már szaporán igyekeztek az utca vége  felé. Visszalesek a házra. Az ajtón most megy be Kenny, s gondosan bevágja maga után az ajtót.
-Neked nem fizetett Scooter...- állok meg a járdán, az autó mellett. Ariana, mielőtt odaértem volna, lehúzta az ablakot, s eszelős szemmel pásztáz. 
-Justin is azt akarja, hogy velem legyen. - jelenti ki, nem reagálva a vádolásommal, amit úgy veszek, hogy igaz is.
-Hirtelen hermafrodita lettél vagy honnan gondolod? - húzom össze magamon a kabátot, ami vagy még egyszer rám férne. Ariana gúnyosan vigyorogva kiszáll a kocsiból.Azonban a szemén látom, hogy tikkel, mikor feltűnt neki, hogy Justin kabátjában vagyok.
-Te meg megtaláltad az értelmező szótárt? - vág vissza könnyedén, s közben a nyaka köré tekeri azt a sálat, amit akkor láttam rajta, mikor volt a szóváltásunk pár hete. Beleszagol az agyagba, s egészen bizarr pózba áll a szeme.
-Ő illata van. - dobja hátra a haját. Döbbenten meredek rá. Ez az ember beteg.Kezeltetni kéne. 
-Képes voltál telefújni a parfümével a sáladat? - húzom el a számat lenézően.
Fellép mellém a járdára. Tudom, hogy szebb, tudom, hogy fél fejjel magasabb nálam, tudom, hogy tud bántani. Mégsem félek.
-Nem. Az ő nyakában volt. - szagol bele újra a ruhadarabba. 
Lila Nike-cipőt, fehér csőfarmert,Lila pulcsit, fehér sálat-sapkát visel. Ha nem tudnám, hogy milyen, valószínűleg  kedvelném. 
-A neved jobb lenne Ariana Rent*-ként. Nem javasolta még senki? - vágok vissza elég keményen. Ám, még a legnyilvánvalóbb kérdést fel sem tettem.Miért van itt?
-Nem érdekel, mit gondolsz. - néz le rám hetykén, hatalmas pillái alól. Nem tudom, hogy mivel fog végződni a beszélgetésünk. Remélem nem fog tettre késztetni.
-Miért jöttél? - elégelem meg végül, hogy nem tudom az ittlétének okát.
-Hozzátok.- vonja meg a vállát tárgyilagosan. Felvont szemöldökkel szugerálom Ms.Önteltet.
-Úgy nézett ki..-kezdenék bele a mondatba, csakhogy belevág.
Vörös haját a szemébe fújja a fagyosan süvítő szél,szájából kiszáll a lehelete,majd az ég felé száll..s egy idő után eltűnik.Akik elhaladnak mellettünk, két didergő lányt látnak, akik esetleg barátnők, összevesztek, s most próbálnak kibékülni. Ők ezt látják.Semmi többet.
-Érte jöttem.-mondja totál természetesen. A hajamba túrva elnevetem magamat.
-Látom nem jöttél rá.- húzom össze résnyire a szemeimet, majd folytatom.-Nem érdekel, hogy mit kell feladnom,mit kell tennem. Vésd az eszedbe! Ami az enyém, azt megvédem, bármi áron.