2.rész!

Másnap reggel még mindig nem tudtam mi volt az a rettenetes hangos zaj a 

New York Psychoanalytic Society & Institute  első emeletén. 

Mrs. Whetnis megérkezik a laborleleteimmel. Teljesen rendben van minden.

Csodálkozom, mikor Dr.Glesmer nem jön meg a szokott időpontban a kezelésemre. E kivételes alkalom folytán bekapcsolom a TV-t, és rögtön megnyomom a 23-as adót, amin a Sztárhírek mennek.

Ekkor leesik az állam.. 

Riadtan a nővér felé fordulok, aki a reggelimet hozta meg. Megakarok szólalni, megakarom kérdezni, hogy tényleg igaz-e? De nem teszem.. 

Justin Bieber újra összenevet a riporter nővel a TV-ben:

-Igen, ez így van. Szerettem volna őket meglepni ezzel. A mostani cél az, hogy a kiválasztott beteg "meggyógyuljon" Justintól. - felelte Scooter Braun a rengeteg riporternek.

Mintha valami filmben lennénk, elfordítom a fejem balra, ahol található egy hangszigetelt ablak.. és ott állnak. Justin Bieber a new york-i klinikán..

Mellette sétál és erősen gesztikulál Dr. Glesmer. Aha, tehát ő miatta nem jött. 

Egyesével mennek végig minden ajtónál, Justin mindegyik beteget kb. két percig nézi, aztán tovább sétálnak. Mintha, egy állatkertben lennének.. Mi vagyunk a majmok, ők a közönség. 

Még két ajtó, és én jövök. Mit tegyek? Mit tegyek? 

Nyomorult módra a takaró alá rejtem magam.

Ah, nem jó. Úgy is "megnéznek".

Végül sóhajtva kikeltem az ágyból, leterítettem a plédem, megigazítottam magamon a kórházi hálóinget,csokibarna hajamat kezemmel megfésültem és a térdeimet felhúzva ráültem az ágyra.

*Justin szemszöge:)*

Minek vállalkoztam erre? Nem fog menni és lebőgök. Azt meg rohadtul utálom.

Csak lesz valaki..

-Samanta Lislo, 17 éves. Anorexiában szenved. - mutatott rá  Mr. Glesmer az ablakon át egy totál vékony lányra. És ebből én hogyan tudnám kigyógyítani, ha más nem? Még ők sem?

Rettegő arccal bámultam Scooter-re. 

A következő, és egyben az utolsó előtti beteg jött a másodikon.

-Ő Deborah Greengrass. Két éve nem beszél. Apátiás beteg.. - krákogott Mr. Glesmer, és egy lányra mutatott. Aki egyenesen a szemembe nézett. Eddig ő az egyetlen.. 

-Őt választom! - mondtam ki hadarva, azt, amit nem is akartam.

Mr. Glesmer úgy nézett rám, mint egy őrültre:

-Ez biztos? Még van két szint a klinikán. 

-Igen. - néztem újra a lány felé, aki akkorra már a fal felé fordult és háttal láttam.

-Justin?! A csaj két éve meg sem szólal... Miért nem valami egyszerű beteget választasz?- akadékoskodott Scooter. 

-Ezt a lányt akarom.- mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

*Deb szemszöge* 

Uramisten. Nálam miért állnak már vagy 10 perce?

Míg Justin szemébe néztem a pulzusom az egekbe szökött, a szívem, mint valami motolla úgy vert. Aztán nem bírtam, elpirultam és el kellett forduljak.

Öt perc elteltével még mindig az én szobám előtt duruzsoltak. 

Dr.Glesmer hol rám, hol a papírjaimra mutatott.

Pár perc elteltével Dr. Glesmer szívélyesen rám mosolygott, én meg nem zavartattam magam, és egy újságot kezdtem lapozgatni.

Fél óra elteltével megint azokat a vakuhoz hasonlító hangokat hallottam.. megőrülök.

Egy nővér jön be hozzám. Elviszi a reggelim maradékát.. konkrétan semmit nem ettem.

S közben mindenféléről fecseg:

-Jajj olyan izgalmas ez az egész! Ilyenkor én is szívesen lennék klinikai beteg.. micsoda szerencséd van!

Undorító ez a nő. Nem tudja milyen nekik betegnek lenni, nem tudja milyen két évig senkihez sem szólni.

De aztán leesett a mondata utolsó előtti szava: szerencsÉD!

Szemeim kidülledtek, majdnem visszajött a reggelim.

Engem választott ki kétezer ember közül? A nővér látva a reakciómat beadott nekem egy hányingercsillapítót. De nem használt.

Mikor kiment, újabb lépéseket hallottam a szobám ajtaja előtt...de csak hangokat hallottam, mert minden összemosódott előttem.