27.rész!

Mint tűt keresni a szénakazalban. Pontosan ilyen  Jaxon-t keresni.
Nem tudjuk, hogy merre kéne menni. Elveszett? Vagy valaki elvitte?
Fél óra múlva találkoznunk kellene  a 26-os úton, de egyel kevesebben vagyunk, mint induláskor.
Már majdnem idegösszeroppanást  kapok, mikor meghallok valamit.
Egy gyerek hangot, ami nagyon  hasonlít Jaxon-éra.
-Pszt! - szólok rá Ash-ékre, akik elég hangosak voltak.
-Mi az? - kérdezik egyszerre, én meg meg sem mukkantam, csak mentem a hang után. Justin magam után rángatom, mivel fogjuk egymás kezét. Ash ugyanezt tette Ryannel, aki még cukorkát követelt, mivel csak két helyre mentünk be, az egész este folyamán. 
-Jaxon? - kezdek el a sötétben kiabálni, de mindenhol gyerekek nyüzsögnek, s itt-ott feltűnik egy zöld Hulk ruhába öltözött kisfiú, akit Jaxon-nak gondolok.
-Basszus! Anyának szólni kéne!- veszi elő a telefonját Justin, míg mi a gyerekeket nézegetjük egyesével. Uramisten! Hol lehet?
-Gyeeeeeeb! - rohan felém sikítva az "eltűnt személy", nekünk meg hatalmas kő esett le a szívünkről. Amúgy azt mondta, hogy "Deb!".A kis kosara tele van cukorkával meg egyéb csemegékkel.
-Jézusom! Hol voltál? Halálra aggódtam magamat! Mind! - kezdem el dorgálni, de közben úgy magamhoz ölelem, hogy szinte alig kap levegőt. Justin is ugyanígy tesz. 
-Hol voltál? - kérdi Justin, miközben Jaxon egy hatalmas, nyálas puszit nyom az arcára. Justin nevetve megtörli az arcát.
-Cukort' gyűjtötteem!- lóbálja meg a kosarát Jaxon, mi meg  fáradtan elmosolyodunk.
Míg a 26-os út felé igyekszünk, Jaxon elmeséli, hogy egy ovis csapathoz kapcsolódott, mert nekik szebbek voltak a ruháik. Hát ezt megkaptuk, de legalább megvan a mi kis Hulkunk!
Mikor odaérünk a találkozóponthoz, -kicsit késve, mert őrült Belieberek vettek minket körül az út során-, az egész csapat ott van, csak mi nem.
-Hát, idén úgy tűnik Jaxon nyert! - öleli magához Pattie a kisfiút, én meg mosolyogva nézem őket. Remélem egyszer nekem is lesz fiam, s így szerethetem.

 Persze nem úsztuk meg, mindent elmeséltünk Pattie-nek, aki nagyon-nagyon nem repesett az örömtől, sőt. Ha, ma nem találjuk meg ezt a kisfiút, nem tudom, hogy mit csináltam volna. Pattie így is eléggé kétkedően nézett ránk.
Nagyon felelőtlenek voltunk, bevallom. 
-És most? - sétálunk be a ház kapuján, ami tele van pókhálókkal és műpókokkal. Kenny természetesen belegabalyodott az egyik hálóba.
-Vacsizunk, után filmezünk. - sorolja Justin, hogy mit csinálunk még az este folyamán. A földbe gyökerezik a lábam, s megrettenek. Justin nyugtatóan egy csókot ad, mire picit megnyugszom.
-Nagyon rég láttam horrort. - mondom halkan,hogy a többiek véletlenül se hallják. De, mintha direkt csinálnák, Ryan rögtön meghallja.
-Az nem baj! - tolja a kezeit az ég felé, s közben sátánian kacag. Szerintem is, ezt megbeszéltük. 

Scooter- aki időközben megérkezett-, csomó csoportképet csinál rólunk, ahogy az asztalnál ülünk, a megannyi finom étel fölött.
Végül  mindenkinek puszit ad, és lelép.
-Boldog Halloweent! - emeljük magasba a puncsos poharunkat. Mind megdicsérjük Jazzy-t, hogy milyen finom puncsot csinált.
Majd  elkezdünk enni. Justin a jobb oldalamon ül, Kenny meg a balon.
Először fűszeres sütőtök szeleteket eszem, padlizsánkrémmel. Aztán meg paradicsomos húsgombócot, sütőtökkel. Csak sorban pakolom magamba az ételt, de mikor felnézek látom, hogy mindenki így tesz. Így, megbánás nélkül tovább eszem. Spenótos tésztát, szalonnával, meg kétszersültet. Utána nekilátok a desszerteknek. Elsőként brownie-t eszem, és végül boszorkányseprű sütit. Kész, végem! Megteltem teljesen. 
-Biztos nem kérsz Drakula-pudingot? - tartja felém Justin a zöld színű, gumis állagú édességet. A hányinger kerülget.
-Ha egy kicsit is szeretsz , nem beszélsz az ételekről,és nem is mutogatod! - kérem a hasamat fogva. Nagyon rég nem ettem ennyit, néhányszor úgy is tűnik, hogy ki is fog  jön belőlem. 
A többiek nevetgélve tovább falatoznak, én meg eldőlök a kanapén. Egy kis idő után összemosódnak a hangok, s eléletlenednek a képek. Elalszom. 

Az álmomban a sötétben tapogatózom. Nem látok semmit, csak kúszom a földön, akár egy vak. Justin kiabál. Kétségbeesetten. Mint, aki fél. Mitől fél? Egy vérfagyasztó sikoly tölti be a teret, én meg felébredek.

A verejtékemben fürdök. De nem csak én vagyok ott, Justin a kanapé szélén ül, s a hajamat simogatja. Riadtan néz rám.
-Mi a baj? Rosszat álmodtál? - ölel azonnal magához, amint észreveszi, hogy remegek. Belekapaszkodom a pólójába. Csak mi ketten vagyunk a lenti nappaliban. A többiek mind fenn vannak, ezt onnan tudom, hogy egy, nincsenek itt, kettő, fentről üvölt valami film.
-Igen. - kelek fel a kanapéról, s a ruhámat nézegetem. Mikor felnézek, Justin elkapja a fejét. Ezek szerint ő is engem bámult.
Nevetve megfogom a kezét, s felsétálunk az emeletre.

Jazzy már kacag a filmen, rögtön felismerem a mesét. A Karácsonyi lidércnyomást nézik. Furcsállom, hogy nem fél tőle, bár Amerikában senki nem fél egy mesétől.
A kétszemélyes kanapéra ülünk le, befészkelem magam Justin ölébe, aki átkarol. Mélyen beszívom az illatát, teljesen megnyugszom.
Azon kevesek közé tartozom, akik érezhetik ezt az illatot. Leírni, sem elképzelni nem lehet. Olyan, mint amikor megszületésedkor  először telik meg a tüdőd  levegővel. Mikor a kisbaba először sír fel. Mikor egy réten rohansz , a virágok illatát belélegzed. Nagyjából ilyen érzés.

A mese alatt párszor én is felnevetek, de már vagy hétszer láttam. Úgy tűnik a többiek is, de élvezik, hogy együtt vagyunk.Jazzy és Jaxon is hatalmasakat kezdenek ásítani, így Pattie s Jeremy puszit ad, majd elköszönnek tőlünk és lelépnek a saját házukba a gyerekekkel.

-Na, akkor most, melyiket?- pattan fel Ryan azonnal a kanapéról, s felemel két DVD- tokot.Az egyiken a "Haláli hullák hajnala" felirat olvasható, a másikon pedig "Az ördög háza". Gondolkodás nélkül az elsőre szavaztam. Justin végigfeküdt a kétszemélyes kanapén, s az ölembe hajtotta a fejét.
Ash és Ryan is hasonlóan helyezkedett el, Kenny az egyik fotelbe ült, Alfred meg az egyik puffra.
-Kaja?!- kiabálta artikulálatlanul Ryan, én meg döbbenten néztem rá.
-Mit szeretnél mondani?- pöckölte meg az orrát finoman Ash. Én nem lettem  volna ilyen kedves. Justin felült egy pillanatra, amíg kiszálltam alóla, majd visszaborult.
Szerencsére a kamrában találtam, vagy négy csomag mikrózható popcornt.
Lehunyt szemmel hallgatom, amint másodpercenként pukkanó hangot hallat a mikró.
Egy kezet érzek meg a vállamon, abban a pillanatban egy iszonytató sikoly hagyja el a torkomat.
-Ez nem vicces! - kelek ki magamból, s Justin önelégült képét látva, alig bírom ki, hogy ne nevessek. 
-De kaja még lesz, ugye?- szól ki a nappaliból Ryan, én meg majdnem hozzávágok valamit. Fő a nyugalom.
Justin segít  megvajazni a pattogatott kukoricát, végül mindenkinek a kezébe nyomunk egyet. Na jó, Ryanébe... dobtam.
Justin meg én egyet kaptunk, újra elfekszik az ölemben. Ki nyitja a száját, belerakok egy darab kukoricát, elrágja, újra kinyitja, megint belerakok. Nem is figyelek addig a filmre, míg el nem fogy a csemege.
-Fhu! De undi!-riadunk meg egyszerre Ash-hel, egy levágott karon, ami miután a földre esik, újra mozogni kezd.
A fiúk csak összenevetnek rajtunk.
-Mikor lesz vége?- nyavalygok, s egy  "végem van!", felkiáltással hátra döntöm a fejemet. Eközben még egy-két fejet levágnak.
Úgy tűnik Justin élvezi, hogy nem figyelek semmire, mert egy apró szúrást érzek meg a mutatóujjamon . Felkapom a fejem, ő meg huncut mosollyal néz fel rám. Megharapott.
-Ez mégis mire volt jó? - értetlenkedek, s mosolyogva a ajkára kenem a nyálát. Az az övé, nem az enyém.
Kuncogva elkap, majd felegyenesedve megcsókol. A lepkék vadul csapkodni kezdenek a hasamban.
Természetesen megzavarnak minket.
-Khm..ha hancúrozásra vágytok, menjetek fel az ágyba!- szólt ránk mogorván Ryan, de felnevettem az arcán, majd ő is elmosolyodott.
Justin ezek után nem figyelt a filmre, velem volt elfoglalva. 
Ötpercenként felhajolt hozzám, s lesmárolt.
Vagy a hasamat simogatta, vagy a hajamat. A képernyőn ugráló emberek biztosan érdekesek voltak..Csakhogy más kötötte le a figyelmemet.

-Jó volt? - kapcsolta fel a lámpát Alfred, aki egyszer sem nézett ránk ingerülten.
-Nagyon.- bólogattam, elfojtva a mosolyomat. Ahogy felálltam, J abban a pillanatban visszarántott, én meg ráestem. 
A többiek nevetgélve figyeltek minket.
-Jó éjszakát Tubicáim!-dobott felénk egy puszit Ash, aztán Ryant kirángatta az ajtón. Alfred is hasonlóan tett, csak ő nem dobott puszit. Értelemszerűen.
-Na, gyerekek?!- állt meg előttünk a két méter magas Kenny, miközben én elkezdtem mosogatni. Soha nem fogom megszokni, hogy van egy bejárónő. Ah.
-Azt hiszem, elég érdekes Helloween-ünk volt.- mondtam egyszerűen, ők meg egyetértően bólogattak. Ez összefoglalt mindent. 
Kenny lement a saját kis... úgy értem, hogy hatalmas lakosztályába aludni.Szép álmokat kívántam a mi répánknak, és befejeztem a mosogatást.
Justin hátulról átkarolt, én meg olyan biztonságban éreztem magam, mint még soha. Mikor apám átkarolt kicsiként, akkor éreztem ilyet. Visszaemlékezni is fáj, milyen régen volt. 
Mielőtt meghaltak a szüleim, összeveszem velük. Haraggal váltunk el.Amit a mai napig rettenetesen bánok. Nem tudtam nekik elmondani, hogy mennyire szeretem őket, s utáltam, hogy veszekedtem velük. Nagyon hiányzik az apai ölelés, az anyai szeretet. Megkapom. Csak nem a szüleimtől.

-Mi az? - súgta a fülembe J, csikizte a lehelete a nyakamat. Végigsimítottam a tenyeremet a karján, s az ujjaira kulcsoltam az enyémeket.
-Eszembe jutott Apa. - mondom halkan, s lesütöm a szemeimet. Mindig félek róluk beszélni, hogy mi történt velük, vagy velem.
-Jaj, sajnálom!- ölelt át azonnal, én meg belefúrtam a vállába a fejemet. 
-Nem kell, nem kell.- motyogtam, azt hiszem saját magamnak, s közben letöröltem az arcomon lefelé igyekvő könnycseppet. Nem kell..

Mindig is arról álmodtam, hogy a barátom felsőjében aludhatok. Mutogathatom a (nemlétező) barátnőimnek, mint egy ereklyét. Érezhetem az illatát, ha nincs velem, s még is magaménak tudhatom az érzést.
Most nem ezt érzem. Justin a kezembe nyújt egy 250$-os szürke pólót, aminek maradéktalanul Justin-illata van.

Azt hittem, hogy Justin őrültnek fog nézni, amikor megkértem, hogy aludhassak egyik pólójában. Különös módon nem, nem nézett annak. Örült. Azonnal keresett nekem egyet. Bemegyek a gardróbomba, amíg J letusol, majd felveszek egy hasonló szürke, rövid, pamutnadrágot. 
Lemosom magamról , azt a kevés sminket, ami maradt rajtam. A szennyesbe dobom a földön fekvő ruhákat, amiket az imént vágtam oda.
Utána , egy amolyan "végre" sóhajjal, befekszem az ágyba, s magamra húzom a hófehér takarót. Nem bírom abbahagyni a mosolygást, pedig ma sok mindenen átmentem.
Kivágódik a fürdő ajtaja, s Justin félpucéran sétál ki az ajtón, én meg elveszek benne. A mogyoróbarna  szemében, a kimunkált testében...mindenében. 
Kaján mosollyal az arcán közelít felém, én meg vidáman felnevetek, mikor eldől az ágyban, s hagyja, hogy ráugorjak.
-Nálunk ilyen a Halloween.- motyogja, úgy, hogy a párnába temeti a fejét, ezért alig hallok valamit abból, amit mond.
Beletúrva a hajába, csak ennyit mondok:
-Imádtam!
-Én is szeretlek! - nevet fel, s eldönt az ágyon, majd megcsókol.
Megvéd engem. A nem létező szörnyektől. De a szörnyeknek nem kell mindig élőnek lennie , hogy érezd, hogy ott vannak. Elég, ha elképzeled, valamilyen szörny mindenki életében lehet. Lehet, az a félelem, vagy mondjuk a tériszony.
De engem a karjában tart a "bátorságom", s egészen új kalandokra hív az éjszakába. Erőt ad ahhoz, hogy megtegyem...